Kapj el! II.-A Woods Cheer története

Epilógus

Valahol a hihetetlen és a lehetetlen között helyezkedik el az az érzés, amit a napokban a legtöbbet érzek. Augusztus végén, amint lezajlott a tábor rengeteg dolog vette kezdetét és megannyi újdonsággal lettünk gazdagabbak.

A mi kis Szuper Szaktánk tényleg együtt maradt. Ugyan úgy, mint a virginiai tábor után, az előző. Az általam mentorált csapattal nagyon aktív maradt a kapcsolatunk. Ezer felé lakunk, de mindig marad időnk egymásra. Sokat beszélgetünk és videóchatelünk egymással.

Az egyik ilyen délutánon belestünk Simon egyik színházi próbájára is. Élete első főszerepére készül, Shakespeare Othello című darabjában fogja játszani a címszereplőt. Meglepően tehetséges, és bízunk benne, hogy mi is ott lehetünk majd a díszbemutatón.

Alice is nagyobb babérokra tört. A versenyen figyelt fel rá ugyan az a lexingtoni egyesület, akik pár hónappal korábban Carterre is a Virginia Cheer után. Felajánlották neki, hogy lehetne tag az új csapatukban, amire habozás nélkül rábólintott. Még a kollégiuma is közös Carterrel így kézenfekvő volt, hogy bemutattam őket egymásnak. Ekkor esett le mindannyiunknak, hogy mennyire kicsi is a világ

A kedvenc DJ-nk Maxi nem csüggedt egy percig sem. Szerzett néhány kontaktot és beiratkozott egy olyan képzésre, amivel fejlesztheti a jelenlegi tudását, ugyanis úgy gondolja, hogy mindig tanulhat újat az ember. Így most folyamatosan továbbképzi magát, hogy megtanulhassa a szakma minden pici részét. Aztán ki tudja, hogy ő lesz-e a következő David Guetta?!

Delia és Robin időközben elkezdték lassan építgetni a kapcsolatukat, és próbálnak a lehető legnagyobb őszinteséggel lenni egymás felé. Robin már sokkal jobban megbékélt a történtek után és mindenben megpróbál segíteni Deliának, miközben a saját életét is egyengeti, hiszen nekiállt könyvet írni. Mi pedig türelmetlenül várjuk, hogy a kezünkben foghassuk az első dedikált Robin Morris könyvet. Hatalmas siker volt D' Aqua klubos fellépése is, olyannyira, hogy azóta kiadta a Crumb of Love videóklippjét, amivel még a rádióba is bekerült, mondjuk ebben lehet,  hogy Diegonak is volt egy kisebb szerepe.

Ha pedig a Torres fiúnál tartunk ideje néhány szót ejteni a Waves tagokról is.

Diego és Lonnie végül együtt maradtak. Beköltöztek abba a lakásba, ami a mi emeletünkön még üresen állt és ott éldegélnek hármasban. Sophie nagyon hamar befogadta a fiút, és a nyüzsgést is nagyon kedveli. Nem telik el úgy nap, hogy valamelyik edzésünkre ne jönne el, és próbálná meg leutánozni a mozdulatainkat. Talán vele kezdődött el a legkisebb szurkoló generáció. Fallon kinyílt előttünk, végre elfogadta, hogy nem az egész világ gonosz, csak rossz emberekkel vette magát körül eddig. Most sokkal magabiztosabb és végre hisz benne, hogy ő nem csak mellékszereplő lehet egy történetben, hanem főszereplő is.

Dakota a mai napig nem hiszi el, hogy mekkora elismerésben van része, hogy ösztöndíjas tagunk lehet. Minden próbára teljes mértékben koncentráltan szokott eljárni, de azt sem felejtette el, hogy honnan jött. Még mindig részmunkaidőben egy üzletben dolgozik, így segíthet anyukáján és a testvérein is, mert az első helyen mindig is a család lesz nála.

Rachel és Paul kicsit egy cipőben járnak. Mindketten próbálnak alkalmazkodni két nagyon elfoglalt kosarashoz. Egyformán jó hatással van rájuk a szerelem. Most úgy látszik, hogy megtalálták azt az embert akivel jól érzik magukat és ez a munkájukra is kifejezetten jó hatással van. Paul ahová csak teheti elkíséri Kyliet, és biztosítja Mr. Woodsot, hogy a lány jó kezekben van egy szőke, fehér fogú Beach fiú mellett. És ha már fogaknál tartunk, Dr. Ezer Fog Zayn, is szorosan része maradt a napjainknak. Gyakran járnak fel Rachellel hozzánk az emeletre. Olyankor sokat beszélgetünk és próbálunk elvonatkoztatni a sporttal kapcsolatos témáktól. Ebből az okból kifolyólag alakult meg a Filmes Csütörtök nevű kis programunk is. Összegyűlünk olyankor hatan, Loráékkal kiegészülve és régi húsz- harminc éves filmeket nézünk.

Tehát sportolóktól hangos az egész ház.  Rengeteg közös programot csinálunk, és próbáljunk közelebbről megismerni egymást. Egyszer biztos, hogy egymás agyára fogunk menni, de kihasználjuk azt az időt amíg még nem. Lorival sokszor járunk le a csapat tagjaihoz az alsó két emeltre ötletelni, vagy csak úgy megfejteni a világ nagy dolgait, hiszünk benne, hogy ezek a társalgással eltöltött órák építik a közösséget és könnyebben fog tőle menni a közös munka.

Ezen túl a mi szintünk és folyamatosan történik valami. Néha Fifi aranyos kacagása töri meg a csendet, de néha Lori telefonos megbeszélései is hangosabbak a kelleténél.

A mi kis szembeszomszédainkról lévén szó, nagyobb az összhang köztük, mint valaha. Kitűzték az esküvő időpontját is, így már most bekarikáztuk a jövőévi naptárban július tizenharmadikát. Addig viszont még nagyon sok teendőjük van, de bízunk benne, hogy életük legfontosabb napja gyönyörű és romantikus lesz majd. Az az egy biztos, hogy tanúként minden tőlem tehetőt megfogok tenni az egész napért. Mert azt eddig nem említettem, hogy Lora engem kért fel tanújának, de Lucas sem tétlenkedett sokáig pár nappal később felkérte Nicket, aki pont úgy, mint én habozás nélkül rábólintott a szerepre.

A saját zugunkban is zajlik az élet javában. Az összes napunk tele van tennivalókkal. A napirendünk is elég kaotikus. Reggelente én hatra, Nick pedig hétre jár edzésre. Utána a délelőtt folyamán én az egyesületi irodánkban intézem az adminisztratív és egyéb teendőket, míg ő a könyvtárban, vagy az egyetemen bújja a könyveit. Délután mindketten négytől este nyolcig edzésen vagyunk, így utána marad időnk egymásra, de ezt nem bánjuk. Szeretjük produktívan tölteni a napjainkat és ebben ezek mind beletartoznak. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan indul az állami liga bajnoksága, majd januárban nekünk is elkezdődik az All Star úgyhogy nincs megállás.

-Cookie! Kinyitod az ajtót? Valószínűleg megjöttek a nővéremék.- kiabált be a szobába Nick a konyhából

Hiszen ma egy újabb Filmes Csütörtököt tartunk. A mai műsorlistánkon egy 1986-os film van, A megvalósult álmok. Lehet tudat alatt nem véletlen esett erre a választásom, ugyanis jelenleg ez az álláspont itthon. Bármekkorát is álmodok az egyesület, a tagok, George, Nathan, Lora és én azon vagyunk, hogy mindent megvalósítsunk. Egymás leghülyébb ötleteire is rábólintunk és megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet.

Néha eszembe jut, hogy gyerekként amikor arra gondoltam, hogy majd egyszer a NagyEmily saját csapattal fog nevezni az egyik bajnokságban, nem feltétlenül gondoltam bele ebbe az egészbe. Ahhoz, hogy a színpadon eltöltött közel két perc sikeres legyen, a háttérben rengeteg embernek kell dolgoznia, minden apróságon. Most megtapasztaljuk az összes papírmunkát, megbeszélést, számlázást és egyéb csekélységeket is.

Viszont ez nem tántorít el ettől az úttól. Büszke vagyok mindenkire aki velünk/ nekünk dolgozik, büszke vagyok a csapatra, és büszke vagyok nem utolsósorban saját magamra. Mert tudom, hogy KicsiEmily is büszke lenne!