Kapj el! II.-A Woods Cheer története

6. RÉSZ: A szuper szekta

Hasonló magzatpózban értek az első napsugarak hajnalban, mint ahogyan a holdfényei utoljára láttak minket tegnap éjszaka. A világosodás hatására ébredtem fel, még az ébresztőm előtt. Hihetetlen, hogy már háromnegyed négykor is vannak kósza napsugarak az égen. Narancssárgásan világított az egész égbolt. Percekig az ablakpárkányon támaszkodva bámultam az elém táruló csodát.

-Mit nézel Cookie?- lépett a hátam mögé Nick

-Igazából semmit, csak úgy bambulok.-döntöttem hátra a fejem a vállára

Ezek a pillanatok azok amikért érdemes élni. Teljesen kómásan, szinte nyugdíjasként állni együtt az ablak előtt, nézni a teljesen ismeretlen tájat és tudni, hogy mennyire jó is nekünk így, együtt. Több kapcsolatom is volt már Nick előtt, de ez valahogy más, mint az eddigiek.  Nincsenek elvárások, vagy kötelezettségek. Elvagyunk egymás mellett, mint két nagy gyerek, és ez olyan szép.

-Menjünk le! Csináljunk reggelit! Aztán induljunk lassan, hosszú lesz az út.- öltözködött Nick

-Benne vagyok!-mosolyodtam el

Szorgos kishangyákként csináltuk a szendvicseket  a konyhában. Olyan aprólékosan csomagoltuk el őket, mintha bárki is azzal foglalkozna, hogy milyen a külső borítása. Minden odaadásunk és szeretetünk benne volt abban a pár falatkában. Elkészítve a reggeliket az útra, folytattuk a készülődést. Főztem egy adag teát, míg Nick a kávéval bénázott.

-Segítsek?- csücsültem fel a konyhaszigetre a kávéfőző mellé

-Várj csak...-fordított hátat nekem- Mintha itt láttam volna az előbb. Oh megvan!

-NEEE ! NICK! - visítottam

Az egész felsőtestemet és arcomat ellepte a tejszínhab. Nem is tudtam merre kapja a fejem. Úgy néztem ki, mint akire ráborult egy egész polcnyi hab. Tétován széttárt karokkal álltam a konyha közepén, furcsa grimaszokkal az arcomon.

-Tudod, hogy ez mit jelent? HÁBORÚ!-ugrottam rá

Már mindketten tetőtől-talpig ragadtunk. Folyamatosan egymásra pöcköltünk a maradványokat. A konyhasziget két oldalán elrejtőzve kergettük a másikat. Fedezékbe vonultunk, aztán a testünkről összeszedett maradék tejszínhabot átkentük a másikra és újra elbújtunk.

-Jó, nyertél!- adta meg magát pár perc múlva

-Ismét! Mi a díjam?

-Két dolgot tudok felajánlani!

-Még pedig?- incselkedtem

- Hogy ma a saját ágyadban aludhatsz. Illetve, hogy ez a kis fehér tejszínhabfoltot letakarítom a szádról.-lépett közelebb

- De, akkor a te szád lesz koszos...

-Utána, majd te tisztítod meg az enyémet. Ennyi rizikó belefér.- emelt fel vissza a pultra 

Annyira hiányzott már ez a kis romantika kettőnk között. Nem vagyok a másik szájából lélegző típus, de néhány lopott csóknak gyermeteg mosollyal tudok örülni. Ilyenek voltak ezek is. Játszottunk egymással, mint két nagy óvodás. Csipkelődtünk, bökdösődtünk és nagyokat nevettünk.

-Keltsük fel őket!- húztam magam után a fiút

Már negyed öt volt. Ahhoz, hogy időben összekészüljünk és elinduljunk elengedhetetlen a korán kelés. Szerettem volna délre a házunkhoz érni, de ehhez  muszáj volt , hogy időben el is hagyjuk a tábort.

Közösen ébresztettünk fel mindenkit aki még aludt. A hármas lány szobában már hatalmas készülődés zajlott, míg a fiúk még száz százalékosan durmoltak. Óvatos mozdulatokkal, simításokkal keltettem fel minden hétalvót. A végére már csak Diego maradt. A többieket előre küldtem én pedig halkan benyitottam hozzá.