Segítségből Szerelem

csalódottság, következmény

-Suga várj- kiáltott utánam.

-Nem- kiáltok vissza sírva.

Nem szeretek nyílvánosan sírni, magamat sebezhetőnek mutatva de nem tudtam vissza tartani a könnyeimet. Épp egy perce törték daradokra a szívem a lehető legkegyetlenebb módon. Mért? Mért ő? Mért így?

-Suga kérlek, félre érted...

-Mégis mit értek félre?- álltam meg végül- láttam mindent... az egészet...

-Suga én tényleg szeretlek...

-Jaj Daichi fogd már be, a szemem elött csaltál meg és még az mondod hogy szeretsz?!

-Nem akartam hogy így legyen- bűnbánóan hajtotta le a fejét- nem akartalak bántani.

Keserű mosolyt eröltetve az arcomra mentem közelebb hozzá.

-Jobb lesz nekünk külön- adtam neki még egy búcsúcsokot aztán végleg eltávolodtam tőle- remélem leszünk még olyan barátok mint mielőtt össze jöttünk volna. Ne aggódj nem haragszom és remélem boldog leszel.

Arcára meglepődöttség ült ki. Ezt kihasználva elindultam valamerre, nem tudom merre de minél hamarabb el akartam onnan tünni. Mert hát nincs is jobb mint péntek délután szaladgalni ki tudja merre, ugye? Végül elértem egy bárhoz. Mégsose voltam itt de úgy hallottam hogy kiskorúakat is kiszolgálnak úgyhogy bementem. Az első pár italra még emlékszem de utána már minden sötét. Dereng valami olyasmi hogy valaki próbált velem beszélgetni de hogy mi történt utána és hogy hol vagyok arról semmi emlék. Jut eszembe...  hol is vagyok?
Lassan nyitogatni kezdtem a szemem. Felültem mire borzalmasan elkezdett fájni a fejem, ilyen lenne a másnaposság?
Nagy nehezen összeszedtem magam így végre körül tudtam nézni. Elég hamar megállapítottam hogy nem otthon vagyok. Ekkor valami oldalról nekem ütközött ugyhogy lenéztem hogy mi lehet és egy barna hajú fiú volt, mocorogni kezdett így rá láttam az arcára. Azt nem, én biztos hogy nem... MIT KERESEK AZ ELLENFÉL KAPITÁNYÁNAK ÁGYÁBA?! Ijedtemben felkiáltottam és leestem az ágyról, ekkor vettem észre hogy MEZTELEN VAGYOK?! Te jó ég mit műveltem én tegnap este?!

-Mért kell korán reggel zajongani?- motyogta Oikawa- inkább aludj!

Körül néztem és sehol se láttam a ruháimat. Ovatosan vissza néztem az ágyra ahol Oikawa már megint aludt.

-I-izé, Oi-Oikawa...- dadogtam.

-Hagyj aludni!- hisztizett.

-Öhm... hol vannak a ruhaim?

-Áh jó akor felkelek- mondta duzzogva.

Kikelt az ágyból és elindult kifele. Megnyugodva jöttem rá hogy rajta legalább egy alsó van. Magamra kaptam a takarot és az ágyon ültem égő vörös arccal. Gyerünk Koshi, gondolkodj! Mi történt tegnap?

-Nos a rossz hír hogy nem száradtak meg a ruháid, csak ez- dobta ide a boxerem.

-Perverz-motyogtam vörös fejjel- Egyáltalán mért vizesek?

-Nem vagyok perverz, de te tényleg semmire se emlékszel?- kérdezett vissza meglepetten.

-Hát... ez első néhány italra még emlékszem de arra nem hogy találkoztunk volna...

-Na akkor röviden- sóhajtott- a nővérem abban a bárban dolgozik ahol tegnap találtalak. Oda mentem hozzád de nem voltál olyan állapotban hogy tudj válaszolni és mivel egyedül voltál nem volt szivem otthagyni téged. Útközben lehánytad magad és mire ide értünk már eléggé magadhoz tértél ahoz hogy úgy döntöttél kimosod a cuccaidat de ahoz nem hogy rájöjj nem otthon vagy és rögtön elaludtál az ágyamban én meg nem szeretek a kanapén aludni.

-Istenem ez olyan kínos- temettem a kezeimbe az arcom- de akkor... semmi olyan, ugye?

-Mi? Ja szex? Nem nem. Ilyen szemétnek nézel hogy kihasználok egy részeg kisfiút?- nézett rám boci szemekkel.

-Hé, nem vagyok kisfiú! Egy idősek vagyunk, rémlik?

Nevetve elindult a szekrényéhez. Amig azzal volt elfoglalva én belebujtam az alsómba hogy legalább nem legyek teljesen pucér. Nem sokkal később néhány ruhával a kezében sétált vissza az ágyhoz.

-Tessék, ezeket felveheted.

Egy fekete farmert és fehér pólót nyújtott át.

-Elfordulnál amíg felöltözök?

-Ilyen szégyenlős lennéttél? Pedig tegnap este...

-Fogd be! Csak ne nézz ide jó? 

-Jó jó, nem nézlek, Suga-chan.

Szemét eltakarva fordult vissza a szekrényéhez és magának is elővett valamit. Nem sokkal később már mindketten felöltözve ültünk a szobában.

-Öhm...- keztem bele- kösz hogy ide  hoztál, nem tudtam volna egyedül haza menni...