Segítségből Szerelem

Oikawa

Eltelt pár hónap azóta hogy Daichival szétmentünk. Azóta egészen rendbe jöttem, Oikawának köszönhetően. Bár vele még mindig csak barátok vagyunk azért örülnék ha ez minél hamarabb változna.
A leckém felett ülve a telefonfom pittyegésére kaptam fel a fejem.

Oikawa:
Át tudsz jönni?

Én:
Persze

Végülis péntek délután van mindenki a barátaival vagy szerelmével van, akor én mért csak a házival foglalkozzak?

Oikawa:
Várlak

Én:
Sietek

Egy egyszerű fehér pólót vettem fel farmer nadrággal és egy fekete pulcsival. Eléggé unalmas öltözet volt ahogy az tőlem elvárható. Magamhoz vettem a teledonom felvettem a cipőm és már indultam is.
A nap sütött az idő pedig kellemes volt. Igazából most nagyon boldog vagyok, mivel már nem emesztem magam Daichi miatt és talán egy új kapcsolatra is készen állok. Igen, ez alatt arra gondolok hogy még mindig bele vagyok zúgva Oikawába és mindig alig várom hogy találkozzunk. Bár a héten nem nagyon tudtunk, sőt még beszélgetésre is alig volt időnk.
A szokásos utamon halladva meglehetősen hamar meg is érkeztem. Kopogtam és szinte azonnal nyilt is az ajtó.

-Szia Suga– köszönt Oikawa nővére– Tooruhoz jöttél?

-Szia, igen.

-Gyere be– állt el az útból.

-Yahoo Suga-chan– üdözölt boldogan Tooru... ÚGYÉRTEM OIKAWA.

-Szia Oikawa.

Elkapta a kezem és egyenesen a szobája felé húzott. Mint egy izgatott kis gyerek. Ezen a gondolaton aprót kuncogtam.

-Láttom jobb kedved van– jegyzi meg miután leültünk az ágyra– vagy megint csak "színjáték".

-Nem, tényleg jól vagyok.

-Tényleg?– csillantak fel a szemei– és azon kívül? Mit gondolsz fogsz randizni vagy annyira még nem vagy jól?

-Igazából, talán már elmennék randira azzal aki tetszik...– motyogtam vörös fejjel.

-Suga-chan tetszik valaki?– kérdezte megleppetten és talán egy pillanatra szomorúan– ki az? És elfogod neki mondani?

-Oh túl sok kérdés...– zavaromban még mindig nem tudtam motyogáson kívül mást csinálni.

-Suga-chaaan, mond el ki az- hisztizett.

Most tényleg el kéne neki mondanom? Végülis tudja hogy meleg vagyok, ha megtudja hogy ő tetszik abból nem lesz nagy baj, igaz? Na jó, most vagy soha...

-Suga-chan?– szólalt meg kicsit szomorúan– nem akarod elmondani, igaz?

-Nem, én csak... próbáltam összeszedni a a gondolataimat– emeltem magam elé védekezően a kezem– Oikawa én... én azt hiszem...

-Suga jól vagy?– néz rám komoly, aggódó tekintettel.

-Oikawa azt hiszem szerelmes vagyok beléd– hajtottam le a fejem és csukott szemmel várva a következményeket.

Semmi. Síri csend. Mi történik? Tönkre tettem a barátságunk? Nem akar többé itt látni? Lassan, csak egyik  szememet kinyitva néztem fel rá. Arca vörös volt akár csak az enyém. Meglepetten nézett rám, ugy látszik egy enyhe sokkot hoztam rá.

-O-Oikawa...– ejtem ki félve a nevét– értem... sejtettem hogy nem viszonzod bár azért...

Nem tudtam befejezni a mondatot úgyanis ajkaimra hajolva adott egy hosszú puszit. Most rajtam volt a sor hogy meglepődjek. Mért csinálta? Szánalomból? Könnyek gyültek a szememben mire ő kicsit megijedt. Magához húzott, én meg a mellkasába temettem arcom. Úgy kapaszkodtam belé mintha az életem múlna rajta. Ajánlottak volna bármit nem engedném el. Nyugtatóan simogatja a hátam és apró puszit nyom a hajamba.

-Én is szeretlek– suttogta.

Jól hallottam? Komolyan beszél? Egy pillanatra talán levegőt is elfelejtettem venni. Kicsit eltávolodtam hogy lássam az arcát. Két öszinte szempár nézett rám. A helyesarca, a gyönyörű barna szemei, az izmos teste... mind az enyém lehet?

-Szeretnél a barátom lenni?– kérdezte miközben az arcomat simogattam.

Tenyerébe simulva boldogan válaszoltam neki.

-Igen Oikawa, szeretnék.

Újra közelebb hajolt viszont most nem csak puszit kaptam. Lassan táncoltak ajkaink majd nyelvét átcsúsztatva mélyítette el a csókunk. Igaz eddig is sejtettem de most már biztos, ő a domináns fél. Levegő hiányában elváltunk. Ölébe mászva néztem a szemeibe. Tovább akarom, csókoljon még, ennyi nem elég. Mintha csak meghallaná a gondolataimat meingt megszüntette a távolságot kettőnk közt. Annyira jó... annyira tökéletes. Bár örökké tartana de sajnos megint szétváltunk. Nyakamhoz hajolva gyengéden belepuszilt mire én kuncogtam.

-Suga-chan, csikis vagy?– nézett rám incselkedő mosollyal.

Válaszomat meg se várva felkapott és az ágyra dobott majd fölém mászva csikolni kezdett.

-Neh, állj– próbáltam tiltakozni már amennyire a nevetéstől tudtam– bárh-bármit megteszek!

-Bármit?– állt le végre.

-I-Igeh– feleltem lihegve.