Segítségből Szerelem

meglepetés

-Hétfőn találkozunk– köszöntem el Asahiéktól amikor már a házunk előtt jártunk.

Ők tovább mentek én meg be a házba. Belepve hallottam hogy apám beszélget valakivel, bár azt nem hallottam hogy kivel azt igen hogy jó a hangulat. De ez fura, nem szoktak vendégeink lenni, ami azt illeti jó hangulat se sűrűn, hacsak... gyorsan levettem a cipőm és rohantam a nappaliba ahonnan a beszélgetést hallottam. Ahogy sejtettem. Bár miótta legutóbb láttam sokat változott.

-Katsuki!– kiálltok fel az öcsém láttán.

Mivel Katsuki Tokióba jár suliba nagyon ritkán van itthon. Igazából nagyon hasonlítunk egymásra bár ő magasabb, pedig még csak elsős felső-középben, és már megint nőtt.

-Szia Ko– pattan fel boldogan amikor megláttott. Amikor mellém ért átkarolt és összekócolta a hajam– hogy vagy bátyó?

-Elég fura ezt olyantól hallani aki legalább egy fejjel magasabb nálam– mondtam nevetve.

-Csoda hogy ma haza jöttél– jegyezte meg apám gúnyosan amit inkább csak elengedtem a fülem mellett.

-Örülök apa, hogy beszéltünk, de most inkább a bátyámmal szeretnék lenni– hajolt meg apa elött.

-Tch, amúgy is el kell mennem– vont vállat és már el is indult.

Bementünk a szobámba. Én ledobtam a táskám majd vele együtt leültem az ágyra.

-Milyen az előkészítő?– kérdeztem.

Ő egy művészeti egyetemre akar járni úgyhogy előkészítőbe ment ahol segítenek nekik felkészülni a felvételire.

-Szuper, mindenki tehetséges, a tanárok és a diákok is...– kezdett bele izgatottan a mesélésbe.

Már nem is tudom mióta beszélgettünk amikor olyanra kérdezett amire nem számítottam.

-Valami baj van köszted és apa közt?– nézett rám aggódva.

-Ja igen te még nem tudod– vakartam meg zavaromban a tarkóm, talán egy kicsit el is birultam.

Már épp meg akartam magyarázni amikor halk kopogást hallottunk az ablak felől. Mind ketten arra kaptuk a takinetünket de mivel már sötét volt nem láttuk hogy van e kint valaki, igy oda mentem. Az üveghez közel hajolva kezdtem nézelődni hátha megláttom a zajforrását. Amikor megtaláltam azt aki kopogott megkönnyebbülve sóhajtottam fel majd kinyitottam az ablakot.

-Tooru, megijesztettél– sóhajtottam fel amikor már nyitva volt az ablak.

-Te is megijesztettél– felelte séretten– egy üzenetemre se válaszoltál, és nem vetted fel ha hívtalak. Azt hittem történt valami. Amúgy meg ki ez a srác?– nézett gyanakvóan az ágyamon ülő fiúra.

-Ko ki ez?– kérdezte Katsuki is.

-Ko-chan?– sürgetett Tooru.

-Gyere mássz be és mindent elmagyarázok mindkettőtöknek– álltam el az útból hogy be tudjon mászni– Tooru, ő itt a kis öcsém, Katsuki– mutattam be Katsukit elöször majd felé fordulva, vörös fejjel folytattam– Katsuki, ő Tooru... öhm izé... a pasim.

-Mi?– kérdezte meglepetten– Ko, te meleg vagy?

-Igen– felelte helyettem Tooru, majd átölelt és folytatta– ő az én kis Ko-chanom. Van bármi bajod vele?

-To-Tooru– szóltam közbe.

-Mért nem mondtad el?– nézett már Katsuki még mindig döbbenten Toorura nem is figyelve.

-Épp azon voltam amikor ez a hülye megjelent– magyaráztam meg egyszerűen– egyébként mért nem az ajtón jöttél?

-Azt mondtad hogy apud nem tűr fiúkat a háznál amiota tudja hogy meleg vagy– von vállat.

-Hülye– nevettem és nyomtam egy puszit az arcára– inkább üljünk le.

-Egyépként nincs bajom azzal hogy melegek vagytok, de azért elmondhattad volna...– szomorodott el kicsit Katsuki.

-Bocsi, csak nem tudtam hogyan.

Leült az ágyamra én meg az ölébe és így folytattuk a beszélgetést.

Tudom azt mondtam ez lesz az utolsó de ezt még mindenképpen meg akartam írni szóval ha más nem változik a következő már tényleg az utolsó.