Segítségből Szerelem

Daichi

Gondolataimba mélyedve haladtam a suli felé. Hosszú napom lesz.

-Hé Suga– hallok meg egy ismerős hangot magam mögül.

Asahi maradt le tőlem pár méterre, mellette Daichi haladt. Gyorsan összeszedtem magam és minden színész tudásommal, mosolyogva indultam feléjük.

-Sziasztok– köszöntem nekik.

-Szia Suga, ugye tanultál a matekra?- karolt át Daichi.

Ha most nem kéne eljátszanom hogy minden rendben van köztünk felképelném, de nem lehet úgyhogy csak mosolyogva válaszolok.

-Persze, tegnap jó párszor át néztem.

-Ennek örülök, nem ronthatunk vagy nem engednek bajnokságra, ráadásul indén ballagunk– sóhatott gondterhelten.

-Igen, a bajnokságot egyikőnk se hagyná ki még úgy se hogy én szinte sose vagyok a pályán– nevetek fel kínosan.

-Lehet hogy ritkábban vagy a pályán de te is ugyan olyan fontos tag vagy mint bárki más– próbált vígasztalni Asahi.

-Köszi Asahi– mosolyodok el, ma először őszintén.

Suli felé sétálva végig beszélgettünk. Daichin meg se látszik hogy nem rég szakított volna valakivel. Remélem én se vagyok feltűnő.
Mivel rögtön az első óránk volt matek siettünk hogy még egyszer gyorsan át tudjuk nézni. Bár a doga annyira nem volt nehéz azért örülök hogy át néztem. Óra után Daichi félrehívott beszélgetni amihez bár nem sok kedvem volt mégis belementem. Elmentünk egy olyan helyre ahol senki se hallhat minket és nyugodtan beszélhetünk. Mivel egyedül voltunk abba hagytam a színjátékot jelezve hogy legkevésbé sem akarok vele beszélni. Arcomról egyszerre lehetet leolvasni dühöt és szomorúságot, még ővéről csak bűntudatot.

-Jól vagy?– kérdezte.

-Kettőt tippelhetsz– feleltem mérgesen.

-Suga én annyira, annyira sajnálom...

-Ezzel már nem sokra megyünk...– sóhajtottam lemondóan.

-Tudom, egy barom vagyok– hajtotta le a fejét.

-És még szépen fejezted ki magad– nevettem fel kínosan.

-Kérlek bo...– kezdett bele de közbe vágtam.

-Jaj Daichi fogd már be– kiálltok rá majd észbe kapva hallkabban folytattam– felfogod mit tettél?! Megaláztám Michimiya előtt. A lányok kapitánya előtt. És össze törted a szívem... én azt hittem te vagy az igazi...

-Én voltam az igazi...?–
meglepetségében éppen csak suttogni tudot– én nem szeretném hogy haragudj rám. Szeretném ha minden olyan lenne mint régen. Bár tudom ezzel sokat kérek.

-Sokat kérsz?– akadtam ki újra– te azt hiszed ezek után még rohannék vissza a karjaidba?!

-Természetesen nem, tudom hogy most a hátad közepére se kívánsz. Én tényleg azt hittem hogy szeretlek de rá kellett jönnöm hogy csak barátilag és... nem akartalak megbántani...

-Nem akartál megbántani?! Ezért inkább megcsaltál? Hallod te magad?!

-Nem így terveztem. Tudom elcsesztem, és most mindketten utáltok....

-Mindketten...?– lepődtem meg– Michi is?

-Miután látta hogy kiborultál és utánnad rohantam megvárt és követelte hogy magyarázzam el mi bajod és miután mindent elmondtam csak felpofozott és ott hagyott...

-Valahogy meg tudom érteni, és meg is érdemelted. Én a helyedben örülnék hogy a csapat sose tudja meg...

-Mit nem tudunk meg?– kérdezte valaki a hátam mögött.

Újra előszedtem minden színészi képességem és mosolyogva fordultam meg. Hinata és Yachi voltak ott. Az elsős fiú kíváncsian figyelt még évfolyamtársa ijedten próbálta leállítani, mondván "ez nem az ő dolguk". Most úgy örülnék ha Hinata hallgatna Yachira de ő továbbra is figyelt.

-Ja csak hogy Daichi csúnyán berugott a hétvégén– találtam ki valamit gyorsan– de ezt ne mondjátok el a többieknek. Nem lenne jó példa.

-Oh... oké- válaszolták.

Hinatan látszott hogy elhitte, Yachin viszont az hogy nem hisz nekem de nem fog zaklatni ezzel. Mivel már nem sok volt a szünetből inkább elindultam a terem felé ahova szerencsére még csengő előtt oda értem, így nem késtem le az órát.