Segítségből Szerelem

Hülye

(Hehe nem jutott eszembe jó cím xdd)

Elmentem zuhanyozni. Bár alsót vittem azért pizsomát tőle nyúltam le. Nem értettem hogy mi ez a mánia a lányoknál hogy nekik kell a pasijuk pulcsija, de amint nekem is lett pasim én is mindig lenyulnám a ruháit, még azt se kapta vissza amit a Daichival való szakításunk másnapján adott, valószínüleg nem is fogja.
Felkapva magamra a ruháit indultam meg a szobája felé és ő is elindult zuhanyozni.
Mivel nem nagyon tudtam mit csinálni gondoltam kicsit nézelődök a szobájában. Nos, ennek az lett a vége hogy itt fekszek az ágyán, vigyorgok mint a tejbetök és rajtam van a meze. Amikor belépett elöször kicsit meglepett volt aztán enyhe pirrel az arcán indult meg felém. Egy egyszerű világos kék polót és fekete mackó nadrágot visel. Mint mindig most is hehetetlenül szexi.

-Láttom találtál magadnak valamit– mászott fölém.

-Szerinted hogy áll?

-Nagyon aranyos vagy benne.

Egy puszit nyomot a számra majd kicsit lentebb mászva fejét a mellkasomon pihentetve helyezi kényelembe magát.

-Gondolom már mondta az edzőtök hogy lesz egy edző meccsünk– hozta szóba a jövő heti meccset.

-Igen, azért maradtunk tovább mert erről beszéltünk– mondtam miközben a hajával játszottam.

-Nem kell aggódnod– vigyorgott gonoszan– majd megvígasztallak miután győztünk.

-Mi?– kerekedett ki a szemem– honnan veszed hogy nem én foglak vígasztalni téged?

-Úgyis mi nyerünk– szívta tovább a vérem.

-Igen? Bekaphatod– mondtam mérgesen.

-Ahogy kívánod – villantott meg egy pervez vigyort és elkezdett még lentebb mászni.

-Várj, mi?!– kaptam észhez hirtelen.

-Shh... csak lazúlj el egy kicsit...

Elkezdte leszedni a nadrágom de amikor már az alsóm szedte volna le elkaptam a kezét.

-Várj, én... izé– motyogtam.

-Nyugi Suga-chan, higgy nekem, élvezni fogod.

Nem tudom mért de végül elengedtem a kezét. Végig simít boxerem szélén majd lassan lehúzza rólam. Rögtön a szájába véve kezdi meg a munkálatokat ami még jobb volt mint hittem.

-Ah... Tooh...Tooruh– sóhajtottam a nevét.

A hajába markoltam miközben ő a határaimat feszegette. Egyre hangosabb nyögéseket és sóhajokat hallattam. Nem birom, túl jól csinálja. Fejét mozgatva még inkább a végső gyönyör felé terel, majd már nem bírtam tovább. A szájába élveztem és ő az egészet lenyelte.

-Hü... hülye– motyogtam miközben vissza vettem  a levett dolgaimat.

-Ugyan, hallottam hogy élvezted...– mászott feljebb és a fülembe suttogva folytatta–... Koshi-chan.

Az arcom cékla vörösbe váltott. Mióta hívjuk egy mást a kereszt bevünkön? Várjunk... én az előbb Toorunak hívtam? De szerencsétlen vagyok. Kezemet az arcomhoz kapva próbáltam takargatni a fejem.

-Nyugi Koshi-chan~

-Akkor is hülye vagy– suttogtam már aránylag normális színű arccal.

-Menjünk vacsorázni, édes– indult meg az ajtó felé.

Én is elindultam utána, bár mire kiértem újra vörös volt az arcom. Édes? Direkt csinálja?!

-Épp most lett kész– mutatott Tami a kajára– gondolkodtam rajta hogy szólok de hát ki tudja mit csináltok kettesben, inkább nem kockáztatok.

-Tami, ne csináld ezt!– vörösödtem el újra.

Ezek direkt hoznak folyton zavarba?! Hülyék.

-Na na, Ko-chan– ölelt át hátulról, mire én megfordulva bújtam bele az ölelésébe.

-Összefogtatok ellenem– motyogtam a mellkasába.

-Ez nem igaz–  tiltakozott Tooru– de azért aranyos amikor zavarba jössz.

-Hülye.

-A te hülyéd.

-Csak az enyém– mosolydtam el.

‐Azért azt ne felejtsük el hogy az én hülyéim is vagytok– karolt át minket Tami– na de nekem mennek kell melóba, jó szórakozást.

Kettesben hagyva minket indult el. Tooru leült az egyik székbe én viszon ahelyett hogy mellé ületem volna az vele szembe fordulva, ölébe foglaltam helyet. Arcát a kezeim közé fogva hajoltam közelebb és csókoltam meg. Derekamnál fogva húzott közelebb és mélyítette el a csókunk. Mohon faltuk egymás ajkait de levegő hiány miatt szét kellett válnunk.

-Ko-chan...ha tovább csinálod... nem fogok tudni leállni...– mondta lihegve.

-Csak... csak még egy kicsit– ziháltam.

Újra megszünt köztünk a távolság. A kezei levándoroltak a fenekemre és néha gyengéden bele markolt olyankor belenyögtem a csókba. Annyira jó.

-Várj...– szakítottam meg a csókot– hagyjuk abba... különben én se tudok majd leállni és még nem állok készen.

-Akor vacsorázunk?– simította fülem mögé a hajam.

-Oké– adtam még egy gyors puszit a szájára majd leülve mellé kezdtem neki a vacsorámnak.

Szeretem, szeretem, szeretem. Nem tudok mást mondani. Remélem vele sokáig, esetleg örökké fog tartani. Vajon ő szeret annyira mint én őt?