𝕹𝖆 𝖆𝖐𝖐𝖔𝖗 𝖐𝖎 𝖎𝖘 𝖛𝖔𝖑𝖙?
Vesemir a szokásos rózsa teájávala a kezében komótos léptekkel haladt lefelé a labor régi lépcsőin. Belekortyolva a teás csészébe nyitotta ki a nehéz fa ajtót, ám amint szeme elé került a labor állapota oda kellett figyelnie, hogy a teát ne nyelje félre. Két felfordult üst feküdt a padlón kiborulva belőle tartalma mi meg is marta az egyik hosszú fa asztal lábát, miközben a fa szerkezeten rendetlenül hagyott fecskefű, és egyéb gyógynövény terült el, az egyik hol rohadt volt, hol kiszáradt a hanyag tartás miatt. Idegrenszere más sikított a megterhelés miatt, mit csak tikkelő szemekkel és befeszített karjaival mutatta ki az öreg. Hirtelen az agyán mindegyik fia és unokája neve cikázott végig szebb és szebb átkokat szórva. Amilyen lassan cammogott le a lépcsőn olyannyira gyorsan fordult sarkon és kapkodta a lábait felfelé. Legelső uta a konyhába vezetett ahol a hamu szőke fenevada a teknőbe könyékig benyúlva a fülig lisztesen csak nagy szemeivel csak pislogott a berontó öregre. A dühöt meglátva Vesemir szemében az egész életét átgondolta a ragacsos kenyér tésztába ragadva.
- Igen, Vesemir bácsi? - kérdezte félve Ciri miközben meg kellett erőltetnie magát ne remegjen a hangja.
- Mi történt a laborral, mit csináltál? - hördült fel az öreg lecsapva a csészét az asztalra. Amint meghallotta miért is ideges Vesemir bácsi minden félelme elpárolgott. Csak tovább gyúrta nyugodtan a tésztát.
- Ja, az Lambert volt - jelentette ki nyugodt hangnemben, mire meghalva a szokásos választ Vesemir látszott, hogy még jobban idegei az egekbe száll, és már nyitotta volna száját, majd végül csak sarkon fordult.
- Ha megint rá kened, én nem tudom mit csinálok veled! - sziszegte az ajtót kivágva.
***
Berontva a fegyver szertárba ahol Lambert dalolászva a kardokat látta el szinte már égett a feje az idegtől, csoda hogy nem jött ki füstfelhő a fülein. Ám ez az ifjú witcher jókedvűségén semmit nem változtatott.
- Na, mi van papus? - rikkantott fel jó kedvűen miközben kevésbé morgósabb bátyja kardját törölte le. Ez csak olaj volt az öreg állapotára.
- Mégis mi a jó isten történt a laborral?! - üvöltött fel nem bírva megtartóztatnia magát.
- Honnan tudjam én azt? Eskel volt este azt hiszem a laborban - mordult vissza az öregnek, hogy elrontja a jókedvét. Végül csak felüvöltött Vesemir rávágva az ajtó kilincsére és kicsattogott az istállóhoz.
***
Eskel éppen lapátolta vasvillával a trágyát, mikor apja erőteljes hangját hallotta a külső kertbe vezető lépcső tetejéről.
- Eskel! - vakkantott fel Vesemir már idegbe feszített kezeit ökölbe szorítva. - Te voltál aki szétbarmolta a labort? - kérdezte lefelé megindulva.
- Én ugyan nem - tette le a vasvillát fejét rázva, miközben levette ingét kimelegedve a trágyázásban. - Talán Geralt tud róla valamit - vonta meg a vállát felkapva a vasvillát. Vesemir már készült volna mocskosul elkáromkodnia magát, hogy Geraltot is elő kell kerítse mikor pata kopogásokat hallott, majd a következő pillanatban már fel is tűnt a folyosóról másik fia. Felsóhajtva próbálta magát megnyugtatni.
- Geralt, te voltál a laborban? - kérdezte az istenekhez könyörgően, hogy megtudja végre kivolt az. A Fehér Farkas csak felvonva a szemöldökét nézett az öregre.
- Nem én voltam - jelentette ki rekedtes, morgós hangján miközben már pattant is le Keszegről. Vesemir végül csak elkáromkodta magát, de olyan mocskosan, hogy még életükben nem hallották így.
***
Az egész konyhát átjárta a jó hangulat ebédelés közben, de ahogy betoppant az öreg el is szállt. Tikkelő szemmel és idegtől görcsösen járva az asztal elé állt. Mind a hárman nagy szemekkel néztek Vesemir bácsira kivéve Geralt aki teljes nyugalommal lapátolta tovább a levest. Nagy levegőt vett, majd nyugodt hangnemben megszólalt.
- Ki volt bent a laborban, és hagyta úgy? - sóhajtott az öreg. Mind a hárman összenéztek mégis ki volt az, majd látszott a rádöbbenés mindegyikük szemében. Egyszerre néztek Geraltra ezzel jelezve, övé a hatalmas megtiszteltetés, hogy szembesítheti Vesemirt. A Fehér Farkas letéve a kanalat kellemetlenül, de megszólalt.
- Vesemir - kezdett bele, mire Vesemir bácsi összefonta mellkasa előtt a kezeit. - Valószínűleg nem emlékszel mi történt tegnap este.
- Mégis mi? - vonta fel kérdően a szemöldökét.
- Tegnap este leültél velünk inni - kezdett bele, egyre kellemetlenebbül érezve magát Geralt. - És hát nem igazán mérsékelten ittál... - váltak egyre nehezebbé a szavak torkában, és még a négy szempár nem egyszerűsítette meg a dolgát. Ha akarta sem tudta volna végig mondani, de Vesemir szemében a döbbentség, és a felismerés megmentette, hogy ki kellett volna mondania a mondat második felét. Az öreg fülig pirulva a szégyentől csak leengedte mellkasa előtt összefont karjait és csak maga elé bámult.
- Nem bírtunk visszatartani, hogy le menj a laborba - vakarta meg a tarkóját Eskel miközben Geralt újra a levesnek esett.
- Ezek a mai fiatalok... - sóhajtott az öreg és ólom súlyú léptekkel kisétált a konyhából. Amint átlépte a küszöböt, a két fiatalabb witcher nem bírta megtartóztatnia magát és hangosan felnevettek magukkal rántva Eskelt is. Míg Ciri az asztalra dobta fejét a nevetéstől addig Lambert visítva röhögött csapkodva a fa szerkezetet. Amint meghallotta Vesemir a hangos nevetést már fordult volna vissza rendet tenni, de végül egy baszja alatti kuncogással le tudta a dolgott.
