Stay with me my love

Part 15.

-Még tíz perc az ugrásig!-kiáltott Hange a pilótafülkéből.
Connie szemei hatalmasra kerekedtek és rám emelte döbbent tekintetét.
-Mi az?-kérdeztem, majdnem elnevetve magamat.
-Mégis.. milyen ugrásról beszél ez a nő?-akadt ki és még mindig kérdő arcot vágott.
-Connie. Te hol voltál, amikor már huszadjára beszéltük át a tervet? Ki kell ugranunk a léghajóból és a felszereléssel folytatjuk tovább az utat. Mármint a felderítők.-magyaráztam el drága barátomnak, azt amit már kívűlről kéne fújnia.
Connienak már javában forogtak a fogaskerekei és csak öszerakta a képet. Nyugodtan visszafeküdt a combomra és becsukta a szemeit. Kezemmel simogattam a fejét és elbambulva próbáltam én is pihenni. Csend volt. Mind addig, amíg a vendégek hangosan be nem rontottak a helységebe és felverték a nyugalmunkat. Velük bejött Sasha és Jean is, akik mellénk huppantak le. Nem beszéltünk, csak hallgattunk és néztünk előre. Nem mondanám, hogy azért mert ennyire feszültek vagyunk, inkább mert nagy a koncentráció mindegyikönk fejében.
Nagyjából öt perc elteltével Levi is megérkezett teljes felszerelésben. Elénk lépett és lenézett ránk flegmán.
-Ébresztő, lusta banda! Irány öltözni!-rugdosta meg a lábainkat és egyből fel is pattantunk és indultunk készülődni.
Seperc alatt felöltöztem és én értem vissza legelőször.
-Levi..-siettem oda a férfi elé, aki úgy nézett rám, mintha szellemet látna.-Khm..vagyis.. Heichou!-javítottam ki és mindjárt más arcot vágott.
-Mond Yazuko.-mondta és majdnem elnevettem magamat a hivatalos megszólítás hallatán.
-Mennyit megyünk a felszereléssel?-húztam ki újra magamat.
-Nagyjából úgy.. 200-250 kilómétert. Ja, és nincs pihenő!-mutatta fel mutató ujját.
-Ugyan Heichou. Ilyen bulit nem hagynánk ki. Inkább sietünk, mint hogy elkéssünk.-lépett mellém Connie.
-Ne nevezd bulinak Springer. Meg is halhattok.-szólt rá Levi.
-Elnézést! Amúgy az úton szétválhatunk?-kért elnézést Connie, de hallottam a hangján a megremegést.
Meghalok ettől a hivatalos pukedlizéstől. Mi ütött Leviba. Hiszen a vendégek tudják kezdettől fogva, hogy tegezzünk. Még terepen is. Lehet azért, mert most ők is itt vannak? Mindegy, de nem fogom sokáig bírni. Már látom magam előtt, ahogy ezen fogunk szakadni másnap.
-Igen, persze. De mindenki a megbeszélt helyen legyen! Tudtam, hogy nem fogtok magatokkal bírni kölykök.-tette kezeit a vallunkra és elsétált mellettünk, de kicsit még magával is húzott. Épp úgy, hogy pont éreztem. Valószínűleg nem akart feltűnést kelteni. Utána kell mennünk majd.
Mikor Levi kisétált, ránéztem Conniera és dőlt belőlünk a nevetés.
-Azta! Nem bírtam volna tovább ezt a pukedlit!-nevettem fel.
-Miért akartok szétválni?-kérdezte Hajne.
Úha, legjobb ember szólalt meg.
-Mert a felszereléssel nagyon nehéz lassan haladni és felteszem mi gyorsabbak leszünk nálatok. Ne értsétek félre, csak nekünk már van tapasztalatunk.-válaszoltam meglepően normális hangstílussal, de azért láttam, hogy kicsit rosszul esett nekik. Na mindegy.
Oldalba böktem Conniet és elindultunk Levi után. A másik helységben már ott volt a csapat többi tagja is. Egy kis körbe beálltunk és Levi átkarolt engem.
-Két perc múlva indulás. Ne csináljatok hülyeséget, vegyétek komolyan légyszíves. Figyeljetek a másikra és ugyan úgy magatokra is. Meg ne merjetek halni nekem. Megtiltom!-tartott egy szokásos is beszédet Levi.
Mindenki csak bólogatott, de nem válaszolt.
-Nem hallom idióták!?-kiáltott egyet Levi.
-Hai!-húzta ki magát mindenki egyszerre.

-Fhu baszki! Oké, semmi baj! Csak egy ugrás!-nyugtatta magát Connie és óvatosan kihajolt a léghajó ajtaján.
-Mit tökölsz Connie? Indulás!-futottam mellé, majd kiugrottam és avval a lendülettel magammal rántottam őt is.
-Arkooo!!!-kiáltotta hosszan a nevemet, ami mélyen visszahangzott.
-Júhúú!-engedtem ki én is a hangomat és csak zuhantam.
-Ezért még megkapod a magadééét!-hallottam újra Connie hangját, aki felettem kapkodott a levegőben.
Elnevettem magamat legjobb barátom láttán. Már jóval alacsonyabban voltunk, mint a gép, de még láttam ahogy a többiek is kiugranak. Megfordultam a levegőben és készültem a tovább menetre. Még Levi mellém suhant és rámkacsintott.
Amikor elértük a fám lombkorona színtjét, azonnal tovább löktük magunkat a gáz segítségével. Elég fájdalmas lenne ekkora magasság után a földetérés. Innentől láthatatlanok vagyunk. Nem láthatnak, nem hallhatnak minket. Még szerencse, hogy ennek a mestere vagyok. Jó na, csak semmi felvágás!