Stay with me my love

Part 4.

Miután elpakoltam a konyhában magunk után, és a nappaliban is rendet raktam sikerült egyedül felvánszorognom a szobánkba. Ja nem, nem vagyok rendmániás, csak Levi letépi a fejünket, ha rendetlenséget hagyunk magunk után.
A többiek már lementek edzeni, én nekem maradtak a kis barátaink. Na szuper. Kicsit rendbe szedtem magamat és megint lementem a harmadikról az alagsorba. Ráadásul egyedül.
Egészen normálisan tudtunk beszélni. Elmeséltem, hogy mi is történik valójában és hogy mibe csöppentek bele. Eléggé sokkolta őket a dolog, tátott szájjal pislogtak többnyire. Aztán végre nem csak én beszéltem, hanem kérdeztek is. Igencsak furcsa kérdéseket tettek fel, de ez érthető volt. Igyekeztem mindre válaszolni. A legutolsó kérdés úgy hangzott el, "Most mi lesz velünk?". Erre nem igazán tudtam mit válaszolni, mert még én magam sem tudom, sőt még a drágalátos fejeseink sem.
-Te hogy kerültél ide? Vagyis hozzájuk?-kérdezte Marco.
-Húú, hát.. 12 évesen talált meg Levi. Akkor és ott eldöntötte, hogy nekem is csinál egy ilyen kesze-kusza jövőt. Kiképzéseket tartott, aztán megismertem a többieket. Mivel ők akkor már két éve együtt voltak kicsit nehéz volt, de hamar javult. Aztán egyre több edzés, kiképzés és jöttek a terepgyakorlatok.-mosolyodtam el-Fogalmatok sincsen még mire vagyunk képesek. Egyszer majd megmutatjuk. Káprázatos érzés. Aztán vissza térve, hat évvel később már a profik profiijai voltunk. Az osztag kitüntetést is kapott, persze csak a saját elszigetelt kormányunktól. És akkor kezdtek kialakulni a gondok. Akkor még alig foglalkoztunk vele, de mára az igazgatóság mumusa lett. A külvilág egyre jobban közeledik felénk, próbál megrémíszteni, visszaszorítani. És itt vagyunk. Nyolc év kemény szenvedés után. Az életünket tettük kockára, nem egyszer voltunk a halál torkában, esküt tettünk hogy megvédjük a nevünket.-hajtottam le a fejemet.
Úgy érzem sokat mondtam.
-Várj! Azt mondod, nyolc éve egy halálosztó vagy?-nézett rám zavarodott arccal Benruto.
-Één nem így nevezném magamat, de mondhatjuk igen.-bólogattam lassan összezavarodottan.
-És miért nem mondtad el?-kérdezte.
-Eskü kötelezett.. meeg valjuk be, nem is volt miért elmondanom.-válaszoltam büszkén.
19 éves felnőtt nő vagyok. Egy gyerekkori barátom, akit hat éve nem láttam, faggat ki arról, hogy miért nem mondtam el neki életem legnagyobb titkát. Wow. Itt tartok?
-Ejtsük ezt a témát. Kérlek. Engem a legjobban a fiúd érdekel. Mióta vagytok együtt?-ült közelebb hozzám egy egész szimpi csaj, akit nem is ismerek amúgy.
-Két éve, de már a találkozásunk legelején sem voltunk csak barátok.-húzodtam én is közelebb hozzá, hogy remélhetőleg csak ő hallja.
-Az nem semmi anyukám. És boldog vagy vele?-lepődött meg.
Én is eléggé meglepődtem a közelségétől, de amúgy nagyon jól esett.
-Boldogabb nem is lehetnék.-vigyorogtam felé.
A lány csak elégedetten bólogatott mosolyogva.

Nagyjából még más fél órát beszélgettünk, aztán hívott a kötelességem. Ebédet kell főznöm. Ezt a csordát is én és Hanji tartjuk el, és ma én vagyok a soros.
Felcammogtam a többiekkel és velünk szembe sétált Levi.
-Hova hova?-nézett végig a többieken.
-Neki állok az ebédnek. Őket meg nem fogom csak úgy ott hagyni.-veregettem vállba.
-Csak aztán nehogy túl közel kerüljenek hozzád.-súgta a fülemhez hajolva.
-Ne aggódj. Nem szokásom ezt engedni.-válaszoltam én is suttogva.
-Khm. Fél óra és felküldöm őket zuhanyozni, majd jövünk.-köhögött kamuból, majd tovább ment.
Mi is tovább mentünk a konyha irányába. Út közben azon kuncogtak, hogy Levi majdnem akkora mint én. A vállam fölött szúrósan néztem rájuk és egyből abba hagyták, de azért én is elmosolyodtam. Így belsősként, mondjuk úgy van jogon ezen mosolyogni, de bátorságom kevés.
A konyhába érve lehuppantak a bár székekre, én meg a hűtőben kutatva találgattam, hogy mit készítsek. A választás sajtos-kukoricás-tejszínes tésztára jutott. Ez a legegyszerűbb és tudom, hogy mindenki szereti. Előpakolgattam mindent és neki álltam az elkészítésnek. Közben értelmetlen dolgokról beszéltünk és nevetgéltünk. Kicsivel később megérkezett Jean és Connie. Jean adott egy puszit, mellém állt és a kezét a derekamon tartotta. Connie megállás nélkül lopkodta a maradékokat, néhány szem kukoricát vagy tésztát, de mindig a kezére csaptam. Elmeséltem így hármunk közt, hogy egész jól elbeszelgettünk a többiekkel, de nem nagyon tetszett nekik. Jean megforgatta a szemét és dühösen morgott hozzá.
-Én nem tudom miről beszéltél velük, de tuti mi ebben a két percben jobban elszórakoztattunk.-mondta Connie a pultnak neki támaszkodva.
Mindketten ránéztünk és elkezdtünk nevetni. Ezután az edzésről kezdtek el ketten beszélgetni, én tovább főztem és hallgattam. Néha én is felkuncogtam, de legtöbbször csak figyelmesen hallgattam, miről csacsognak. Eszembe jutatta ez a két okostojás, hogy mennyire szerencsés vagyok. Két ilyen fontos ember még nem volt jelen az életemben. Mindennél jobban imádom őket.
-Connie!-kiáltottam fel hirtelen és még a fiúk is megijedtek.
-Jézusom, mi van?-kérdezte rémülten.
-Nem kell a rizsa. Együtt vagytok? Igen vagy nem?-daráltam a szavakat, Connie csak összezavarodottan lesett rám.
-Hát, mondhatjuk..-dadogta, de elég durván félbeszakítottuk.
-Igeeen!!! Ez az!-kezdtem el fél lábbal ugrálni.
-Megcsináltuk!-ugrándozott körbe Jean nagy boldogan és felkapott engem.
Ujjongtunk, hurráztunk és ünnepeltünk, mint két öt éves. A többiek csak néztek, időközben Levi sétált mellénk. Jean letett és egyből Levi nyakába ugrottam.
-Összejöttek!-kiabáltam és rángattam a férfit, aki hagyta tétlenül és velem forgott.
Levi megállt és letett. Megfogta az arcomat és várt, hogy lenyugodjak. Hatalmasakat és hevesen lihegtem és csak néztem a szemébe.
-Nyugodj le!-mondta nyugodtan.
Még mindig kapkodtam a levegőt, de már orron lélegeztem hátha segít. Nos, segített is. Kicsivel könyebben és lassabban vettem a leveőt, de Levi még mindig figyelmesen és türelmesen várt.
-Na. Csak sikerült.-engedte el az arcomat, amikor már egyre lassabban lélegeztem.-El sem hiszem, hogy jövő héten leszel 20.-sétált fejet rázva a konyhapulthoz.
-Várj, mi?-kiáltott fel Benruto.
Elég flegmán ránéztem és odadobtam egy "ch"-t. Hát még ezt sem tudja. Hiába az a nyolc év. Én még mindig tudom, hogy szeptember 28-án született. Ha lehetne emlékeket törölni...
-Mikor lesz kaja?-ugrott be mellém Sasha, amivel a szívbajt hozta rám.
-Jézus atya úr isten. Egy tetves csengőt fogok rád rakni. Egyszer kiűzöd belőlem a lelket is te bolond.-ütöttem vállba finoman, amire csak fájdalmasan nevetett.
Még egy ideig ügyeskedtem a konyhában Sashaval és közben jól kiveséztük a fiú témát. Kiderült, hogy már jó ideje kavarog valami köztünk, de most mondhatják ki, hogy együtt vannak. Boldogan fogadtam a hírt, hiszen nem kis munkánk van benne Jeannal. Annyi mindent bedobtunk már és ezek szerint nem feleslegesen.
Sasha annyira boldog, hogy végre összejött ez. Látni lehet rajta, hogy majd' kicsattan a boldogságtól. Istenem, annyira imádom őt is.
Megterítettünk, mindenki asztalhoz ült és elkezdtek enni. Én mindig később eszek, közben úgyis felállok és ide-oda futkorászok. Tényleg mint egy anyuka. Hanji ugyanez. Csak én most ugye kicsit döcögősebben. Akárhányszor útnak indulok, érzem magamon azt a kötelező, védelmező három követő tekintetet. Tényleg éreztem azt a minimális biztonságot és marha jól esett.
Az asztalnál láttam, hogy Levi nagyon nem akarja levenni a szemét Benrutoról, így figyelmesen vártam a következményeket.
-Van valami gond, kölyök?-kérdezte egy idő után csak a szokásosan.
-N-em. Ni-nincs.-dadogott Ben.
-Ne szórakozz. Látom, hogy be vagy feszülve, mint Jean tegnap Ark....-folytottam belé a szót, mert a bordáiba térdeltem.. kicsit.
A tettemre morgott egyet és rám nézett.
-Igen?-mondtam kedvesen és mosolyogva.
-Szerencséd, hogy sérült vagy.-morogta.
-Ugyan, még így is lenyomnálak.-húztam ki magamat büszkén.
-Ó, igen?-mondta meglepően játékosan.
-Kezdődik.-fogta a fejét Connie.
-Ne már Arko, nem kéne.-aggodalmaskodott Jean.
-Most már mindegy kölyök. A markomban vagy.-állt fel és én hátráltam.
-Mi, mi kezdődik?-ijedezett Ben.
-Csak nézd.-mutatott ránk Connie.
-Nagyon vigyázz Ackerman.-álltam támadóállásba.
-Most már így játszunk? Jól van.-vette fel ő is a pozícióját.
Lassan köröztünk és nagyon erősen fókuszáltam a bal oldalára, mert Levi balos. Sejtésem megerősödött, balról támadt. Azonnal védekeztem és én is támadtam. A felsőtestét támadtam, de ő lábra ment. Ütéseimet ügyesen kivédte, de ez fordítva is igaz. Kicsit megint hátráltunk, de már most untam. Először én támadtam és sikerült kigáncsolnom, de nem esett el. Jobb kezemmel magához rántott, de megint kirúgtam a lábát és térde esett.
-Bevallom..-hajoltam közel hozzá két ütés között-Nem rád számítottam Ackerman.-nyújtottam kezemet, mintha feleségének kért volna.
Villantott egy féloldalas gonosz mosolyt és megfogta a jobb térdem. Könnyű szerrel kirántotta alólam, a derekam alá nyúlt és velem együtt nyomott egy bukfencet. Én hátra érkeztem, ő pedig felém, lefogva engem. A többiek felől pár "jaj" és fájdalmas szisszenések váltakozását lehetett hallani.
-Asszem ez eldőlt, Yazuko.-nézett le rám elégedetten.
-Közel sem.-nyöszörögtem és beletérdeltem férfiasságába.
A rugástól eléggé megingott, összeszorította szemeit és fájdalmasan morgott. Connie és Jean már egymás száját fogták be, hogy ne kezdjenek el nevetni. A többiek rémülten nézték az eseményeket.
Éltem az esélyemmel, oldalra rántottam a karjait, ellöktem oldalra és fordítottam az álláspontunkon. Már én ültem Levi testén és fogtam le. A férfi mérgesen nézett rám, szemében láttam a dühöt és hogy idegesítí, hogy nem ő áll nyerésre. Én jóízűen mosolyogtam le rá, de hirtelen nagyon erősen beszúrt a combom. Fájdalmasan kaptam oda és láttam, hogy a kötésem tocsog a vérben. Levi gyorsan kapcsolt és leemelt magáról. Jean ugrott mellém és megfogta a kezemet. Levi végig vizslatta a combomat, majd bólintott Hanjinak és Jeannak egyaránt. Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit kommunikálnak, hanem inkább arra, hogy szörnyen fáj. Connie és Jean segítettek fel és vittek a gyengélkedőre.
Hanji ügyesen ellátott, visszavarta a sebet és újra kötötte. A lelkemre kötötte, hogy még egyedül sem mászkálhatok. Mankót adott. Nagyon nehezen fogadtam el, hogy csak avval járhatok. Az első két-három nap nagyon sokszor rámszóltak emiatt. Benrutoék bosszantóan közeledni próbálnak, úgy bánnak velem mintha élni is segítséggel tudnék. Nem azt mondom, hogy zavar, hogy próbálnak segíteni. De néha egy idő után elég unalmas.

Egy héttel később már csak fáslival tekertem be a lábam és egyedül is járkálhatok. Hanji szerint a következő héten elkezdhetek visszarázodni az edzésekre. Már nagyon hiányzik a mozgás.
Levi feltűnően gyengédebben bánik velem azóta. Valószínűleg azt hiszi, hogy ő tehet róla. Minél hamarabb le kell erről beszélnem. Végülis én kezdtem, az én saram.
Mai nap teljesen egyedül vagyok itthon. Gyakorlati nap van, ami azt jelenti, hogy kint terepen van edzés. Benéket nem tudom miért, de magukkal vitték. Engem meg itthon hagytak. Jól van.. Nem terveztem különsebb programot mára. Reggel elvégzem a rám maradt házimunkát és utána lustizok. Estére viszont főznöm kell, mert mire haza érnek engem fognak szétcincálni.
Addig is belebújok valami kényelmesbe és elkezdtek pakolni, takarítani. Elmosogattam, felmostam és felporszívóztam. Elég jól nyomom, mert mindezt más fél óra alatt.
Fáradtan nyomtam be a tévét, magamhoz kaptam valami kis nasit, innivalót és lehuppantam a kanapéra. Egész nap filmeket néztem, délbe rendeltem ebédet és folytattam a fetrengést. Délután már szembesítettem magamat avval, hogy lassan neki kell állnon a kajának. Kitaláltam, hogy nem fogok órákat állni a konyhában, csinálok három pizzát és gond megoldva. 
Elkészítettem a pizzákat és beraktam a sütőbe őket.
Mikor hazaértek a többiek megvacsoráztunk, beszélgettünk. Ilyen egy átlag este nálunk, de mégis imádom. Miután mindenki jól lakott, páran segítettek elrakodni, elmosogatni és így hamar végeztünk. Elköszöntünk és mindenki ment a maga dolgára.
Jean fent várt már a szobánkban. Amikor beléptem elém állt és lágyan megfogta a kezemet. Megcsókolta, majd szívéhez szorította.
-Feltennék önnek egy kérdés szép kisasszony.-mondta udvariasan.
-Csak tessék.-mosolyodtam el.
-Elhívnám egy film nézős randevúra.-vigyorgott ő is.
-Igazán csábító ajánlat. Ki nem hagynám!-csókoltam szájon és azonnal visszacsókolt.
Elmentünk lezuhanyozni és már pizsiben settenkedtünk le a nappaliba. Suttogtunk és halkan kuncogtunk, ahogy szelltük a lépcsőket. A nappaliban sokkal nagyobb a tévé és egy hatalmas kanapé van lent, szóval még aludni is tudunk.
Ketten elfoglaltuk az egész kanapét, mert összevissza fetrengtünk, ráadásúl még egymáson is feküdtünk. Találtunk egy akciófilmet hosszú keresés után nagy nehezen és elkezdtük nézni. Engem nagyon érdekelt a film, de Jeannak, rá jellemzően előbukkant a kisfiú éne. Nem figyelt a filmre, engem piszkált, simogatott és puszilgatott. Nagyon nem bírt magával. Aztán elkezdett játszani a pizsi trikóm pántjaival. Először zavart, aztán utána már nem érdekelt, had játszon a gyerek. Már lassan a film végéhez értem, amikor észrevettem hogy már nem is piszikálja a felsőmet, hanem a hasamon alszik. Még végig néztem a filmet és közben simogattam a fejét. Majd kikapcsoltam a tévét és én is elaludtam.

Másnap reggel egy ismerős kuncogásra ébredtem. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet és felettem Connie nézett vissza rám vigyorogva. Mérgesen, flegmán bámultam az arcába és visszacsuktam a szememet.
-Szép jó reggelt hétalvók! Tizenegy múlt, nem semmi.-csengett meg a fülembe Connie hangja.
-Elég komoly teljesítmény! Meddig nyomtátok?-hallottam meg Levi beszólós hangját a konyha felől.
Mondatára dühös tekintettel fel ültem és képes lettem volna kinyírni a szememmel. Elégedetten mosolygott és szürcsölgette a kávéját.
-Vigyázz, mert a végén kapsz még egy olyat, mint tegnap. Csak most tőlem.-szólalt meg Jean rekedt reggeli hangján.
Levi és Connie mindketten megmosolyogták Jean visszaszólálát és végre hagytak minket magunkhoz térni. Barátom felé fordultam és hozzá simultam izmos hátához. Képes lettem volna visszaaludni, de a vendégeink nem hagyták. Pont ilyenkor kellett belépniük a konyhába, hangosan beszélve, röhögcsélve. Nagyon sóhajtottam és magamra húztam a takarót.