Stay with me my love

Part 5.

Teltek a napok, hetek és a csapat kezdte befogadni Benrutoékat. Mai napig nem értem miért maradtak velünk, de ez lassan teljesen feledésbe merül. Amióta elkezdtem én is edzésekre járni, azóta ők is többször járnak velünk. Folyamatosan Hanjival látom őket, ahogy beavatja őket azokba a dolgokba amiket nem mertem elmondani korábban. Levi nem nagyon nézi jó szemmel, nem bízik bennük. Ismerik őket egy hónapja, minket meg 8 éve. Azért van különbség. Aztán ráadásul én bíztam bennük, de hiba volt. Ennek muszáj mindig szem előtt lennie.
De nem szabad a múlt alapján ítélkeznem. Rég elmúlt rosszszokásom a múlton való rágódás. Ezt Levi elég rendesen kiverte belőlem.

Holnap megyünk először terepre a csapattal a baleset óta. Már nagyon hiányzik. Teljesen bevagyok zsongva két napja. Az őrületbe kergetem a többieket.
A születésnapomat is sikerült megünnepelni. Megleptek egy közösen elkészített tortával és nagyon jól esett. Jeantól egy gyönyörű szép ezüst nyakláncot kaptam, azóta le sem veszem. Az estét vele töltöttem, aztán tudjátok..
Benékkel azóta sem beszéltem többet, nem nagyon vágyom a társaságukra. Holnap végre lesz egy egész napunk nélkülük.

Fáradtan dőltem le az ágyra és nagyot sóhajtottam. Jean még mellettem olvasott és néha-néha csak engem bámult a sorok felett. A pizsim most egy hosszú felső és egy rövid sportnadrág volt, ezért elkezdtem fázni. Beletekeredtem az egyik plédünkbe és úgy feküdtem Jean mellett, mint egy nagy kifli. Az úr alig bírta ki nevetés nélkül, ez engem is megmosolyogtatott. Lerakta a könyvét a kis szekrényre és közel hajolt hozzám a csillogó szemeivel.
-Kimegyünk?-kérdezte, de hirtelen fel sem fogtam a kérdést.
-Mi? Hova?-kérdeztem vissza mert tényleg nem értettem.
-Ki. Lemegyünk?-mosolygott, de ez a bajkeverős mosolya.
-Normális vagy? Levi kinyír minket.-emeltem meg a hangom.
-Dehogyis. Amiről nem tud az nem fáj neki.-ült fel indulásra készen.
-Ne röhögtess! Mindenről tud! Te is tudod, hogy nagyon nem szereti ha a tudta nélkül mászkálunk el akárhova.-győzködtem tovább.
-Ne már! Légyszi! Majd én elviszem a balhét, ha arra kerül sor!-emelte meg a hangsúlyt a "Ha"-nál. Milyen vicces.
-Vicces, hogy mennyire feltételes módba rakod. Megőrűltél? Az éjszaka kellős közepe van! Mit akarsz te kint csinálni? Holnap tudod mikor kelünk?-idegeskedtem továbbra is.
-Ahj Arko! Nem is tudtam, hogy ennyire szabály betartó vagy!-forgatta meg a szemét játékosan.-Menjünk fürdeni!-ugrottak ki a szemei az ötlettől.
-Te nem vagy százas!-mondtam és elfordultam tőle.
Jean nem szólt ezután, csak kimászott az ágyból, megfogta a kifli jelmezemet és felemelte. Kiabáltam, hogy tegyen le, de mintha a falnak beszélnék. Majd az ajtónk előtt csak lerakott és kibújtam a takaróból és nagyon mérgesen néztem rá.
-Ne nézz így rám! Inkább öltözz fel.-kacsintott rám.
Felhúzott szemöldökkel hallgattam ahogy utasítgat, mint egy szobalányt. Odaböktem egy "ch"-t és felkaptam egy pulovert. Csipőretett kézzel bámultam jelezve, hogy kész vagyok.
-Na? Most mire vársz?-rántottam vállat flegmán.
Jean elmosolyodott és halkan kinyitotta az ajtót.
Néman, hangtalanul osontunk le egészen a földszintig, ahol a teraszon keresztül mentünk ki. Konkrétan vacogtam a hidegtől, ilyen időben akar fürdeni? Teljesen bolond.
-Csak nem fázol?-pillantott rám.
-Á! Dehogyis!-mondtam irónikusan és hozzábújtam.
Bementünk egy kis faházba és bekapcsoltuk a fűtést a medencében. Levetkőztünk fehérneműre és bementünk a vízbe. Nagyon jól esett, a forróvíz lágyan simogatta bőröm minden centijét. Jean leült, én pedig vele szemben az ölébe. Átkaroltam és rádöntöttem a fejemet a vállára. Jean pedig finoman simogatni kezdte a hátamat. Teljesen ellazultam, képes lettem volna elaludni. Fáradtan sóhajtottam fel, amire Jean elkuncogta magát. Lassan elkezdett a melltartóm csatjánál babrálni, addig amíg ki nem csatolta. Kétségbeesetten kaptam melleimre, hogy ott tartsam a ruhadarabot.
-Bárki megláthat!-sütöttem le a szemeimet.
-Ne aggódj! Senki sem láthat meg téged! Nem engedem!-fogta kezébe arcomat lágyan, hogy a szemembe nézhessen.
Felemeltem a tekintetem, finoman elmosolyodtam és bólintottam. Elengedtem a melltartómat és Jean lassan lehúzta rólam. Szemeivel az enyéimet vizslatta, majd melleimre emelte azokat. Gyengéden átölelt és magához szorított. Megint átkaroltam a válla felett és a haját kezdtem el simogatni.
Még nagyjából negyed óráig voltunk a vízben, beszélgettünk, nevettünk. Majd kiszálltunk és magunkra kaptunk két törölközőt. Megtörölköztem és visszavettem a pulcsimat és a nadrágomat. Jean csak egy pólót vett fel és a derekára csavarta a törcsijét. Visszalopakodtunk a házba és becsuktuk a terasz ajtót. Végig mentünk a lépcsőhöz vezető folyosón, de a lépcsőn hangokat hallottunk és bepánikoltam. Elkezdtem visszalökdösni Jeant a folyosó elejére és futni kezdtünk. Amint kiértünk szembe találtuk magunkat Benrutoval és Marcoval. Na már csak ez hiányzott.
-Áá! Sziasztok!-viselkedtem úgy mintha teljesen normális lenne, hogy vízesen rohangálunk az éjszaka közepén a házban.-Mit kerestek itt?-
-Őő.. a konyhába indultunk inniért, de... ti mit kerestek itt?-dadogott Benruto összezavarodva.
-Öm, ja! Mi is megszomjaztunk! Igen.-válaszoltam kínosan mosolyogva.
-És miért vagytok tiszta vizesek?-mutatott Marco a törölközőinkre és a vízes hajamra.
Ránéztem Jean törölközőjére és gyorsan elé álltam, mert csak most esett le hogy Ő egy száll semmiben van a törcsi alatt.
-Öö.. hogy is mondjam?..-kerestem a megfelelő kifogást, de segítség kérésért hasba böktem Jeant.
-Ööhm.. izé.. na jó. Ha elmondjátok valakinek kinyírunk.. Medencéztünk, amit nagyon szabad, mert alapból az éjszakai mászkálás sem megengedett se nekünk, se nektek!-vallotta be Jean az igazságot.
-Miért ne lenne szabad?-kérdezte Ben.
-Mert Levi nem engedi.-válaszoltam-Körülbelül három éve azt hiszem, így rabolták el Historiat és azóta lépett érvénybe egy ilyen szabály Levi által.-magyarázkodtam.
A két fiú meglepetten bámult ránk és nem szólalt meg.
-Szóval kérlek ne köpjetek be minket! Így is már nagy szarban vagyunk! Köszi!-kérleltem őket és közben a lépcsők felé toltam Jeant-Ja, és menjetek vissza a szobáitokba, nehogy Levi elcsípjen titeket!-suttogtam feléjük és bólintottak.
Életemben nem surrantam fel ilyen gyorsan lépcsőkön mint most. Mint a villám, úgy szelltem a fokokat. Amikor a szobánk ajtajához értünk, megakadt a szemem a nyitott ajtón. Megbökdöstem Jeant, aki védelmezően maga mögé tolt és lassan kinyitotta az ajtót. Ahogy beértünk a szobába az orromig sem láttam, de arra emlékeztem és még látás nélkül is tudnám, hogy van egy pisztoly az előszobában a szekrény mögött. Jeant a szekrény felé irányítottam, aki hamar vette a lapot és kivette a fegyvert. Maga elé tartva kommandóztunk tovább. Az ágyunkhoz érve hirtelen becsapodott az ajtó és az ijedségtől erősen Jeanba martam. Réműlten kapkodtam a fejem a vak sötét helységben, majd valaki hátulról befogta a számat és elhúzott Jean mellől. Kapálóztam és próbáltam fogvatartóm karjai közül kiszabadulni. Jean ijedten ismételgette a nevemet és utánam tapogatózott. A mögöttem lévő addig-addig hátrált, amíg a falba nem ütköztünk.
-Kölykök, kölykök..-hallottam meg azt a mély hangot. Várjunk, mi?
-Mi a..-mondta Jean meglepve és felkapcsolódott a villanyt.
Jean felénk fordulva rántott fegyvert, amit hamar el is dobott az ágyra ijedtében.
-Egy konkrét szabályunk van és még ezt sem tartjátok be. Mi lenne ha nem én lennék most itt?-hajolt közel a fülemhez.. Levi??
-Levi! Az isten áldjon meg..-sóhajtozott Jean.
Végre kiszabadultam Levi tartásából és kérdően néztem felé.
-Na csiripeljetek, madárkáim.-foglalt helyet a fotelben.-Merre jártatok?-tette keresztbe lábait kényelmesen.
Karbatett kézzel bámultam Levi kifejezetten nyugodt tekintetét. Jean tehetettlenül toporzékolt és a hajába túrt vagy ötször.
-Naa ne duzzogj Arko, nem foglak sarokba ültetni.-húzta tovább az agyam.
Megforgattam a szemem és lehuppantam az ágyra.
-Ahhj gyerekek.-sóhajtott fel-Azért hoztuk be ezt a szabályt, hogy megvédjünk titeket. Azért, hogy megvédjelek titeket. A szabályok ezért vannak. Megvédenek. Nem viccből mondtam annó. Ti is ott voltatok akkor. Csak a biztonságotok érdekében ellenzem az ilyesfajta dolgokat. Ezt véssétek az eszetekbe.-mondta lesütött szemekkel.
Némán hallgattam amit Levi mond és eléggé elgondolkodtatott amit mondott. Mi lett volna, ha tényleg nem ő lett volna a szobánkban? Bizonyára ő aggódott a legjobban miattunk, hogy merre voltunk, még akkor is ha csak a telkünk másik felében voltunk.
-Sajnáljuk. Többet nem fordul elő.-mondtam szintén lehajtott fejjel.
Levi válaszul könnyed tekintettel bólintott és felállt.
-Pihenjetek, holnap hosszú napunk lesz.-tette kezét Jean vállara, majd kisétált a szobából.