Éjszaka közepén|dnf fanfic

'Mindig-napos'

•••
Fagyos, rideg londoni reggelre ébredt egyik főszereplőnk hajnalok hajnalán, kinek hajszíne megegyezett a frissen pörkölt kávé elragadó árnyalatával: már csak a bódító kávéaroma hiányzott.
A britt fiú végtagjait kinyújtóztatva nyúlt fehér redőnyének felhúzójához, hogy egy kis fényt eresszen be rendetlen otthonába. Ahhoz képest, hogy az óra alig ütötte meg a reggel hatot, kifejezetten világos volt odakint, illetve George a helyzethez képest rendkívül felvillanyozott volt: nem minden nap repül az ember Amerikába, csak hogy együtt töltse az új évet a legjobb barátaival, kiket egy játékon ismert meg pár évvel ezelőtt.

Első, kezdetleges tervek szerint a britt fiú már a karácsonyt is velük ünnepelte volna, viszont zöld kártyáját tegnap előtt fogadták el, illetve a koronavírus zárlatot is a napokban kezdték el enyhíteni.

Éjszaka -álmatlanságának, illetve talán izgatottságának köszönhetően- mindkét bőröndjét megtöltötte szükséges holmijaival, nehogy reggel a nagy sürgés következtében valamit kifelejtsen, otthon hagyjon.
Fénysebességgel elvégezte reggeli rutinját, majd idő szűkében reggelijét kihagyva csapta be maga mögött fehér ajtaját, magára hagyva angliai lakását, belekezdve valami egészen újba.

Fekete autójába behányta cuccait, majd beülve a vezetői ülésbe tárcsázta egyszerre Dream számát, illetve kapcsolta be a navigációt a repülőtérre.

-George!-kiáltott a híváson keresztül az amerikai fiú, kinek hangjából egyértelműen le lehetett szűrni, hogy baromi fáradt volt: hiszen csak a csillagos éjbolt lepte be Florida egét, bőven tombolt még az éjszaka.
-Clay.
-Csak nem ideges vagy, Georgie?
-Nem tudom ki volt, ki tegnap egész nap takarított és azon izgult, hogy minden rendben legyen.-vakarta meg tarkóját a britt fiú, szemét egy pillanatra levéve az útról.
-Nem okozhatok csalódást, kedvesem. Britt vagy és túl nagyok az elvárásaid. Bár lehet pont ezért vagy mellettem, túlszárnyalok mindenkit.-mosolyodott el Clay, beletúrva szőke, bozontos hajkoronájába.
-Látom szeretsz álmodozni, Dream.

Körülbelül tíz-tizenöt perc vezetés után George megérkezett úticéljára, mely most talán a legijesztőbb helynek tűnhetett a világon. Szegény repülőtér-tulajdonosok, ha tudnák mennyi traumát okoznak az utasoknak az évek során.

Egyáltalán miért találták fel a repülőket?

Mire a színvak fiú végzett a becsekkolással, rohamosan eltelt az idő, így már a repülő előtti folyosó kapujában találta magát, ahogy jegyét átnyújtja a sötétkékbe öltözött nőnek, ki tökéletes mosolyával megköszönte, hogy a légitársaságukat választotta.
Nagyot sóhajtva lépett be a jármű ajtaján, hol George meglepődésére csomagjait kivették kezéből, majd elvezették ülőhelyéhez.

Talán nem kellett volna hagynom, hogy Clay fizesse a repülőjegyemet, most körül vagyok véve puccosabbnál puccosabb alakokkal.

Szokásához híven megforgatta gesztenyebarna íriszeit, majd figyelmét telefonjára szentelte, hogy dobjon egy üzit barátainak hollétéről.

George: A gépen, 9 óra és ott :))
Dream: Végre élőben is szeretkezhetünk😍
Sapnap: Hármasban?

Idióták.

A pilóta kérésére mobil készülékét repülő üzemmódba tette, majd fejhallgatóját fülére helyezve dőlt hátra, ahogy a jármű megkezdte az emelkedést.
Fél órája lehettek úton, mikor a repülőgépi büfé részleg megkezdte működését, így egyből George hasa is korgással jelezte, hogy nem reggelizett. Bevásárolt különböző édességekből, lehelyezte kis asztalára, majd fogott volna hozzá az evéshez, mikor hirtelen hányinger kerítette hatalmába, ezzel elvéve minden étvágyát. Talán az izgatottság az oka.
Fehér, légitársaság emblémájával ellátott szalvétába csomagolta fenségesen kinéző ételét, hátizsákjába elrakva azt.

Egész útja legújabb videója vágásával, szerkesztésével, illetve alvással telt el, ugyanis haladni akart a munkában, mégis az álmosság nagyobb úr mindennél. Mire észbekapott, az eddig számon tartott kilenc óra helyett már csak hét volt, öt, három, majd fél: igaz a mondás, mi szerint az idő gyorsabban fogy mint hisszük.

George repülője zökkenőmentesen ért földet Amerika napos, pálmafás környezetében, mely egyből az ablakhoz tapasztotta a britt fiút, ki most jött az egyik legcsapadékosabb, legködösebb városból a világon. Telefonja órájára pillantott, mely ebben a pillanatban váltott: 12:10. Menetrend szerinti érkezés.
Előlapi kameráját használva szelfit készített magáról, ahogy a kicsi, kerek ablakon mered ki a tájra, majd rányomott a kék gombra, ezzel elküldve Dream-nek, jelezvén: megérkezett Floridába.

Tíz-húsz perc határon várakozás után a sötét hajú srác is sorra került, ki mosolyogva mutatta nemrég megkaparintott zöld kártyáját: mellyel bejutást szerzett az országba. Számára egy örökké emlékezetes pillanat marad az az este, mikor éppen egy stream közben jött az e-mail, mi szerint, idézem "Örömmel tudatjuk, hogy George Henry Davidson kérelmét átvizsgáltuk, illetve az engedélyt megadtuk a kártya igénylésére."
Kameráját ki kellett kapcsolnia, mikrofonját lenémítania, hogy a nézők ne legyenek szemtanúi egy huszonöt éves srác gyerekes visításainak, illetve fel-le ugrálásainak csak azért, mert kapott egy üzenetet.

Kifejezéstelen arccal vette át csomagjait, majd indult meg a kijárat irányába, hol általában a szülők, barátok, utazási irodák várják hozzátartozójukat, ki éppen egy utazásról érkezett, esetleg látogatóba jött. Nagy, lelógó tábla ugrott perifériájába, melyen akaratlanul is elmosolyodta magát.

"Üdvözöljük az Egyesült Államokban, a mindig-napos Florida Államban!"