Éjszaka közepén|dnf fanfic

'Ígérd'

•••
Az idő vészesebben telt, mint gondolták, hiszen a "nagy" mérkőzés végére már csak 16 perc, körülbelül negyed óra választotta el Őket az ünnepléstől.

Sietve visszarendezték a biliárdasztalt, majd trappolással útjukat visszavették a földszintre, mely nagy meglepődésükre megtelt emberekkel, kik a bárban tervezték köszönteni az új évet.
Több nagy plazmatévé volt megtalálható az épületben, illetve mindegyik képernyőjén egy visszaszámláló óra jelezte, hogy mennyi van még hátra az idei évből, így megkönnyebbülve nyugtázták magukban, hogy nincsenek késésben.

-Elmegyek, veszek valamit inni a bárból. Ti kértek?-kérdezte a fél-részeg Clay mosolyogva, megtámaszkodva az egyik székben a háta mögött.

Két bólintást kapott válaszul, így a fiú el is indult a pult felé; magára hagyva barátait.

-Szerintbssvvalf..-motyogta alig hallhatóan Sap, természetesen úgy, hogy britt társa visszakérdezzen.
-Tessék?
-Szerintem el kéne mondanod neki, George.
-Mármint mit?
-Azt.

A sötét hajú megemelte egyik szintén sötét szemöldökét barátja idióta ötletén, halkan felkuncogva egyet.

-Nem, biztos, hogy nem.
-Grogington ide figyelj. Tudom, hülyeségnek hangzik, de itt az alkalom. Egyszer élünk, mellesleg ha szarul sülne el a dolog, ráfoghatod arra, hogy ittál.
-Nem tudom, Nick. Azzal mindent elcsesznék.-vakarta meg tarkóját kellemetlenül, megszakítva szemkontaktusukat.
-Már így is mindent elcsesztél, tovább már nem ronthatod.
-Baromi cuki vagy, köszi.

Beszélgetésük félbe maradt, hiszen messziről kiszúrták a botladozó magas fiút, jobb kezében egy nagy tálcával, mely italaikat tartalmazta.
George komótosan elvette poharát az egyik kijelzőre pillantva. 6 perc 17 másodperc, átváltva 377 másodperc avagy 377000 tizedmásodperc.

Egész jól megy a matek ilyenkor.

-Kimegyek, szívok egy utolsó friss levegőt még újév előtt. Mindjárt jövök.-húzta ajkait halvány mosolyra Dream, félig üres kristálypoharát gyengéden visszahelyezte a tálcára, majd kikerülte a tömeget-kijutva a teraszra.

-Menj utána.

George értetlen tekintettel meredt barátja kékes íriszébe.-Miért?

-Menj már!

Nem tudott mást tenni, így egy nagy lendülettel felhúzta maradék alkoholját, lecsapta poharát, majd megtörölte nedves ajkát pulóvere ujjával. Barátja után iramodott, ki valószínűleg már kiért a levegőre, így gyorsított léptein, hogy még éjfél előtt tudjon beszélni vele.
A fotocellás ajtó kinyílt előtte, majd körbetekintett a fa placcon, nem sokkal később megpillantva a hátra döntött fejű amerikait, ki a korláton ücsörgött.

-Nem tudtam, hogy dohányzol.

A szőke, szélfújta hajú fiú leugrott ülőhelyéről, kifújva maradék füstjét rózsaszín ajkain.

-Én sem tudtam.-közelített felé görbe ajkakkal, hosszú cigarettáját kezével leemelve teste mellé.
-Add ide.

Dream egyből engedelmeskedett a parancsnak, így átnyújtotta a káros szert George-nak, ki egy egyszerű mozdulattal eldobta a csikket, rátaposva egyet.

-Nem egészséges.
-Aw, Gogy félt engem, egyem a szívét.-mosolyodott el kárörvendően, zsebébe nyúlt, majd előkapta öngyújtóját.-Tessék, akkor vedd el ezt is.
-Igenis féltelek, Clay.-bukott ki hirtelen ajkán, majd egyből odakapta kezét, feleszmélve vallomásán.
-Nem kell, tudod felnőtt vagyok.
-Egy felnőtt, kisgyermek lélekkel, tudom.

Mindketten egy kis időre csendbe burkolóztak, így fülükbe jutott a kiabáló tömeg zsivaja: beléptek az 56. percbe, alig 4 perc éjfélig.
Nagyot sóhajtott, hiszen közeledett a pillanat, mely tornádóként sodorhat le mindent, mit felépítettek.
A több éves barátságuk forgott kockán, jelen pillanatban azt sem tudták, hogy egyáltalán legjobb barátok-e még.
Minden mindegy alapon halkan megköszörülte torkát, ezzel magára hívva társa figyelmét, ki a nyílt vizet szemlélte.

-Clay?

Az amerikai srác komótosan odafordult a hang irányába, majd ellökve magát a korláttól egy picit közelebb lépett az idegességtől majd meg nem pusztuló George-hoz.

-Ugye megígéred, hogy bármi történik, barátok maradunk?
-George, miről beszélsz?

Említett fiúnk fejét elszakította az előtte ácsorgó srácról, majd a padlót kezdte fixírozni úgy, mint még soha ezelőtt.

-Megígéred, hogy mindig itt leszünk a másiknak? Hogy semmi nem választhat el?

3 perc.

-Nem tudom hova akarsz kilyukadni.
-Csak ígérd meg, kérlek.

Egy nagy kézfej simult a britt vállához, mely lassan köröket kezdett el leírni a testrészen megnyugtatás céljából.

-Megígérem, George.

Ennyi kellett a Davidson-fiúnak. Az előtte álló srác magas, vonzó alakja, hibátlan arca-mely férfiasabb a Dávid-szobornál is-, és hívogató, csókolnivaló ajkai egyszerre nehezítették, illetve könnyítették meg dolgát.

Saját maga sem tudta hogy kerülhetett ebbe a helyzetbe, talán az alkohol is rájátszhatott bátorságára, így azon kapta magát, hogy hangyaméretű lépésekkel odatotyog összezavarodott barátjához, majd mindkét kezét lassan felemeli, szinte egy magasságba hozva őket Dream fejével.

Idegesen megnyalta először alsó, majd felső ajkát, benedvesítve azokat, talán kicsit túlságosan is.
Lehunyta szemhéjait-elfedve ezzel gyönyörű barnáit-, hiszen érezni akarta a pillanatot-nem látni, majd fejét kicsit feljebb emelte.
Nem tudta mennyire lehet messze barátja, így lassan közeledett, mire orra szintén egy orr formájú "dologhoz" ért, mely hűvös volt, akár az éjszakai friss levegő.

Még egy ici pici.

Ajkát kisebb csücsörítés szerűbe formálta, majd egy nagyobb löketet véve tolta fejét előrébb pont annyira, hogy valami szintén puha dolgot érezzen száján. Ajka az Ő ajkán volt. Legjobb barátja elegáns, íves ajkán, mely után tudata alatt is sóvárgott még akkor is, mikor még azt sem tudta hogy néz ki Clay. Az amerikai finom gesztusai, hogy mindig boldoggá tudta tenni, bármit csinált. Mosolygott tőle kapott üzenetein, szintén mosolygott, mikor hívása fogadta. Dream idióta nevetése az idiótán tökéletes fogsorával, idiótán kócos haja, mely néha napján eltakarta idiótán rikító tavaszzöld szemeit de csak annyira, hogy idióta narancssárga szeplői még jól kivehetők legyenek.

Clay tényleg a legszebb fiú volt, kit valaha látott.

Mivel társa nem húzódott el, így kapva az alkalmon lassan mozgatni kezdte párnácskáit, nem foglalkozva a ténnyel, hogy Dream nem csókol vissza.

2 perc.

Még órákig kóstolgatta volna legjobb barátja ajkait, viszont sajnos levegő hiányában kénytelen volt elválnia a fiútól, illetve annak édes szájától.
Íriszeit lassan felfedte, szembe találva magát a fiatalabb ifjúval, ki érzelemmentesen meredt maga elé: leolvasni sem lehetett volna róla bármilyen reakciót.

-Bazdmeg.