Jégvirág II. - Homályban /Befejezve/

Chapter 5

   A következő párnapban lapítottam a témát illetően. Próbáltam bedolgozni magam a többiek közé, hogy megbízzanak bennem, közben pedig az internetet hívtam segítségül. Volt már egy nevem, amivel célzottabban tudtam már kutatni, de sajnos semmit se találtam. Semmit, mintha nem is létezne Nora. Gondoltam arra is, hogy Tony adatbázisában keresek rá, de sajnos nincs nekem hozzáférésem a rendszeréhez.

   Steve és Nat folytatta az oktatásomat, kipróbálhattam olyan lőfegyvert is, amivel még nem, vagy nem is fogok találkozni a munkám során, így nagyon érdekes volt számomra ez a tapasztalat szerzés. Bocsánatot kért Stark a kirohanásáért, bár arra a kérdésemre nem válaszolt, hogy miért ne használjam az erőmet, emiatt a reakció miatt ezt is hozzácsaptam a kiderítendő dolgok listájához.

   Olyan rosszul érzem magam amiatt, hogy így kihasználom őket. Vagyis nem is igazán használom ki őket, csak hogy úgy tekintek rájuk, mint egy rakat információ morzsára... Vagyis kihasználom őket. Én már egy olyan generációhoz tartozom, ami az internetet hívja segítségül, ha valamit nem tud, mivel ott minden fönt van, de pont azt az információt nem találom, amire az eddigi életem során a legnagyobb szükségem lenne. Őszintén nincs jobb ötletem és lehetőségem ennél, mint hogy nyitott szemmel és füllel járkáljak a Bosszúállók bázisán.

   – De szép aranyhal! – csodálkoztam rá az egyik nap amikor Natasha szobájában voltam.

   – Ugye? Hitler a neve.

   Megpördültem a tengelyem körül és rámeredtem.

   – Miért Hitlernek neveztél el egy aranyhalat?

   – Nem én neveztem el, hanem a volt társunk.

   – Nora?

   Abbahagyta a pakolászást Nat, és gyanakodva mustrált.

   – Honnan tudod?

   – Steve említette meg egyszer.

   Összeszűkült a szeme, és átsuhant valami az arcán.

   – De még mindig nem értem, hogy miért Hitler a neve, egy ártatlan aranyhalnak!

   Talán volt társa és felfalta vagy mi?

   – Látod a szája fölött, azt a kis fekete foltot?

   Ránéztem és meg is láttam.

   – Ó! – világosodtam meg.

   – Na ezért Hitler.

   Ezután többször is meglátogattam Hitlert. Fura, hogy egy halat látogatok, de ha tényleg Nora nevezte el, ez teljesen rám vall, ugyanis otthon is a családi kutyánkat én nevezetem el Szörnyetegnek, pedig egy kezes bárány.

   Hiába emlékeztettem magam rá, hogy csak átmenetileg vagyok itt, egyre közelebb kerültünk egymáshoz Steve-vel. Valami vonzott benne, valami amit mintha már ismernék, csak nem jut eszembe, hogy mi. Néha úgy érzem, hogy a testem ismeri őt, de az elmém nem, vagy már nem ismeri. De mindig valami hasonló reakcióm volt akkor is, amikor a tévében volt valami hír róluk, mert akkor is csak ráfokuszáltam.

   Bombaként robbant a hír, hogy Madison idejön a bázisra, és hogy beszélhetek majd vele négyszemközt. Ekkor eszeltem ki egy tervet: úgy teszek mintha mindent tudnék és így kötetlenül tudna velem beszélgetni. Aljas húzásnak érzem, mert mi van, ha kiderül és emiatt megbüntetik vagy valami, de nincs más lehetőségem. Egy óriási, ködös labirintus közepén vagyok, és ha jól taktikázok, akkor idővel kijutok a vakító napfényre. Talán elsőre fájdalmas lesz, de később belátom, hogy ez volt a helyes út.