Jégvirág II. - Homályban /Befejezve/

Chapter 15

   – Nahát, kit látnak szemeim! Csak nem a szépséges Norát? – ismertem fel Thort a hangja alapján.

   Nagy mosollyal fordultam felé, de rögtön le is olvadt az arcomról ahogy megláttam. Két éve láttam utoljára Új-Asgardban, már akkor se nézett ki igazán jól, de most... Ha egy istent ennyire megviselt az öt évvel ezelőtti kudarcunk, akkor egy egyszerű, hétköznapi ember mennyire hagyná el magát? Tudom, hogy magát tartja hibásnak az egészért, amiért nem fejezte le rögtön Thanost. És most erőltetett jókedvvel cammog felém, a nagypapás ruhába öltözött egykori izompacsirta, egyik kezében egy dobozos sörrel, hogy aztán egy szoros mackóölelésben részesítsen engem. Jó, lehet, hogy annyira nem játssza meg a jókedvét, annak örül, hogy engem láthat.

   – Azért ne törj össze minket! – nyögtem.

   – Minket? – nézett először zavartan amikor elengedett, majd elkerekedett a szeme. – Csak nem?

   – De – mosolyogtam rá.

   – Ó, kicsi kapitány van benned?

   A mosoly az arcomon, fokozatosan kezdett torzulni, mert ennél hülyébben nem lehetett ezt kifejezni.

   – Vagy talán nem a Kapitánytól van? – Közelebb hajolt. – Nekem nyugodtan elmondhatod, ha nem.

    Továbbra is grimaszolva néztem rá.

   – Há, ezért az arcért már megérte idejönnöm! – röhögött rajtam. – Ne aggódj, csak szívatlak! Gratulálok, Mandula!

   Én még az előbb lezajlott jelenetet próbáltam feldolgozni, amikor megjelent Steve is.

   – Hát itt van az apuka is! – ujjongott megint Thor. – Gratulálok neked is a kicsi kapitányhoz!

   Kínomban a tenyerembe temettem az arcom.

   – Neked is így mondta? – kérdezte Steve, amikor Thor magunkra hagyott.

   – Nekem még kínosabb volt, mert úgy mondta, hogy ,,kicsi kapitány van benned" – idéztem. – Aztán eszembe jutott, hogy mire gondolt ő, mert amire először gondoltam, arra nem igaz – mosolyogtam rá csábosan.

   – Túlbecsülsz engem – húzott magához. – Nincs összehasonlítási alapod.

   – De lehet, hogy van – húztam.

   – Sziasztok! – köszöntött egy rég nem hallott hang.

   – Szia! – vetettem Clint nyakába magam.

   – Na, mizujs Elsa? – kuncogott.

   – Á, semmi, tudod, csak a világot próbáljuk megmenteni – mondtam lazán, de rögtön meg is bántam, mert fájdalom csillant meg a szemében. Clint az egész családját elvesztette a csettintés következtében, ami ellen nem tudott semmit sem tenni, mivel házi őrizetben volt.

   – Most már, hogy itt vagy tuti, hogy sikeres lesz az akció! – csapott Barton kezébe Steve.

   – Mért vagy ebben olyan biztos?

   – Mert csak az öt évvel ezelőtti csatában nem voltál jelen, a korábbiaknál meg igen, és azokban mindig győztünk – magyarázta Steve.

   – Hát akkor reméljük, hogy nem hagyott el a szerencse, tekintettel arra, hogy miket csináltam az elmúlt években. Szóval ez lenne a megoldás? – bökött a kvantumkapu felé.

   Apa, Bruce és Mordály megtervezték és megkezdték az építését, amivel annyira jól állnak, hogy holnap jöhet is a két teszt út.

   – Elméletileg – válaszoltam.