Jégvirág II. - Homályban /Befejezve/

Chapter 6

   Ahogy hazaértem rögtön a szobámba menekültem, csak köszöntem a családomnak – ó bocsánat a nevelőcsaládomnak –, nem akartam senkivel se beszélni. Két napig a szobámban voltam, könyveket olvastam, hogy másra tereljem a figyelmem, csak enni meg fürdeni hagytam el, aztán kezdtem szánalmasnak érezni magam, odaálltam a családom elé, és csak annyit mondtam, hogy mindent tudok, de kértem őket, hogy ne hozzák fel a témát. Ezután a következő félév is elkezdődött, amin online vettem részt, pedig be is járhattam volna – pláne a gyakorlati órák miatt –, mivel megvan az albérlet Budapesten, de nem tudtam emberek közé menni, csak annyira mentem el otthonról, hogy megsétáltassam a kutyánkat.

   Végül egyik nap amikor egyedül voltam otthon, annyira megelégeltem a helyzetemet, hogy a bárszekrényhez fordultam segítségért, ami igen szokatlan tőlem, és ami még durvább tőlem, hogy a szilvapálinkáért nyúltam, amiből a nagyapám iszik egyet, amikor valamit ünneplünk. Ezelőtt soha nem ittam a bornál erősebb alkoholt, de most áhítoztam arra, hogy kiürítsem a fejem. Egymás után öntögettem magamnak a búfelejtőt, de már az üveg felét is kiittam, amikor még mindig semmi hatását se éreztem, azon kívül, hogy égette a torkom. Dühösen visszatettem a helyére, és visszamentem a biztonságot nyújtó négy fal közé, ahol megakadt a szemem azon az átlátszó lapon, amit Tony adott mielőtt hazajöttem.

   Vajon van még valami, amit tudnom kell az erőmről?

   A kezembe vettem és feloldottam. Minden anyag rólam külön mappába volt rendezve, de ezek az egyéb dolgok engem nem érdekeltek most, így a képességemről szóló mappát nyitottam meg, ahol meg is találtam a magyarázatot: háromszor gyorsabb az anyagcserém, mint egy normális embernek, így nem tudok berúgni. Ezt elfelejtették megemlíteni, pont amire most igazán szükségem lenne.

   Kialakult egy monotonitás a napjaimban: reggel felkeltem, reggeli, beültem a gép elé az órára, miután pedig az utolsó is véget ért, tanultam, vacsora és megint tanultam, fürdés, alvás. Ez volt az első hetem itt, amikor hétvégén rájöttem, hogy nincs semmi tanulni valóm, amivel lefoglalhattam volna magam. Ekkor tévedt a szemem újra a régi telefonomra.

   A kezembe vettem, egy darabig nézegettem, aztán már csak azt vettem észre, hogy időrendi sorrendben a legrégebbi mappát nyitottam meg. Az első felvételek és képek azon a sajtótájékoztatón készültek rólam, amikor be lettem mutatva, mint a legújabb Bosszúálló. Nagyon látszódott rajtam, hogy ideges voltam, és ezt Stark próbálta csökkenteni azzal, hogy mellém állt és bátorítóan átkarolt. Ezután egy estély következett még a régi bázisukon. Egy sötétkék ruhát viseltem, aminek a szoknya része elől engedte megcsodálni a szandálomat, a ruha háta pedig, a mezítelen hátamat. Jézusom, ki beszélte ezt rám?! Volt néhány kép a többiekkel, ahogy Thor éppen szétvert egy csocsó asztalt – váó, ismertem Thort –, az utolsó pedig Steve és rólam készült, én zavartan összekulcsoltam a kezeim, az ő keze pedig mögöttem tűnt el, valószínűleg a derekamon lehetett. Megborzongtam a gondolattól, hogy a keze a csupasz hátamhoz érhetett, vagy lovagiasan olyan helyen ért hozzám, ahol ruha takarta a bőröm. Találtam még lesifotósok által készült képeket, a nyilatkozatot, amivel a nyilvánosságra hoztuk a rokoni kapcsolatot Tony és köztem, néhány show műsorbeli szereplésem, fotózások, interjúk anyagait. Már napok teltek el mire elérkeztem az utolsó fájlhoz, a cenzúra bejelentéséhez.

   Őrület lehetett ezt hallania az embereknek! Egyik nap még azt hallják, hogy súlyosan megsérültem, pár nap múlva meg rám vonatkozóan, az egész világra kiterjedő cenzúrát vezetnek be. Biztosan sok ember felhúzta a szemöldökét, ahogy ezt bejelentették, hogy mégis, hogy fog ez működni? És lám itt vagyok egy évvel később és semmit se sejtettem. Tony azt mondta, hogy senkit se büntettek meg, de mi lett volna, ha mégis? Az az én lelkemen száradt volna, még akkor is, ha ez ,,törvényszegésnek" minősül.