Jégvirág II. - Homályban /Befejezve/

Chapter 9

   Kemény másfél hónapon vagyunk túl. Rengeteg bírálatot kaptunk, nem csak a politikusoktól vagy egyéb magasrangú személyektől, hanem a civilektől is. A Lagosban történt robbanás volt az utolsó csepp a pohárban mindenkinél. Az egész világ realizálta, hogy milyen veszélyes is lehet a tevékenységünk. Most kicsit más a helyzet, mint a korábbi eseteknél, a bíráló hangok eltörpültek a hálálkodás mellett, de most csak ítélkezést kapunk. Kicsit olyan mintha a közvélemény most ébredt volna fel egy hosszú álomból. Elkezdték megkérdőjelezni a munkánkat, sőt támadni is, de legfőképp Wandát vették górcső alá. Saját magát okolja a történtekért, amit meg is értek, de egy csapat vagyunk, így közösen vállaljuk a felelősséget.

   A terhességnek a tizedik hetében járok, és legnagyobb ,,örömömre" elkezdődtek a rosszullétek. Egy kezemen megtudtam számolni, hogy hányszor hánytam a terhesség előtt az életemben, most viszont szinte minden nap hányok, és már kétszer egész nap tartott a rosszullét. Ezt a részét utálom eddig a legjobban a terhességnek, egyébként Steve gondoskodik róla, hogy jól teljenek a napjaim. A tenyerén hordoz, bármit megtesz értem, amit csak kérek, még ha olyan jégkrémet kívánok meg az éjszaka közepén, ami pont nincs itthon, akkor is elmegy a boltba, vigyáz rám, és olyan áhítatosan néz rám, mintha a megváltó lennék. Az is sok mindent elmond, hogy inkább használja a ,,várandós" szót, mint a ,,terhest". Az ő szemszögéből tényleg áldott állapotban vagyok, az enyémből már kevésbé, pláne amikor hányok. Minden reggel kíváncsian mustrálom magam, hogy látszódik-e már a hasamon, hogy babát várok, és minden reggel csalódottan fordultam el a tükörtől, habár tudtam, hogy még korán van hozzá, de most már talán látszik valami – ezt is csak Steve és én látjuk –, körülbelül úgy nézek ki, mintha puffadnék. Mindegy ez is valami.

   – Nora, Mr. Stark megérkezett – szólt Dominó, mire összeszedtem magam, és elindultam elé.

   Apa tegnap este szólt nekem, hogy az új külügyminiszterrel együtt fog ma megjelenni, de a többieknek ne szóljak, engem is csak azért tájékoztatott, hogy ne érjen túl nagy meglepetés most, hogy terhes vagyok. Pont akkor értem az előtérbe, amikor apa belépett az ajtón Thaddeus Rosszal a nyomában. Feléjük vettem az irányt, de apa intett, hogy kövessem és bementünk egy terembe, ahol a sajtótájékoztatókat szoktuk meg tartani.

   – Hogy vagy? – kezdte.

   – Jól, leszámítva, hogy a belemet is kihányom.

   – A többiek?

   – Ők nem hánynak – jegyeztem meg humorosan. ­– Egyébként megvannak.

   Lassan kifújta a levegőt.

   – Oké, jól figyelj most! – állt elém.

   – Mi történt? – kérdeztem a komoly arcát látva.

   – Ez most nem olyan lesz, mint az előző bakijainknál, mert ennek most lesz következménye.

   Valahogy éreztem, hogy lesz következménye. Egyszerűen túl sok volt a negatív megjegyzés, ráadásul új külügyminiszter is lett kinevezve.

   – Nagy döntés előtt áll a csapat minden tagja, ezen múlik a jövőnk. Nem mindenki fog vele egyet érteni, és ez így van jól nem is kell, és nem is foglak befolyásolni a döntésedet illetően, ez rajtad áll.

   – Te tudod miről van szó?

   Bólintott.

   – És te már döntöttél is. Igaz?

   – Igen.

   – Miért figyelmeztetsz? És a többieknek miért nem mondhattam el, hogy Ross ma megfog jelenni? Legalább kitakaríthattuk volna a konyhát, mert a tárgyalóból pont odalátni, és a rendetlenségünkkel csak még jobban leírjuk magunkat.