Jégvirág II. - Homályban /Befejezve/

Chapter 8

   Idegesen gubbasztok a tusolóban, miközben zuhog rám a forró víz. Várom, hogy leteljen életem leghosszabb három perce, hogy megtudjam, megváltozik-e az mostantól vagy sem. Három tesztet csináltam, mindegyiket másik márkától vettem, kettőre rákellett pisilnem, egyet pedig egy pohárkába kellett mártanom. Biztosra akartam menni, hogy ennyire bevásároltam, bár az, hogy már két hete késik a menstruációm, az eléggé biztos jelnek tűnik.

   Eljátszadoztam mindkét lehetőséggel: hogyha negatív lesz, megkönnyebbülök és mégsem; ha pedig pozitív akkor pánikba esek az biztos, hogy örülni fogok-e az Steve reakciójától is függ. Mióta újra együtt vagyunk, nem beszéltünk erről a témáról, azt se tudom, hogy egyáltalán, felmerült-e korábban. Nem tudom, hogy mit akar, hogy én mit akarok, és így beleugrani ebbe a hosszan tartó ismeretlenbe, félelmetes. Meg mi lesz így a bevetésekkel, amiken csak most kezdtem el részt venni? Te jó isten, délután Lagosba kell repülnünk! Egyáltalán jó ötlet életet adnom, egy babának, aki Steve szuper katona DNS-éből és az én mutáns DNS-emből keletkezik?

   Jelzett a telefonom, hogy lejárt a három perc. Meredten figyeltem a pultot, ahova a teszteket raktam le, így próbáltam halogatni, hogy megkelljen néznem az eredményeket, aztán beláttam, hogy muszáj lesz megnéznem. Lassan feltápászkodtam, elzártam a vizet, kissé kicsavartam a hajamat, és törülközőt tekerve magam köré, remegő tagokkal odaléptem a tesztekhez. Elsőnek a mártogatósat néztem meg, mert ebben bíztam a legkevésbé. Pozitív. Kihagyott egy ütemet a szívem, aztán hangosan dörömbölni kezdett. A következő szintén pozitív volt, majd az utolsó digitális felé nyúltam, amiben a legjobban megbíztam. ,,Terhes", ezt írta ki. A szám elé kaptam a kezem és elkezdtem bőgni, hogy örömömben vagy bánatomban azt nem tudom. Leguggoltam a szekrénynek támaszkodva, közben pedig a hasamra csúszott a kezem. Milyen érdekes! Pár másodperce tudtam meg, hogy – lehet – egy kis élet növekszik bennem, de máris úgy simogatom a hasam, mintha érezné. És közben lehet, hogy tényleg érzi.

   Hiába írták azt, hogy ma nagyon megbízhatóak a tesztek, mégis mielőtt megcsináltam, elhatároztam, hogy akármi is lesz az eredmény, elmegyek az orvosomhoz, hogy megerősítsen afelől, hogy terhes vagyok, vagy ha nem akkor, kivizsgálja, hogy mi a probléma, úgyhogy a következő utam, az orvoshoz vezet. Nagy nehezen megtörölköztem, megszárítottam a hajam, az arcomat megpróbáltam rendbe hozni, mintha nem sírtam volna el magam újra és újra az utóbbi fél órában.

   Sima utam volt az orvos irodájáig, senkibe se botlottam bele.

   – Szia! – köszöntem Franknek.

   – Szia! Miben segíthetek?

   Idegesen az ajkamba haraptam. Ezt a reakciót látva, elém lépett és bátorítóan a vállamra tette a kezét.

   – Mi a baj?

   – Késik... két hete – cincogtam megint a sírás szélén állva. – Ezért csináltam három tesztet, és mindegyik pozitív lett.

   – Hát ez eléggé afelé mutat – mosolyodott el. – De gondolom teljesen biztos akarsz benne lenni.

   Bólintottam.

   – Rendben, akkor megnézzük, hogy mi újság odabent – indult el, de a keze után kaptam, mire visszanézett rám.

   – De senki más ne legyen bent, oké?

   – Természetesen – szelíden rám mosolygott.

   Bementünk a vizsgálóba, felfeküdtem az ágyra és nekilátott. Idegességemben az ágyon doboltam az ujjammal. Ez a fajta idegesség most mást volt, mint korábban, inkább idegesen izgatott voltam, mint félve ideges, miközben a hüvelyi ultrahangvizsgálatot végezte. Mindig utáltam a nőgyógyászati vizsgálatokat, nehezen is vettem rá magam, de csak ez adja meg a tényleges választ a kérdésemre, arról nem is beszélve, hogyha tényleg terhes vagyok, akkor ezekhez a vizsgálatokhoz hozzá kell szoknom.