Jégvirág II. - Homályban /Befejezve/

Chapter 2

   Idegesen húzkodtam a testhez tapadó sötétkék ruhám alját, mert állandóan felcsúszik és számomra illetlenül sokat mutat meg a combomból. Soha többet nem hallgatok Katira ruha ügyben! Legalább annyit hagyott, hogy a lapos sarkú csizmámban jöjjek a szilveszteri buliba.

   Őrület, hogy eltelt ez az év! Őrület, hogy kezdődött ez az év számomra: egy jó kis autó balesettel New York-ban, majd kiderül, hogy nem 2013 van, hanem 2015.

   Januárban taxival utaztam amikor oldalról belénk hajtott egy másik autó. Agyrázkódás, belsővérzés, zúzódások, egy törött kar, kulcscsont, és megrepedt csípőcsont lett az eredménye. Örültem volna hacsak ennyivel megúszom, de sajnos nem: amnéziával diagnosztizáltak. Az utolsó nap amire emlékszem az 2013. február 10-e volt. Egy hónap híján két év esett ki az emlékezetemből és azóta se tért vissza semmi. Egy vasárnap este lefeküdtem aludni, azzal a tudattal, hogy másnap megint iskola, és fizikából témazárót írunk, erre amikor felébredtem egy fehér kórteremben találtam magam, majdnem két évvel később New York-ban.

   Rettenetes volt, összezavarodtam, mindenkire gyanakodva néztem. A családom hamar értem jött, csakis bennük voltam képes megbízni, mert ők csak nem vernének át. Bizalmatlan vagyok a világgal szemben, hiszen kiesett majdnem két év, nem tudom, hogy kivel hogy alakult a kapcsolatom, ki az aki a javamat akarta és ki az aki keresztbe tenne nekem, így csak a családomban bízhatok meg. Szörnyű, hogy nem tudom mi történt velem ezalatt az idő alatt, csak másodkézből.

   A főbb dolgokat felvázolták nekem, majd az arcukba röhögtem mert azt hittem, hogy viccelnek, de nem: nem tudom, hogy miért és hogy pattant ki ez a fejemből, de előálltam azzal, hogy a New York Egyetemre akarok menni Ókori világi tanulmányok szakra, és nem egy év múlva, hanem már a következő tanévtől kezdve. Szóval mindenből előre hozott érettségit csináltam, természetesen minden tökéletesen sikerült, jelentkeztem az egyetemre és ösztöndíjjal felvettek. Bár vannak dolgok, amik nem tiszták továbbra se ezzel kapcsolatban, mert nem is ugrottam osztályt, hanem egyszerűen tizenegyedikből mentem a New York Egyetemre! De akkor se értem, miért ezt választottam! Igen a történelem volt a kedvenc tantárgyam, de abból is az 1900-as évek, és csak picit az ókor. Egyáltalán, hogy ennyire bevállalós legyek, már az szokatlan tőlem.

   Augusztusban kiköltöztem és ott kezdtem el tanulni. Fogalmam sincs, hogy hogy volt egyetem mellett időm így kipattintani magamat, de ahogy hazaköltöztem, továbbra is fenntartottam ezt a jószokást. Az első évben kollégiumban voltam, az akkori szobatársammal, Madisonnal nagyon jó barátok lettünk, a szülei igen tehetősek, így béreltek egy kétszobás lakást Manhattenben, egy nagyon jó környéken, és másodévtől kezdve ott laktunk. Ő fogorvosi szakon tanult, anyukája részéről magyar, szóval elég jól beszéli a nyelvet, így amikor bejelentettem, hogy inkább hazatérek Magyarországra, akkor azt mondta, hogy velem tart azért, mert ő a New York-i életem emlékeinek az ,,őre", ő tudja, hogy mi történt velem itt másfél év alatt. Próbáltam lebeszélni, de nem sikerült.

   Először nem hittem el ezt az egészet, de aztán ahogy haza mehettem a kórházból, minden korábban írt dolgozatomat megtaláltam a gépemen, a jegyeimet, a tankönyveimet, jegyzeteimet, szóval tényleg minden igaz volt. Nem sok képem van abból az időszakból, mivel nem szeretek fotózkódni és Madison se. Hasonló a személyiségünk, de ő anyáskodóbb velem szemben. Mindig mindenhova együtt megyünk, és minden mozdulatomat figyeli, mindentől véd engem. Nem idegesít ez sőt, jól esik, hogy vigyáz rám. Bevallom az elején nem nagyon bíztam benne se, de állandóan mellettem volt a kórházban, és mindent tudott velem kapcsolatban amire én is emlékszem, úgyhogy befogadtam a bizalmamba és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

   Amikor a gyors gyógyulásom után, áprilisban hazaköltöztünk, eljött az újratervezés időszaka. Első dolgom volt levágatni a derékig érő hajamat, több mint a felének mondtam búcsút, azóta persze nőtt, a lapockám feléig ér csak. Másoknak apróságnak tűnhet, de nekem fontos pillanat volt, ezzel is jeleztem másoknak, hogy megváltoztak a dolgok, hogy nem ugyanúgy folytatódik az élet számomra. Madison szüneteltette a félévét, majd ősztől a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán folytathatta a tanulmányait, én próbáltam felzárkózni az elmúlt időszak történéseiből, majd eldönteni, hogy mi legyen, aztán az ELTE Bölcsészettudományi Karára egyiptológia szakirányra adtam be az egyetemi jelentkezésemet, amikor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karnak a hirdetése jött velem szembe az interneten. Rögtön érdekesnek találtam a kart ahogy utána néztem, hogy mit tanítanak, így végül a Katonai vezető szakon kezdtem el tanulni szeptembertől. Azt hittem, hogy nagyon megfog lepődni a családom, hogy egy teljesen más dolgot akarok tanulni mint eddig, de nem lepődtek meg rajta. Megkérdezték, hogy miért váltok irányt a tanulmányaimban, de nem tudtam válaszolni rá. Egyszerűen felkeltette az érdeklődésemet, az ELTÉ-re pedig azért jelentkeztem eredetileg, mert biztos voltam abban, hogy valami célom volt azzal, hogy ezt kezdtem el tanulni, és gondoltam hátha visszatér valamilyen emlék a kiesett időből, de aztán átcsábultam. Ahogy elkezdődött a félév természetesen lejátszódott bennem, hogy biztos jól döntöttem? Picit meggondolatlannak éreztem a döntésem, mivel majd katonai egységeket kell majd irányítanom, így sok emberrel kell majd kapcsolatba lépnem, de az elmúlt félév során rájöttem, hogy a félénkségem már a múlté, pedig világ életemben az voltam, de húsz éves koromra sikeresen leküzdöttem ezek szerint.