Maybe I just wanna be Yours | Dramione FF

8. - Őszinteség

- Persze, bármit. – felelte megilletődött arccal. Nem tudom, hogy miért volt ilyen az arckifejezése, talán amiatt, mert nem a megszokott malfoyozást hallotta tőlem.

- Tulajdonképpen mit kerestél a tetőn? – szegeztem neki ezt az egyszerű kérdést, azonban láttam rajta, hogy kicsit mintha elpirulna.

- Hát... - nevette el magát, láthatóan tényleg zavarba jött a kérdésemtől. Szerintem nem ilyen kérdésre számított. De ha én egyszer alkoholt iszok, még annál is őszintébb leszek, mint amúgy, itt aztán nincsenek olyankor gátlások.

- Csak tényleg érdekel, mert máshol is tudtál volna leskelődni utánam – feleltem egyszerűen.

Ezután megint egy kisebb csönd következett, ami kicsit kínos volt azután, hogy előtte egész este órákig beszélgettünk megállás nélkül. Végül kis idő múlva megszólalt, ami kifejezetten élesen hatott az addig beállt csöndben.

- Felkavart, hogy találkoztunk, hogy láttalak ilyen sok idő után, hogy milyen nővé értél, és egyszerűen csak összezavarodtam, és látni akartalak újra. – felelte halkan. - Igen, lehet hülye vagyok, hogy idejöttem és lesekedtem, de Merlin szerelmére, Granger, te is követtél. – folytatta, ezt már valamivel hevesebben.

Nem mondom, aranyos volt, ahogy próbálta összerakni a mondatokat, de néha bele-bele botlott a nyelve a fogalmazásba. Mégsem tudtam megszólalni, csak néztem rá meglepődött arckifejezéssel, és próbáltam felfogni a hallottakat. Szóval oké, miattam jött, az már eddig is egyértelmű volt, de a többire nem számítottam. Hirtelen ezernyi dolog jutott eszembe, megannyi emlék és pillanat, még a Roxfortból. Most, hogy így megnyílt előttem, valahogy elkezdett halványan derengeni néhány emlék még ötödikből és hatodikból, amikor a rengeteg tanulnivalóm miatt napi szinten jártam a könyvtárba a Griffendéles klubszobából, és alkalmanként a félhomályba burkolózott folyosókon összetalálkoztunk. Ilyenkor többnyire egyedül voltunk, és megszaporáztuk a lépteinket, azonban többször kaptam azon magam, hogy utánafordulok, és már csak azt láttam, ahogy megrándul a feje, és eltűnik a következő sarkon. Sosem gondoltam bele igazán, hogy lehet, hogy ez azért volt, mert éppen mielőtt én fordultam volna utána, előtte ő is nézett, de ezt lehet, hogy már sosem tudom meg.

- Nem kellett volna ezeket mondanom, hagyjuk is. – állt fel ingerülten, és megindult a bejárati ajtó felé.

- Ne, várj, ne! – kiáltottam, majd felugrottam a kanapéról, átugorva annak támláját, és utána kaptam a kezemmel. Sikerült megfognom a pulóvere alját, és próbáltam el nem engedni. – Örülök, hogy őszinte voltál velem, és egyetértek ezzel az egész dologgal, mostmár 1-1 az állás. Nem kell magyarázkodnod. – próbáltam nyugtatóan hatni, hátha ezzel maradásra bírom.

- Mit vársz tőlem, Granger? Én nem vagyok olyan, és nem is leszek soha, mint a te Weasley fiúd. – próbálta formázni a szavakat érthetően, kevés sikerrel.

- Nem is akarnám, hogy olyan legyél... - ejtettem le a fejem kicsit szomorúan, még mindig a pulóverébe kapaszkodva. – Te így vagy jó, ahogy vagy. – tettem hozzá halkan, majd a szemébe néztem.

Csak ekkor vettem észre, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, ajkaink körülbelül 15 centire voltak egymástól, éreztem a bőrömön a meleg lehelletét, melyet kellemes alkohol illat hatott át. Szemei teljesen megbabonáztak. Csak álltam ott, lábaim a földbe gyökereztek, megmozdulni sem tudtam, mert teljesen elvarázsolt. Szerintem ő is valami hasonlót érezhetett, mert egyikünk se tudott megszólalni, csak álltunk ott.

- Nem hiszem el, hogy itt vagyok veled, Granger. – suttogta, a hangjától pedig olyan jól esően kirázott a hideg.

- Tényleg kicsit hihetetlen. – próbáltam egy kis erőt tenni a hangomba, de végül suttogás lett belőle.

A nappali és az előszoba között álltunk félúton, a szobába bevilágítottak a lakásomhoz közel eső forgalmas út halvány fényei. Mindkettőnkön érződött az alkoholfogyasztás hatása, a levegő csak úgy forrott közöttünk.

- Szóval, el akartál menni? – néztem bele az igéző szempárba.

- Tudod milyen szexi vagy, Granger? – nézett vissza a szemembe, és megérintette a derekamat. Szavai hatására még feljebb ment az adrenalin szintem, a szívverésem pedig fokozódott.

Öhm, aha, vagyis... -kerestem a szavakat, azonban ajkaink már olyan közel voltak egymáshoz, hogy egyhajszál választott el minket attól, hogy az életünk fenekestül felforduljon.