Maybe I just wanna be Yours | Dramione FF

6. - Baleset

Gyorsan hazaértem a sétámból, és az esti teendők elvégzése után úgy döntöttem, megnézek egy filmet. Már javában tartott a történet, éppen kibontakozott a szerelmi szál, amikor megint rám tört ez a nagyon furcsa érzés. Ekkor már nem is figyeltem a filmre, csak a környezetemre. Meg akartam tudni, mitől van ez az egész, és pontot akartam tenni a végére, mert kezdett tényleg nagyon elegem lenni ebből az egészből.

Miközben arra füleltem a televízió hangja mellett, hogy hallok-e esetleg valamit, megpróbáltam a varázserőmre is támaszkodni, hogy kiderítsem a frusztrációm okát.

Bevillant valami, és azonnal kinyitottam a szemem. Volt egy megérzésem. Azonnal cselekedtem, de nem feltűnően. A lépcsőházba kilépve a felfelé vezető lépcsőhöz vettem az irányt, majd a tetőtérhez érve körbenéztem, és megpillantottam egy fekete árnyat. Úgy éreztem, hogy megtaláltam azt, amit kerestem.

- Mit hittél, Malfoy, mit csinálsz itt? – ripakodtam rá, hiszen azonnal tudtam, hogy ő van ott a tetőmön.

Malfoy láthatóan kicsit megijedt, mert ahol eddig guggolt, a tetőtéri ablak mellett, azonnal felegyenesedett, valószínűleg nem számított rám, ami végül is nem igazán vall rá. Ez viszont azt eredményezte, hogy a felette lévő csőbe beverte a fejét, és a halántékánál azonnal megjelent egy kisebb vérfolt.

- Áú, Granger, normális vagy? Miért ijesztesz így rám? – kérdezte a fájdalomtól megilletődve.

- Most meg te kémkedsz utánam? Ez már zaklatásnak minősül! – válaszoltam még mindig mérgesen, mire láttam, hogy nem igazán érdekli az, amit mondok, az újonnan szerzett sérülése jobban leköti a figyelmét. Néhány pillanat múlva kicsit megenyhültem látva.

- Jó, figyelj, gyere be, ellátom a sebedet, amúgy is hideg van itt kint. – mondtam neki, felmérve a szituációt, hogy lényegében én okoztam neki ezt az egészet, akkor kötelességem is helyrehozni.

- Dehogy, nem kell. – válaszolt kicsit sértetten.

- Hát jó, én felajánlottam, könyörögni nem fogok, Malfoy. – hagytam nyitva a tetőtérre vezető ajtót, hátha meggondolja magát, mert éppen amúgy is ráértem.

Lesétáltam a lépcsőn, és bementem a lakásomba. Lejjebb halkítottam a tv-t, és leültem a kanapéra. A következő pillanatban hallottam, ahogy becsukódik a bejárati ajtó. Csak azt nem tudtam, hogy egyedül vagyok-e.

Nos, meggondoltad magad?– kérdeztem visszafolytott lélegzettel, és vártam, megszólal-e valaki, mert nemtudtam, hogy jön-e majd válasz valakitől. Attól az illetőtől, akitől azt vártamvolna. Reménykedtem, hogy jön.