Furcsa dolog arra gondolni, hogy alig öt év telt csak el azóta. A kép mindig eszembe jut: az egész kastély romokban. Ahhoz képest most egy teljesen más látvány fogadott, ahogy megérkeztem a roxforti birtokra.
Emlékszem, aznap este csak ültem itt, egyedül, a főbejárat hetedik lépcsőfokán, és néztem, ahogyan az esőcseppek elmossák elvesztett bajtársaink utolsó könnyeit. Az emlék tisztán él bennem. Szomorú voltam miattuk, ugyanakkor még igazán el sem hittem, hogy a Sötét Nagyúr végleg eltűnt a varázsvilágból.
Azóta sok minden változott. McGalagony professzor lett az iskola igazgatója, és elkezdődött az iskola újjáépítése. Most, egy évvel később ugyanúgy itt ülök, és élvezem a napsütést, ami ezen a májusi délutánon ráragyog az iskolára.
McGalagony professzorhoz jöttem, mert mint a mágiaügyi miniszter, mindig is kötelességemnek éreztem az előírt rendszeres látogatást betartani, noha titkon szeretett professzorommal ilyenkor órákon át beszélgetünk az iskoláról, a miniszterségemről, Dumbledoreról, meg úgy mindenről, ami a varázs világban történik.
Most azonban nem sikeredett olyan hosszúra ez a találkozó, mint szokott, ezért ülök itt a lépcsőn és elmélkedek a dolgokról. Jól esik nosztalgiázni, egy kicsit megpihenni, megfeledkezni a kötelességeimről, és csak nézni a birtokot, mely sok évszázad történeteit és titkait hordozza, csakugyan a miénket is. Emlékszem, már iskolás koromban is tudatosan tanultam és készültem a karrieremre. Megannyi kalandunk volt együtt a barátaimmal, mennyi történet, mennyi titok, amit csak mi hárman tudunk. Kicsit hiányzik az érzés, amikor még a Roxfort volt az otthonom.
Néhány hosszúra nyúlt pillanat után kellemes érzéssel telve indultam el a parkon keresztül, és amikor átléptem a birtok kapuját, Londonba hopponáltam.
*****
- Mione, úgy hiányoztál! - ugrott a nyakamba a legjobb barátnőm, Ginny Weasley.
- Nekem is hiányoztál, Gin. Minden rendben?
- Persze! Nos, igazából ezért hívtalak most ide.
KAMU SEDANG MEMBACA
Maybe I just wanna be Yours | Dramione FF
Fiksi PenggemarMinden jog J. K. Rowlingé! Dramione történet Öt évvel a roxforti csata után Hermione mágiaügyi miniszterként éli az életét. Az iskola újjáépült, minden megy tovább a maga kerékvágásában. Azonban minden megváltozik, amikor egy napon teljesen váratlan...