Delena novellák // BEFEJEZETT //

Út kettesben part 4/utolsó

Na, arra gondoltam, hogy ma felrakom ezt az utolsó részt is. Igen, ez az utolsó.

Másnap a hotelben reggeliztek, tradicionális francia módon kávét és croissan-t.- Szóval, készen állsz ma az Eiffel-toronyra? - érdeklődött Damon, elmélyülten figyelve a sütijét majszoló Elenát.- Naná! - vágta rá a lány. - Annyira szeretnék felmenni a tetejére. Apropó, azután mit csináljunk? Annyi látnivaló van itt, és olyan nehéz választani...- Hát, délután megnézhetnénk a Notre Dame-ot, azután pedig sétálhatunk egyet a Champs Élysées-n, sőt, onnan konkrétan csak egy ugrás a Diadalív, szóval azt bevehetjük a programba. Holnap pedig megnézhetnénk a Louvre-t, a többit meg majd később kitaláljuk.- Jól hangzik - mosolyodott el Elena. Így hát, miután végeztek, el is indultak az Eiffel-torony irányába. Mint mindig, most így kígyózó sorok álltak a pénztáraknál, annyian akartak feljutni a torony tetejére.- Maradj itt, egy pillanat alatt szerzek jegyet - ajánlotta fel Damon, és már el is indult volna az egyik pénztár irányába, ha Elena nem tartja vissza a karjánál fogva.- Ne, Damon, fölösleges megigézned bárkit is. Szeretném végigállni a sort, mint minden normális ember, oké? - Damon összevont szemöldökkel méregette, de végül megadta magát.- Furcsa egy vámpír vagy te, Elena Gilbert - jegyezte meg.- Mintha te nem lennél az, Damon Salvatore - nevetett a lány.Több, mint egy órányi sorban állás után végre odajutottak az egyik kasszához. Damon meg is vette a jegyet, de mikor fizetett, a pénztáros még szóval tartotta:- Sajnos ma nem tudnak felmenni a legfelső kilátótérbe, ugyanis rossz a lift. Csak a középső szintig közlekedik. - Elena csalódottan sóhajtott fel, amikor beszálltak a liftbe.- Kár, hogy ne mehetünk fel a tetejére. Az a legjobb része.- Ugyan ki mondta, hogy nem mehetünk fel? - suttogta Damon a fülébe, mire Elena vetett rá egy kérdő pillantást, azonban Damon rejtélyesen mosolygott, nem adva választ. Amint kiszálltak, Damon odébb húzta őt az egyik tartópillérhez, ahol nem állt éppen senki.- Fel akarsz menni a tetejére? Felviszlek - közölte, és megragadta a lány kezét, miközben körülnézett, nem figyeli -e őket senki. Elenának még ideje sem volt tiltakozni, mert Damon egy szempillantás alatt elrugaszkodott a földről, hogy egy újabb pillanat múlva ismét szilárd talajt érezzenek a lábuk alatt: a legfelső kilátószint padlójának betonját.- Hé, ez csalás! - dorgálta meg Elena.- Szerintem megérte. De erről inkább győződj meg magad! - válaszolta Damon, karjának egy mozdulatával az eléjük táruló panorámára mutatva. Elena felsóhajtott örömében, amikor megcsodálta az előtte elterülő, gyönyörű várost. Eszébe jutott, hogy régebben az volt az egyik álma, hogy eljöhessen Párizsba. Most végre itt volt, ráadásul Damonnel, aki valóra váltotta az álmát.- Tudod, ez nagyon is romantikus lenne, ha nem akarnál minden áron jófiút játszani - jegyezte meg, a mellette álló vámpírra sandítva.- Azt hiszem, ezt már eleget átbeszéltük, Elena. Úgy a legjobb, ha nem bonyolódunk bele ebbe az egészbe még jobban, amíg létezik ez a kötelék.- Ó, hát persze, a kötelék. Mert amint egy percre elfelejtem, neked újra eszembe kell juttatnod! - füstölgött Elena. - Mégis, kit érdekel az a nyomorék kötelék? Hányszor kell még elmondanom, hogy semmi köze ahhoz, amint irántad érzek? Különben is, biztosan van rá valami mód, hogy megtörhessük és végre bebizonyíthassam, mennyire valódiak az érzéseim!- Van rá mód! - üvöltötte vissza Damon. - Tessék, elmondom, ha ennyire hallani akarod: megtörhetem a kötődést azzal, hogyha elküldelek, azaz ráveszlek, hogy felejts el engem, éld az életed nélkülem, s ezzel örökre el is tűnnék az életedből. Na, elmondtam, most boldog vagy? - Elena sokkolva nézett rá.- Nem...nem...kell, hogy legyen más mód - nyögte erőtlenül, még mindig emésztve a hallottakat.- Nos, nagyon úgy néz ki, hogy nincsen.- Márpedig találnunk kell egyet, mert ez nem módszer!- Mégis hogy?!- Nem tudom...próbáljuk meg megtörni - vetette fel Elena. - Meg kell próbálnom visszanyerni a saját akaratomat akkor, amikor te rám kényszeríted a tiédet.- És ezt hogyan képzeled el? - kérdezte Damon.- Öhm...mondjuk utasíts valamire, én pedig megpróbálok ellenszegülni.- Kétlem, hogy ez sikerülne - rázta a fejét szkeptikusan a fiú.- Legalább próbáljuk meg - kérlelte a lány.- Legyen - egyezett bele Damon. - Azt akarom, hogy vedd le a cipődet. - Elena lehunyta a szemét, és igyekezett ellenállni a leküzdhetetlen vágynak, hogy azt tegye, amire Damon kérte. De akárhogy is küzdött, azon kapta magát, hogy éppen veszi le a cipőjét. Damon továbbra is a fejét rázta.- Megmondtam!- Nem, nem adhatjuk fel. Próbáljuk újra, de valami nehezebbel. Mondj valami olyat, amit semmiképpen sem csinálnék meg.- Lássuk csak...azt akarom, hogy állj fejen és közben szavald a himnuszt! - szólalt meg végül Damon.- Te hülye vagy? - grimaszolt Elena, de még mielőtt folytathatta volna, érezte, hogy a lábai elgyengülnek és a következő másodpercben már le is térdelt, hogy elkezdje a fejenállást. Azonban, amikor már meg volt a gyakorlat, és kezdte volna szavalni a himnuszt, Damon leállította.- Hagyd abba - sóhajtott, figyelve, ahogy Elena engedelmeskedik. - Látod, semmi értelme. Csak fölöslegesen idegesítjük magunkat.- Igazad van - bólintott Elena, de fejében már megvoltak tökéletes terve körvonalai. - Akkor nincs más mód, küldj el. Tedd, ahogy tenned kell.- Elena, én nem....nem tudnálak elküldeni. - Damon arca fájdalmat és kínt tükrözött, ahogy ezeket mondta. Elena sejtette, hogy nm fogja beadni a derekát, így elhatározta, hogy elhiteti vele: ő pontosan ezt akarja.- Azt akarom, hogy tedd meg, Damon - felelte. - Utálom ezt a köteléket, utálom, amit velünk tett, utálom, ahogy viselkedsz miatta, és igen, utálom, hogy nincs szabad akaratom. Legalább ennyi beleszólásom hadd legyen, mert ez az, amit akarok. Megszabadulni a kötődéstől, bármi áron. Ez tenne boldoggá - A fiú nem hitt a fülének, hiszen úgy vélte, a lány örökre el akarta hagyni őt. Jobban fájt, mint gondolta, azonban megtagadni tőle a szabad akaratát nemcsak önző, hanem gonosz is lett volna. Neki pedig, mint azt már rengetegszer elmondta, csak az ő boldogsága számított.- Biztos vagy ebben, Elena? - tudakolta összetörten, remélve, hogy talán mégse gondolta komolyan.- Száz százalékig. Ezt akarom - bólintott Elena komolyan. Damon pedig kénytelen volt beadni a derekát. Lassan közelebb lépett hozzá, kezeibe vette az arcát, és mélyen a szemébe nézett.- Elena - kezdte, minden erejével igyekezve leküzdeni az előkívánkozó könnycseppeket. - Azt akarom, hogy hagyj el és kezdj egy új, boldog életet nélkülem. Felejts el engem, és mindent ami hozzám köt, és soha ne gyere vissza hozzám. Engedj el engem, mert én ezt akarom. Nincs más, ami jobban boldoggá tenne - fejezte be elcsukló hangon, majd egy utolsó pillantás után elengedte Elena arcát, és elfordult előle. Nem akarta látni, ahogy elhagyja őt örökre.Eközben Elena érezte, hogy a teste minden porcikája arra próbálja rávenni, hogy menjen, amerre lát, és hagyja itt Damont. Azonban ekkor megérzett magában egy olyan új, mindent elsöprő erőt, ami sokkal nagyobb és hatalmasabb volt a kötődésnél: a szerelmet. Semmi mást nem akart, mint vele maradni egy örökkévalóságon keresztül, s még a gondolatot is gyűlölte, hogy úgy élje tovább az életét, hogy még csak nem is emlékszik rá. A felismerés és az akarat ereje minden mást elsöpört; csak a sziklaszilárd elhatározás maradt benne, hogy akármi legyen is, ő nem hagyja el Damont. Mert ő volt az, aki az életet jelentette számára.És ez volt az a pillanat, amikor megszabadult a kényszertől.- Nem - szólalt meg hangosan, s hangja tele volt újonnan szerzett magabiztossággal. Damon először nem hitt a fülének és ez a hitetlenkedés rá volt írva az arcára, amikor hátrafordult, és meglátta Elenát, aki nemhogy elment volna, hanem egyenesen felé tartott. Amikor odalépett elé, elmosolyodott és elismételte:- Nem - mondta, majd Damon nyaka köré kulcsolta karjait és megcsókolta a még mindig dermedten álló fiút. Ez volt a negyedik csókjuk két nap alatt, s mind az előzőek, ez is más volt. Persze, volt benne minden: szenvedély, szerelem, gyengédség, Damon részéről hitetlenség is, de mégis volt benne valami, ami eddig egyszer sem: a felszabadulás mámoros, varázslatos kinyilatkoztatása, ami mindeddig hiányzott. És most végre, oly hosszú idő után ott volt, akárcsak az igaz, valódi érzelmek és a szabadság édes íze.- Itt vagy - lehelte Damon tágra nyílt szemekkel, amikor nagy nehezen rávette magát, hogy eltolja Elenát.- Itt vagyok és nem megyek sehová! - kiáltotta Elena boldogan, s szemeiből sugárzott az öröm végtelen tengere- Itt vagy - ismételte a fiú, most már szélesen mosolyogva. - Megtörted a köteléket!- Nem. Megtörtük a köteléket! - javította ki Elena. - Érted tettem. Egymásért tettük. Soha nem hagynálak el, Damon, mert túlságosan szeretlek, akár kötődöm hozzád, akár nem. Nélküled nem létezem.- Én is szeretlek. - Ennyit bírt csak kipréselni Damon, aztán hagyta, hogy szavai elenyésszenek, s inkább más, élvezetesebb tevékenységre használta csóktól megdagadt ajkait. Ezúttal olyan éhséggel csókolták egymást, mintha nem lenne lehetőség a folytatásra. Végre, először, olyan hosszú szenvedés és várakozás után igazából is azt érezhették, hogy nincs más rajtuk kívül a világon.Fogalmuk sem volt, hogy jutottak el a hotelig, mert egyszer csak azon kapták magukat, hogy a szobájuk ágyán fekszenek, kiéhezetten falva a másikat, míg körülöttük egyedül a lepedőt találták, mint textília. Damont nem érdekelte többé, hogy lassan akarták venni az élet kanyarjait, vagy a fogadalma, mely szerint addig nem fekszik le Elenával, amíg nem tisztázzák a tisztázhatatlant. Mindez semmisé vált, hiszen felébredtek a kötődés okozta rémálomból, ahonnan egymás szerető karjába menekültek, s ahol otthonra leltek egy örökkévalóságon át.

our arms are my castle, your heart is my sky
They wipe away tears that I cry
The good and the bad times, we've been through them all
You make me rise when I fall

'Cause everytime we touch, I feel the static
And everytime we kiss, I reach for the sky
Can't you hear my heart beat so?
I can't let you go
I want you in my life

VÉGE