Delena novellák // BEFEJEZETT //

Csütörtök Part 14/VÉGE

Szerda este volt; Elena már alig várta, hogy csütörtök legyen. A követező estére minden el volt tervezve: áthívta magához Damont, tervezett egy pompás menüt vacsorára, vásárolt egy új ruhát, sőt, egy új szett fehérneműt is. Beszerzett jó pár gyertyát, előtúrt néhány jazz albumot a padlásról, és megvette a legdrágább pezsgőt, amit talált a közértben. Az estének tökéletesen kellett sikerülnie, hiszen ez volt az alkalom, az alkalom, amikor végre megmondja neki az igazságot.
Éppen ezért izgatottan mászkált fel-alá a szobájában, holott már fél tizenkettő is elmúlt, és neki korán kellett volna kelnie hajnalban, mégsem jött álom a szemére. Túlságosan is várta, hogy lássa Damon reakcióját arra, amit mondani fog.
Egy percre megszakította a fel-alá járkálást, hogy belenézzen a tükörbe, s ő maga is meglepődött az arcon, ami visszaköszönt rá. Arca kipirult volt, a szemei csillogtak, a szája fülig ért, a szíve pedig hevesen vert. Csodálkozva bámult vissza saját tükörképére, mintha nem is magát látná. Azonban ahogy alaposan szemügyre vette saját magát, rájött, hogy miért tűnt elsőre furcsának, amit látott: azért, mert boldog volt. Végre, olyan hosszú idő után, boldog volt. Talán legutóbb a szülei halála előtt érezte ezt a fajta boldogságot, s a sors fintora, hogy akkor, amikor már jóformán senkije se maradt, és még az öccse is olyan messze volt tőle, akkor találta meg őt újra ez a hihetetlen érzés. Akkor, amikor az élete fenekestül felfordult, egy hibrid garázdálkodott a városban, egykori szerelme sorra gyilkolta az embereket, és az ő szíve pont ekkor akart kiugrani a mellkasából, köszönhetően annak a rengeteg érzelemnek. Azoknak az érzelmeknek, amit egytől-egyik Damon ébresztett benne. Damon... a férfi, aki az elején megpróbálta elhitetni mindenkivel, hogy nem érez semmit és nem törődik senkivel, ez a férfi lett egyszerre csak minden boldogságának forrása.
Elena ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapta az asztalon heverő kocsikulcsait, meg a szék támláján lévő pulóverét, és gyorsan felhúzta azt. A francba a puccos vacsorával, a francba a várakozással, Damon nem érdemel még több várakozást, gondolta, ahogy egy utolsó pillantást vetve tükörképére leszáguldott a lépcsőn, ki a házból, egyenes a kocsijához. Nem érdekelte, hogy pizsama alsó volt rajta, bárányos zokni, és csupán egy pulóver, miközben odakint 5 fok is alig volt... Nem érdekelte, hogy éjszaka volt és vaksötét, hogy elfelejtette kihajtani a visszapillantókat, de az sem, hogy kiégett az egyik tompított fényszórója. Csak az érdekelte, hogy odaérjen hozzá, őhozzá, amilyen hamar csak lehet. Nem is telt bele öt perc, és már ugrott is ki az autóból, miután odaért a hatalmas Salvatore házhoz. Kopogni már meg sem próbált, egyszerűen csak berontott, szinte kitépve a méretes ajtót a helyéből. Körülnézve látta, hogy Damon nem volt a nappaliban, ezért fölszaladt az emeletre, egyenesen a szobájába. Belépve ott találta Damont, aki egy szál törülközővel a derekán az ablaknál állt, és nagy valószínűséggel a csillagokat bámulta. Amint meghallotta Elena közeledését, csodálkozva megfordult.
- 'Lena, hát... - Befejezni már megint nem volt lehetősége, mert egy pár forró ajak fojtotta belé a szót, s egy pár remegő kar fonódott teste köré, megakadályozva, hogy egyáltalán megpróbálkozzon kibontakozni az őt szorongató ölelésből. Persze nem kellett őt félteni, nagyon is tevékeny résztvevője volt ő ezeknek a pillanatoknak Beletelt jó néhány másodpercbe, míg Elena elszakította magát Damon túlságosan is csábító testétől, de hát a tüdejének tényleg szüksége volt a levegőre.
- Azta, minek köszönhetem ezt a késői...
- Szeretlek! - bukott ki egyszerűen Elenából. Damon, akinek már volt alkalma hozzászokni, hogy Elena rendszeresen félbeszakítja a mondatait azzal, hogy nemes egyszerűséggel letámadja őt a csókjaival, hirtelen nem jutott szóhoz. Ha valamire, hát erre nem számított. - Mármint, szerelmes vagyok beléd - korrigált gyorsan Elena, nehogy a vámpír félreértse a kijelentés értelmét, hiszen köztük jóval, sőt, fényévekkel több volt, mint barátok közti szeretet. Elena kezdett lassan hinni abban, hogy köztük soha nem is volt baráti szeretet, még ha nem is volt ezt hajlandó sokáig beismerni magának.
- Damon...mondanál valamit? - tudakolta félénken Elena, miután vagy egy percen keresztül figyelte némán, ahogy a férfi megrökönyödve pislog rá.
- Csípj meg - szólalt meg hirtelen Damon.
- Tessék?
- Csípj meg - ismételte. - Tudni akarom, hogy nem csak álmodom ezt a pillanatot. - Elena elmosolyodott, majd közelebb lépett hozzá és kezei közé vette Damon arcát.
- Ez nagyon is a valóság - mondta. - Tudod, holnap este terveztem elmondani. Elképzeltem neki egy romantikus körítést, gyertyafényt, halk zenét, félhomályt, amit csak látsz a filmekben... De aztán rájöttem, hogy erre semmi szükség, a lényeg az, hogy tudassam veled az igazat. Szóval úgy, ahogy voltam, felpattantam, és idejöttem.
- Meg is akartam már mondani, hogy cukik a bárányaid - jegyezte meg vigyorogva Damon, tekintetével Elena zoknijára bökve.
- Tényleg nem fogsz semmit hozzáfűzni ahhoz, hogy kiöntöttem neked a lelkem?!
- Nos, legyen elég annyi: sosem örültem még ennyire, hogy nem hagytad, hogy befejezze egy mondatot. Ennyi, és talán még az, hogy már éppen itt volt az ideje, hogy rájöjj erre.
- Damon! - kiáltott fel Elena, játékosan meglökve a vámpírt. - Elrontod a pillanatot a... - Ez egyszer Damon volt az, aki félbeszakította a lányt azzal, hogy magához húzta és megcsókolta. Alig telt bele tíz másodperc, és máris a megvetett ágyon kötöttek ki, szorosan egymásba gabalyodva.
- Azt hiszem, talán...esetleg...én is szeretlek - közölte Damon, amikor elváltak. Elena felvonta a szemöldökét.
- Azt hiszed?
- Na jó, úgy vélem? - Elena még mindig nem volt megelégedve a válasszal. - Oké, oké, hiszen a vak is látja: ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy szeretlek, még akkor is, ha nem nagyon hagyod, hogy egy egész mondatot végigmondjak!
- Talán inkább beszélnél, mint hogy megcsókoljál? - Damon csak a fejét rázta, majd lehajolt és bizonyításképp nyomot egy csókot Elena ajkaira.
- Csak egy dolog van, ami nem tetszik ebben az éjszakában - szólalt meg hirtelen, miközben kezei mesteri gyorsasággal fejtették le a pulóvert a lányról.
- És mi lenne az? - kérdezte Elena két csók között.
- Ma nem csütörtök van.
- Nézz az órára! - Damon elfordította pillantását az alatta fekvő, gyönyörű nőről a falon lógó órára, amely szerint éppen akkor múlt el tíz perccel éjfél. Mindketten felnevettek, önfeledt boldogsággal merülve el egymás szerető ölelésében.

És így történhetett, hogy Damon Salvatore és Elena Gilbert megszerette a csütörtöki napot.

If I had nothing to give

VÉGE