A vámpírok birodalma I. Vámpírok között

1.fejezet: Prológus

7 évvel korábban

Mason szemszöge:

Az nap este éppen hazafelé tartottunk a nagyszüleimtől, akiknél ünnepeltük a tizedik születésnapomat. A szüleim elől ültek az autóban, a hátsó ülésen pedig egy vöröses barna haj alatt lévő sötétbarna színű szempár nézett vissza rájuk, aki én voltam és folyton azt kérdezgettem tőlük:

-Mikor érünk haza? Fáradt vagyok. - sóhajtoztam miközben a szemeimet dörzsölgettem és a barnásvörös hajam fésülgettem ki az arcomból.

-Mindjárt otthon vagyunk kicsim. - mondta mosolyogva az anyám.

-Igen, bírd ki még egy ki... - harapta el a mondatot az apám.

Mert valami a kocsinak ütközött és eltérítette az útról, majd egy fába ütközött. Éreztem ahogy az autó teljesen összetört. Amikor végre kinyitottam a szemem azonnal be is csuktam, mert a fejem pontosabban a halántékom lüktetett. Megérintettem a kezemmel, még mindig csukott szemmel és éreztem hogy két egyenes vonal formájú karcolás van rajtam. Ezután mivel a szüleim nem szóltak egy szót sem nagy nehezen rávettem magam hogy kinyissam a szemem és ekkor láttam a szüleimet. Ahogy a végtagjaik teljesen természetellenes pozícióban vannak és csukva van a szemük. Elkezdtem magas, vékony hangon kiabálni.

-Anya! Apa! Ébredjetek, keljetek fel, nyissátok ki a szemeteket, kérlek! - könyörögtem, de semmi.

Ekkor tudatosult bennem hogy a szüleim halottak, egyszerűen képtelen voltam felfogni hogy nincsenek többé... Néhány másodperc múlva a kocsi felőlem lévő ajtaja kinyílt és egy magas, kissé ősz barnahajú idősebb férfivel találtam szembe magam aki teljesen nyugodtan nekem nyújtotta a kezét és azt mondta:

-Nem kell félned, én segíthetek neked ha hagyod. - a hangja teljesen nyugodt, hétköznapi ugyanakkor kimért volt.

Hirtelen meglepettségemben és fáradságomban egyszerűen nem tudtam megszólalni csak megfogtam a kezét és az ölébe vett, majd engem teljesen elnyomott az álom. Amikor felébredtem azt hittem az egész egy szörnyű rémálom... de tévedtem mert egy számomra teljesen ismeretlen szobában ébredtem. A kezemmel a halántékomhoz kaptam és éreztem a két kis heget. Ekkor ütött fejbe a felismerés a szüleim halottak, engem pedig egy vad idegen vett magához és kitudja hova hozott. Felültem az ágyban az arcomat pedig a tenyerembe temettem és csak sírtam és sírtam amíg megnem hallottam az ajtó nyitódását. Ugyanaz a férfi volt aki idehozott, kérdés hogy hol az az itt? Odajött hozzám és leült az ágy szélére majd így szólt:

-Őszinte részvétem. - ugyanaz a nyugodt, kimért hang volt mint amikor először hallottam.

-Ki maga? - kérdeztem szipogva. A férfi arca komoly volt a vállamra tette a kezét.

-Mindent a maga idejében, először is hogy érzed, magad, fáj valamid? - kérdezte továbbra is nyugodt, semleges hangon.

-Maga mit gondol, elvesztettem a szüleimet autóbalesetben, majd egy idegen férfi csakúgy elhozott az isten tudja hova. Ez elegendő válasz a kérdésére? - a mondat végére már zokogtam és újra a tenyerembe temettem az arcomat.

-Megértem hogy ez így sok egy kisgyereknek, hidd el tudom milyen nehéz elveszíteni a szeretteinket. Azonban ami most a legfontosabb, az az hogy veled mi lesz ezek után? - a mondata végére felkaptam a fejem.

Riadt szemekkel néztem rá. Csak a nagy szüleim voltak az utolsó élő rokonaim, akikkel a látszat ellenére nem igazán jövünk ki jól, hiszen tudom hogy azt fogják mondani ez az egész azért történt mert megszülettem. A szüleim nem terveztek egyszerűen csak megfogantam, és a nagy szüleim szerint ez tette tönkre az anyám tökéletes életét amit ők már előre elterveztek. Így nem volt hova mennem. A férfi látta az arcomon a kétségbeesettséget ezért azt kérdezte:

-Szeretnél velem élni, szeretnél egy különleges életet, egy olyat amit eddig egy ember sem kapott? Soha nem lenne gondod semmire felnevellek és jövőt biztosítok neked, csupán az kell hozzá hogy megteszed amit mondok. Mit mondasz? - kérdezte.

Egyszerűen nem tudtam hinni a fülemnek, lehet hogy csak egy pisis kölyök voltam de azért volt bennem kurázsi.

-Válaszoljon a kérdésemre és én is válaszolok a magáéra. Ki maga? - nagyon merész voltam figyelembe véve hogy akármit tehetett volna velem.

Az arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni, de egy kis idő hallgatás után megszólalt:

-Van benned kurázsi ezt szeretem, legyen. - mondta majd kezet nyújtott.

-Dain Wilson.

-Mason Astor. - mondtam majd kezet ráztunk.

-Szóval, mi a válaszod Mason? - kérdezte miután elengedtük egymás kezét.

-Ha elmondja pontosan hogy mit vár el tőlem, akkor válaszolok. - mondtam határozott hangon, felszegett állal.

-Nos, akkor el mondanék egy történetet...a vámpírok történetét.