A vámpírok birodalma I. Vámpírok között

9.fejezet: A szobatárs

Mason szemszöge:

Szörnyen szégyelltem magam, több okból is. Először is volt képem emberként elkésni, másodszor tiszta erőből küzdöttem ellene. Miután Dain elrángatott tőlük elmondta hogy ő az a lány akire figyelmeztetett, ezért támadtam teljes erőből, de akkor is szégyelltem magam. Amikor a tanár azt mondta hogy elég, elengedtem és fel akartam segíteni mert szörnyen éreztem magam. Senkit nem akartam magamra haragítani, de ő a kezemet elütve magától felállt és a csuklóit dörzsölgette, amiért még nagyobb bűntudat fogott el.

-Bocsánat. - mondtam és már el is tűntem.

Nem akartam mindenki előtt feltűnősködni. Így odamentem a tanárhoz és elkértem a beosztásom.

-Még egyszer elnézést a késésért. - mondtam és lesütöttem a szemem.

-Nos mindenkivel megesik, de ne hidd hogy mert Dain herceg személyesen hozott ide és akarja hogy őrző legyél, ezért kivételezni fogok veled. Épp ellenkezőleg, sokkal szigorúbb leszek veled mint bárki mással. - mondta a tanár fenyegető hangon, arra utalva hogy ne éljek vissza senki nevével.

De mivel nem tudja hogy én nem ilyen vagyok, csak szimplán bólintottam és elindultam megkeresni a szobám. Épp megtaláltam és bekopogtam nehogy véletlenül valami kellemetlenség érje a szobatársamat. Pár másodperc múlva kinyitódott az ajtó és egy velem egykorú sötétszőke hajú, barna szemű fiú lépett ki rajta.

-Szia, segíthetek? - kérdezte látszott rajta hogy nem tud hova tenni, egy ember aki bekopog egy őrző tanonc szobájába, mindenki össze lenne zavarodva.

-Szia, nos igen, vagyis nem vagyis.. - nagy levegőt vettem.

-Én vagyok a szobatársad, szia a nevem Mason Astor. - nyújtottam neki kezet felkészülve a visszautasításra és az undorra a szemében, de ehelyett habozás nélkül kezet rázott velem.

-Miért nem ezzel kezdted én Archer vagyok Archer Arford. - mondta és elengedtük egymás kezét.

-Várj, véletlenül nem te vagy Dain herceg pártfogoltja? - kérdezte, én pedig bólintottam neki meg a padlón koppant az álla.

-És te vagy a szobatársam? - kérdezett tovább.

-Igen, remélem nem bánod..- mondtam még mindig várva az elutasítását és undorát de semmi.

-Viccelsz? Végre valaki aki nem hordja fenn az orrát, lehet vele beszélgetni és talán még gyakorolni is. - lelkendezett mint egy öt éves kislány a cukorkának.

-Miért vagy ilyen kedves velem? Miért nem utasítasz el? Miért nem undorodsz tőlem? - kérdeztem egy szuszra.

-Oké, ez így sok egyszerre. Gyere be és megbeszéljük, mert ebből nem értettem semmit. - mondta zavart mosollyal az arcán, majd odébb lépett és intett hogy menjek be.

Így is tettem bementem és körbenéztem az ajtón belépve egy nappali fogadott kanapéval és tv-vel. Egyenesen előre két ajtó volt az egyik mögött a fürdő a másik mögött pedig a mellékhelyiség. A nappali jobb és bal oldalán is volt egy egy ajtó, láttam hogy Archer épp elfoglalta a bal oldali szobát így nekem maradt a jobb oldali. A gondolataimból Archer hangja rángatott ki.

-Szóval, miért nem lehetek kedves veled? Miért utasítanálak el és miért undorodnék tőled? - kérdezte ő is egy szuszra.

Meglepett hogy ő ennyire más mint a többi vámpír, egy pillanatra el is gondolkoztam. Lehet hogy ő sem vámpír?

-Te.. vámpír vagy ugye? - kérdeztem óvatosan.

-Igen, őrző vagyok vagyis leszek, na és? - értetlenkedett.

-Vagyis azok a vámpírok akikkel eddig találkoztam nem igazán voltak ilyen befogadók. - mondtam félve a válaszától.

-Ja igen, hallottam hogy elláttad Jacob baját. Ne is törődj vele, egy nagyképű majom csak a nemesekkel van jóban, de csak azért hogy híres legyen. - legyintett.

-Nem konkrétan rá gondoltam. - mondtam.

-Hanem? Az ki van zárva hogy Leila úgy viselkedjen veled, ő teljesen más mint a többi nemes. - mondta határozottan.

-Te ismered Leila hercegnőt? - kérdeztem meglepetten.

-Egy jó tanács, Leila jelenlétében ne hívd őt hercegnőnek. Utálja és csak arra emlékezteti hogy ő az utolsó élő vámpír a családjából. - mondta komoran.

-Ó, sajnálom, nem tudtam. Szóval ismered? - kérdeztem már majdnem sokkos állapotban.

-Igen, Leila, Rose és én egy álltalánosba jártunk. - mondta és a mondat végére összeráncolta a szemöldökét.

-Csak tudtam hogy ő nem nemes, pedig olyan távolságtartó volt és amikor a szemembe nézett mérhetetlen dühöt és gyűlöletet éreztem. - mondtam elhaló hangon.

-Mármint Rose? - kérdezte hitetlenkedve én pedig bólintottam.

-Nos megnyugtatlak, Rose nem azért viselkedik így veled mert ember vagy hanem azért mert ha jól tudom legyőzted ezáltal pedig nagy ellenfelévé válltál. Ez az egyik amit a szemében láttál. A gyűlölet és düh amit a szemében láttál, az nem ellened irányult hanem az összes férfi ellen akik mindig alábecsülik. Szerintem azt hitte te is olyan férfi vagy. - mondta ezzel felébresztve bennem a reményt hogy mégsem utál.

-Akkor nem utál? Senkit nem szeretnék magamra haragítani. - mondtam.

-Nem utál csak nagy ellenfelet lát benned, ennyi az egész. Na most viszont pakoljunk ki, a végén még nem végzünk vacsoráig.