A vámpírok birodalma I. Vámpírok között

22.fejezet: Lopott csók

Rose szemszöge:

Szavakba nem tudom önteni mennyire örültem annak hogy Mason ennyire megértő volt. Annak pedig külön örültem hogy tudtam konkrétan az órája közepén csak úgy kifutott a teremből, mert megtudta hogy itt vagyok. Másnap folytattuk a tanulmányainkat. Szokás szerint Leila előbb elkészült és előre ment, de amikor odaértem a terembe nem volt ott. Hirtelen elfogott a rettegés hogy valami történt vele. Elakartam indulni megkeresni, de a tanárral egyszerre léptek be.
Leila mintha nem is itt járna úgy ült le mellém, ekkor pedig eldöntöttem hogy az óra után mindenképp kiderítem mi történt. Az óra a vége felé közeledett amikor éreztem egy papírdarabot a kezemben. Nem tudom hogy került oda, ezért kinyitottam és elolvastam, majd elképedtem konkrétan ez állt benne:

Rose, én tudok neked segíteni megtalálni azt akit keresel. Akit valójában magad sem tudod kicsoda, csak annyit kell tenned hogy tanítás után ugyanebben a teremben leszel és minden kérdésedre választ kapsz.
Aláírás: A legjobb föld mágus az osztályban.

Mire elolvastam kicsengettek, én pedig kerestem de nem láttam sehol Cartert, mert kétség kívül ő volt a legjobb föld mágus az osztályban. Leila nem szólt hozzám tanítás alatt és ez aggasztott, hiszen mi mindig mindenről beszélünk. Azonban most nem volt időm ezzel foglalkozni ugyanis véget ért a tanítás, nekem pedig vissza kellett mennem a terembe. Amikor benyitottam először nem láttam senkit, ezért bementem a terem közepébe aztán meghallottam egy kis neszt és megláttam hogy Carter előmászik az asztal mögül.

-Helló, Mr lopakodni képtelen. - muszáj voltam ellőni ezt a poént hisz ilyen vagyok.

Carter lassan kimászott az asztal alól és leült előttem egy székre.

-Muszáj neked mindig ilyen megjegyzéseket tenned? - kérdezte tettetett szomorúsággal.

-Ha tetszik, tetszik ha nem nem, de én ilyen vagyok. - mondtam határozottan.

-Nos örülök hogy úgy döntöttél eljössz. - húzódott ravasz és sejtelmes mosolyra a szája.

-Mivel azt írtad hogy tudod ki bűvölt meg kénytelen voltam. - mondtam szenvedő arccal, utálom ezt a beképzelt majmot.

-Á, igen ami azt illeti, hazudtam. - mondta rezzenéstelen arccal.

Gondolhattam volna, hát persze hogy nem segíteni akart csak megakart fektetni. Amióta hatalmas hibát követtem el Mason ellen azóta sajnos könnyebben hiszek a férfiaknak.

-Hát ezesetben, hogy is mondják? Fordulj fel légyszíves. - mondtam az arcába majd elindultam az ajtó felé, de meglepődve tapasztaltam hogy Carter meglökött amitől a falnak estem.

A reflexeimnek hála megtámaszkodtam a falnak, de nem értettem ez hogyan lehetséges hiszen én őrző vagyok ő pedig nemes nem lehetne erősebb nálam. Amikor ezt kigondoltam fejbe ütött a felismerés, hogy egy évet kihagytam az edzésből, őket pedig folyamatosan edzették. Megfordultam hogy viszonozzam a kedves gesztust, de teljes testével a falnak nyomott. Az a baj hogy még mindig erősebb voltam nála, csak az előbb meglepett. Viszont ha most kezet emelek rá az kicsapással jár. Hiszen senki nem lát, nyugodtan állíthatja azt hogy ő nem csinált semmit, az ő szava az enyémmel szemben.

-Mit akarsz? - sziszegtem összeszorított állkapoccsal, mert egy centire volt tőlem.

-Ó, hát nem egyértelmű? Okosabbnak hitelek. - mondta rosszindulatúan.

-Ha hozzám érsz nem érdekel hogy nemes vagy. - jelentettem ki határozott hangon, de legbelül rettegtem hiszen ártatlan voltam.

-Az sem érdekel ha kicsapnak, de ha ne.. - mondtam volna de befogta a számat a sajátjával.. megcsókolt.

Ekkor valami elpattant bennem, mert a következő pillanatban akkorát ütöttem belé hogy konkrétan a terem túlsó végébe repült.

-Soha többé ne érj hozzám, ne szólj hozzám sőt rám se nézz! - vágtam a fejéhez majd kirohantam a teremből.