A vámpírok birodalma I. Vámpírok között

37.fejezet: Áldozatok

Mason szemszöge:

Teljes sokkomból az rángatott ki hogy a vérkopók elindultak a lányok felé és rájuk vetik magukat. Nem volt időm gondolkodni, ösztönből csináltam. Felkaptam egy követ amit a kopók fejéhez vágtam, rögtön észre vettek és ezúttal felém rohantak. Fogtam magam és elfutottam az ellenkező irányba hogy minél messzebb legyenek Rosetól. A távolból még hallottam Rose rémült hangját.

-Mason! - kiabálta, de nem törődtem vele.

Csak azzal hogy valahogy elintézzem a két kopót. Egyre csak szaladtam a fák között, a kopók pedig egyre közeledtek. Átkozott embersebesség. Amikor szitkozódtam eszembe jutott a szakadék. Tudtam, merre van. A kopók meglepetésére ugrottam egyet, ők meg ugrottak utánam. Az egyik belemélyesztette a karmát a bokámba és végig szántotta, de sikeresen elkaptam a peremet. Végig pörgött előttem az életem. Közben azon gondolkodtam mégis miért másszak fel? Miért menjek vissza egy hazugságban élni? Miért menjek vissza oda ahol megvetnek és undorodnak tőlem? A válasz egyszerű volt. Rose. Miatta bármit megtettem volna. Ekkor ugrottam hogy jobban megkapaszkodjak a szakadék szélén, de a kopók maguk után húztak. Szerencsére sikerült a fal szélén megkapaszkodni és visszamászni. A bokámból csak úgy dőlt a vér és iszonyatosan fájt, ennek ellenére gyorsan talpra álltam és siettem vissza a többiekhez. Amikor végre megláttam őket az addig ezerrel dobogó szívem megnyugodott, de amikor az agyam felfogta hogy mit is látok a szívem kihagyott egy ütemet. Dain nem volt sehol, a kapun ami be volt törve, közeledtek az őrzők. Daniel Wilson pedig éppen magyarázta nekik a helyzetet. Rose, Rose pedig hagyta hogy Leila.. igyon belőle. A szemem kikerekedett az állam pedig koppant, de még ilyen állapotban is gyönyörű volt. Amikor Leila befejezte a földön mozdulatlanul heverő Maxonhoz lépett és a lőtt sebét.. a sebe.. eltűnt. Mintha soha nem is lőtték volna le. Rose rettentően sok vért adott Leilának, ezért Rose alig volt képes megállni a lábán. A szédüléstől épp elájult volna, de még időben odarohantam a sérült lábam ellenére és elkaptam. Rengeteget álmodoztam arról hogy végre a karjaimban tarthassam, de nem ilyen körülmények között.

-Rose! Hallasz engem? Nyisd ki a szemed! Minden rendben lesz, csak nyisd ki a szemed. Kérlek, Rose. - suttogtam megtört hangon a fülébe, miközben olyan biztosan tartottam a karjaimban hogy még feszítővassal sem tudtak volna elválasztani minket.