A vámpírok birodalma I. Vámpírok között

23.fejezet: Maxon Cross

Leila szemszöge:

A tanítás véget ért, nekem pedig gyomorgörcsöm volt mire felfogtam hogy mi történt és mi fog még történni. Nap közben Rose látta rajtam hogy valami nincs rendben mert képtelen voltam elrejteni az érzelmeimet. Ennek ellenére nem mondott semmit és igazából ő is furcsán viselkedett. Máskor aggódnék érte, de most magam miatt aggódom. Fogalmam sem volt mit akarhat tőlem Maxon Cross és ez nagyon aggasztott. Épp a könyvtár lépcsőjén mentem fel, a gyomrom még mindig görcsben állt. A fájdalmat kiráztam és csak mentem tovább. Amikor felértem a lépcsőn körbe néztem, de csak egy magam voltam. Úgy döntöttem mivel ez az én rejtekhelyem leülök és megvárom. Amikor leültem hirtelen kilépett egy alak az árnyékból én meg rögtön felpattantam, aztán megláttam hogy ő az.

-Nocsak, a hercegnő kegyes és megtartja a szavát. - mondta miközben felém jött.

-Ez természetes, szóval miről szeretnél beszélgetni velem? - kérdeztem mert a múltkor azt mondta csak beszélgetni szeretne.

-Nincs konkrét dolog csak beszélgetni szeretnék. - mondta mikor mellém ért.

Egymás szemébe néztünk és valami furcsa melegség töltött el.

-Ha beszélgetni szeretnél velem egyszerűen mond azt, nem kell itt tartanod hozzá. A népszerűség eddig sem érdekelt, úgyhogy nem érdekel ha veled látnak. - mondtam magabiztosan mert sejtettem hogy valami hasonló oka volt itt találkozni.

-Nem azért akartam itt találkozni hogy ne lássanak minket, csak szeretek itt lenni. Olyan békés és csendes. - mondta lágy hangon (ami a maga módján szexis volt).

-Igen, én is ezért szeretem. - értettem egyet vele.

-Szóval, milyen volt az.. emberek világa? - kérdezte témát váltva.

-Hát eléggé fura ehhez a világhoz képest. - mondtam óvatosan.

-Mégis hogyan jutottál vérhez? - kérdezte a szemembe nézve.

Az ereimben a vér is megfagyott mikor ezt kérdezte.

-Az nem a te dolgod. - mondtam fejemet lehajtva.

-Nem nehéz kitalálni, te és Rose egyedül az emberi világban. - mondta komoran.

-Ha megpróbálod.. - kezdtem bele a fenyegetésbe, de félbeszakított.

-Nincs semmi rossz szándékom ellened vagy a barátnőd ellen, csak kíváncsi vagyok. - közelebb jött.

-Ne mondd el senkinek, kérlek. - kezdtem könyörögni.

-Mégis kinek mondanám el? Fogalmad sincs nekem milyen az életem. A szüleim önszántukból lettek halálhozók és emiatt rám sütötték hogy én is biztos az leszek. Ezért járok ide, mert itt senki nem talál meg. Senki nem szokott idejönni, de aztán jöttél te. - mondta.

Nem tudtam erre mit kellene felelnem.

-Én sajnállak. Tudod mi hasonlítunk. Az én szüleim is meghaltak. Nekem egyedül Rose maradt, de senki más a vérszerinticsaládomból. Én is azért jártam ide mert magányra vágytam, elegem volt a királyi életből. - mondtam remegő hangon.

-Ez esetben lehetne ez a közös helyünk, senki nem fog tudni róla ha nem akarod. Én nem mondom el senkinek. - mondta nyugodtan és óvatosan.

-Rendben, legyen ha akarod lehetünk barátok. - ajánlottam fel.

-Az nagyszerű lenne, akkor barátok? - kérdezte kezet nyújtva.

-Barátok. - mondtam nyugodtan mert már nem féltem tőle.