VAMPIRE |Jasper Hale|

2

–Nemzetség  1322! Hangosan ujjongtam, kinyitottam az ablakot, hagytam, hogy az eső az orromra csöpögjön, és hangos üvöltést hallattam. A kamera lencséjén keresztül nézek, miközben véletlenszerű felvételeket készítettem Forksról. Soha nem tudtam, milyen gyönyörű ez a hely, és az életemben fogadni mernék, hogy ezek a képek rengeteg kedvelést kaphatnak az Instagramon. Charlie, apánk nevetett ezen, de Bella lesütötte a szemét, és elsüllyedt az ülésen. Nem egyszer világossá tette; zavarba jött én voltam a nővére.

– Olyan gagyi vagy – mondta, mintha ez a tény hihetetlen lenne. "HÉ!" Hangosan hívtam egy véletlenszerű lánycsoportot, akik a mi korunkhoz hasonlónak tűntek.
"HÁNYADIKOS VAGY?" "TIZENEGYEDIK!" egy barna visszakiáltott: "MIÉRT?" "Hé ÚJ OSZTÁLYTÁRSAK!" Szurkoltam, mire a piros lámpa zöldre váltott, és elhajtottunk. "SZIA!" visszahívott a csoport, én pedig búcsút intettem. - Komolyan, te vagy a legnagyobb dög, akit valaha láttam – ütöttem meg Bella fejét. "Hé!"
– Lányok – figyelmeztette Charlie, és úgy éreztem magam, mintha újra öt éves lennék, ezért felkuncogtam. Felsóhajtott, és hirtelen ránk pillantott.
– Tudod, amikor megtudtuk, hogy anyukád ikrekkel várandós, nagyon izgatottak voltunk. – Most megbántad? – kérdeztem elbűvölő mosollyal, mire a tükörből rám nézett, mielőtt visszafordította volna barna szemeit az útra.
– Nem – mondta egy szívdobbanás után. – Szünet volt – kiáltottam fel. "A habozás szünete volt! Apa! Szomorú vagy, hogy itt vagyok?" "
Nem, drágám. Nagyon örülök, hogy a túlzottan energikus éned most az autómban van."
– mondta furcsán monoton hangon. Charlie és Bella sosem mutatott érzelmeket, ellentétben velem, de ez túlzottan eltávolodott.
– Hamisan hangzik. Charlie Bellára nézett.
– A hajad hosszabb.
– Csak figyelmen kívül hagysz engem? – Megvágtam, mióta utoljára láttál – mondta zavartan. A kínossá tétel módja.
– Gondolom, megint kinőtt. "Igen."
– Helló, egy lányom, akit az imént mondtad, hogy inkább ne legyen – énekeltem a hátsó ülésről. Szűk volt, és nagyon idegesítő.
– Ashley, szeretlek, ne idegesíts már.
„Ez ellentmondásnak tűnik" - mondtam nagyon világosan. Bella a legfurcsább pillantást vetette rám, amit valaha láttam. „Mi?" Eltűnődtem. „Van valami az arcomon?" „Nem, csak... " összevonta a szemöldökét, és visszafordult.
"Nem tudtam, hogy ilyen nagy szavakat tudsz mondani."–Összeszorítottam ajkaimat, felemeltem a fényképezőgépemet, és készítettem róla néhány felvételt. Ez lesz a bosszúm.
"Ó, Ash. Még mindig hiperaktív? - kérdezte Charlie, félig abban a reményben, hogy nemet mondok.
"Igen!" Hangosan ujjongtam, és élveztem, hogy Charlie úgy viselkedik, mintha semmi sem változna. Láttam őt karácsonykor, ami csak egy hónapja volt másfél évvel ezelőtt, Bellával ellentétben, aki utoljára több mint hat hónappal korábban látta. A kapcsolatom Charlie-val sokkal erősebb volt, talán azért, mert a kedvenc színem a zöld volt, és valójában szerettem az esőt, ami szinte állandó látogató volt a washingtoni Forksban. , Bellával ellentétben én nem tartottam a világ legkínosabb dolognak a rendőrségi cirkálóban vezetni, ami Charlie autója volt." „Hé, apa!" Hirtelen felkiáltottam, és rám nézett a kocsin keresztüli tükrön.
„Te és Billy még mindig veszekedtek?" Zavarban látszott. „Nem, csak elkerültem a témát."
„Jó – dúdoltam, és egy pillanatra megálltam, mielőtt feltettem volna azt a kérdést, amelyen gondolkodtam.
„Szóval ő és Jake jöhet?
– Ki az a Jake? – kérdezte Bella.
- Jacob Black - ráncoltam össze a szemöldököm -, emlékszel? A nővéreivel, az ikrekkel játszottunk.
"Ó igaz." Bella bólintott, és újra az utat nézte. A hangja olyan lapos volt, mint egy asztal, és arra gondoltam, hogy csak átöleli a benne rejlő kényelmetlenséget.
– Igen, azt mondták, mindjárt megállnak.
- Jó – vigyorogtam, Jacob Black volt az egyik legközelebbi barátom, Phoenixben és Forksban is. A szívem fájdalmasan összeszorult, és remegő lélegzet alig hagyta el a tüdőmet. Talán most ő volt az egyetlen barátom.
Egy darabig csend telepedett be, mígnem elértük a fehér házat, amelyet annyira ismertem. Fogtam a táskáimat, örültem, hogy Charlie nem úgy bánt velem, mintha üvegből lettem volna, és örültem, hogy kikerültem a lassan egyre fullasztóbb kis helyről.