VAMPIRE |Jasper Hale|

12

*****

-Nézz rájuk, a tesód és a húgom. – kuncogtam, miközben a folyosó másik oldalán totálisan flörtölő Bellát és Edwardot bámultam. Jasper elfordítja a tekintetét, és némán rázza a fejét Edwardra, mielőtt mosolyogva visszafordulna hozzám.

– Nem igazán foglalkozok vele – állapította meg egyszerűen és rátámaszkodott a szekrényemre, úgy nézett ki, mint egy modell, vagy egy kőbe vésett szobor, vagy valami a olyasmi.

- Nah, Bella szemében látom, hogy le kell tépnie a ruháit, és be kell vonnia a mellkasát tejszínnel, meg csokoládéval, meg vaníliafagylalttal, csokireszelékkel, ami az egészet díszíti, és szirupos csokoládéval és... - Elhallgattam.

– Éhes vagyok.

Jasper nevetett, a nevetése mosolyra késztetett engem. Nem azért, mert kellemes változás volt látni az arcát, aki egyszer nem torzult el a fájdalomtól, hanem azért, mert a nevetése angyali zeneként szólt.

– Tényleg jó ötlet, ha olyan hideg helyen esziel fagylaltot, mint Forks?

– Azt hiszem, nem – sóhajtottam –, de ez a szakítás 101, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Felemelkedett a szemöldöke, és megváltoztatta a testtartását.

– Szakítás?– kérdezte hétköznapi hangon.

– Kivel szakítottál?

A hat éves barátom, aki nemrég vált a vőlegényemmé, és férjhez ment Adam Levine-hez, mert teherbe esett.- jelentettem ki szemtforgatva.

Jasper furcsán nézett rám, és oldalra billentette a fejét.

– Kivel szakíthatnék, Jas? – kérdeztem gúnyos hangnemben, a becenév pedig úgy gurult a nyelvemen, hogy észre sem vettem.
– Az ex barátom.

– Inkább kérdésként tettem fel, hogy beszélgetést kezdeményezzek róla és arról, hogyan bírod.

– Nos, a legjobb barátom őrültnek nevezett, kiöntöttem a szívem egy véletlenszerű taxisofőrnek, és...- mosolyogtam:

– Édességre vágyom. Szóval azt hiszem, túl vagyok a döntő szakaszokon, bár azt hiszem, a visszapattanót és a szemetet továbbadja az autója szakaszában, főleg azért, mert ez végső soron azt jelenti, hogy vissza kell repülnöm Phoenixbe.

– Nem szereted Phoenixet? – kérdezte Jasper, én pedig újra elveszettnek éreztem magam.

A lábamra néztem, és próbáltam megszámolni, hány pár cipő megy el mellettünk.

- Ó, nem baj, ha nem akarsz róla beszélni – biztosította Jasper, és én sokkal nyugodtabbnak éreztem magam.

– Én igen, csak... ez bonyolult

– Akarsz róla beszélni? – kérdezte gyengéden, én pedig megrázom a fejem, és még mindig furcsán nyugodtnak érzem magam.

– Rendben van, itt vagyok, ha mégis meggondolnád magad.

Mosolyogva bólintottam.

– Köszönöm Jas – mondtam őszintén, és megszorítottam a kezét. Megálltam attól, hogy összeránduljak attól, hogy milyen hideget érzett a kezemtől, olyan volt mint múltkor Bella válla... és hagytam, hogy érintésem egy pillanatig elhúzódjon, mielőtt elővettem a kezem, a zsebembe temettem, és megpróbáltam hétköznapinak tűnni. Jaspert visszafogták a tetteim, és egy pillanatig kínosan nézett rám.

– Azt hiszem, most mennünk kellene az órára.

– Igen – értettem egyet kínosan, és szó nélkül elindultam a tornaterem felé.