Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 24

18+

LiNa ahelyett, hogy gondolkodni kezdett volna, oldalra nézett a kislámpára. Az egyetlen fényforrásra a szobában.

Nem, nem fogom lekapcsolni. De nem akarom, hogy rosszul érezze magát. Megfogtam a kis tekerőt, és a legkisebb fényűre állítottam.

- Addig fogom mondogatni, amíg el nem hiszed, hogy gyönyörű vagy. De tudom, hogy én vagyok mindenben az első, ezért amíg rosszul érzed magad tőle, addig nem zavar. Utána viszont nem fogom hagyni, hogy elbújj.

Felült, én pedig rögtön megszabadultam a pólójától. A szorító ma nem volt rajta, vagy csak mostanában vette le nem tudom, de nem számítottam rá, hogy egyből a melleivel fogom szembetalálni magam. Nagyot kellett nyelnem, hogy ne támadjam le és kezdjem el kényeztetni.

Én is levettem a pólómat, majd rögtön utána a nadrágomat is. LiNa következett, engedelmesen elfeküdt, és hagyta, hogy kibújtassam a ruhájából.

- Ez... Nem maradhatna? - kérdezte rettentő vékony hangon. Felnéztem rá, de ő nem engem, hanem a plafont kémlelte. Éppen ezért úgy hajoltam, hogy a látószögébe essek.

- Nem. Megmondtam. Mindent. De dönthetsz, a következőről. Bugyi, vagy kesztyű?

Szinte biztos voltam, melyiket fogja először választani. De elfelejtettem, hogy ez a lány mindig meg tud lepni engem.

- Bokszer - felelte, miközben beharapta az egyik ujját. Kellett pár másodperc, hogy leessen, nem csak hallucináltam. Erre nem számítottam. Felültettem az ágy szélére, és elé álltam.

- Akkor hajrá - tettem csípőre a kezem, megkocogtatva az anyag szélét. Nayeli direkt nem nézett rám, de még annál a gyér lámpafénynél is láttam, mennyire elpirult. Lassan húzta le rólam, szinte már égetett minden mozdulata. Ám mikor a farkam kiszabadult, hirtelen elengedte a nadrágom, ami magától ért földet.

- Ez... Mármint... Mindig ilyen, nagy?

- Nem - nevettem fel. - Ez miattad van.

- Te jó ég - fújtatott. - Nem fog... Belém férni.

- Most még nem is az a dolga. De hidd el, passzolni fogunk.

Lehajoltam, és felhúztam a kezét, amin nem volt kesztyű. Lassan ráhelyeztem a farkam köré, és elengedtem. Kíváncsi voltam, mit csinál magától. De már ezért megérte. A tenyere meleg, az ujjai puhák.

Hátravetettem a fejem és beharaptam az alsó ajkam, mikor megéreztem, hogy mozgatni kezdi a kezét. Lassan bár, de annyira fel voltam már izgatva a látványától, hogy ez is elég volt.

- LiNa! - szóltam rá, mikor a keze helyett valami nedvesebbet éreztem meg magamon. Lepillantottam, és míg egyik kezem ökölbe szorult az önkontrolltól, a másikkal a hajába túrtam. Végignyalt rajtam, a teljes hosszomon, és úgy folytatta kezével a munkát. - Elég lesz - kértem lágyan. Nem hittem volna, hogy idáig eljut, ráadásul kérés nélkül, magától.

Ő viszont hajthatatlan volt. Nem engedte, hogy a szemébe nézzek, talán ez volt a legijesztőbb benne. És közben mégis vágykeltő.

Felállt, és a mellkasomra csapva a kezét megfordított. Az ágyon magamtól is elterültem volna, annyira nyomott hátrafelé, de még taszított is rajtam egyet. Rendesen meglepett. Elém térdelt, és folytatta ott, ahol abbahagyta.

- Ez így nem lesz jó - motyogtam. De én se akartam, hogy vége legyen. Olyan jól esett, főleg tőle. Az ember ki se nézné, milyen jól képes csinálni annak ellenére, hogy először próbálja. - LiNa, ha nem akarod, hogy-