Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 15

Bosszant. Rettentően bosszant. Jungkook megint csinált valamit, amit az osztályom nyilván félreértett, és most azt zengik, hogy egy pedofil jár a suliba. Nem is értem, miért nem képesek a saját dolgukkal törődni. Jungkookból nézném ki utoljára ezt a dolgot, és, ha ismernék biztos így vélekednének róla.

Az egyik szünetben gyanúsan kiürült a terem. Senki se maradt, csak én, még a tanár is kiment. És itt hagyta a naplóját. Eszembe jutott mit mondtak a férfira akkor, mikor először meglátták. Biztos több, mint harminc. Ez szerintem nem igaz, de nem merem megkérdezni tőle.

Viszont, ha most belenéznék a naplóba, az nem lenne gond, igaz? A hetesek is mindig ezt teszik. De én még sosem fogtam a kezemben.

Odasétáltam a tanári asztalhoz, és végigsimítottam a naplón. Most nincs velem Jungkook, mégis olyanra készülök, amit eddig nem mertem. De mi baj lehetne belőle?

Felbátorodva kinyitottam, és elkezdtem keresni Jungkook oldalát. Nem akartam semmi mást, csak a születési évszámát megnézni, így pont oda pillantottam, mikor megtaláltam. Most lesz majd novemberben huszonhat. Pedig még annyinak se néz ki. Ezek szerint mindenki tévedett, vele kapcsolatban.

Gyorsan visszazártam, és leültem, még mielőtt lebuknék. A tanároknak nem tudnám megmagyarázni, miért kutakodok a naplóban.

***

- Nayeli - nyitott be anyám az ajtómon. Becsuktam a könyvemet, és letettem magam mellé. Felültem az ágyon, és hagytam, hogy mellém telepedjen. - Láthatnám a könyvtári kártyádat?

- Persze anya - feleltem. Lenyúltam a táskámhoz, és elővettem az oldalzsebéből. Anya rögtön tudta, hol kell kinyitni, elégedett bólogatással nyugtázta, hogy egyre több pecsét van benne. - Ti.. Nem bíztok bennem, ugye?

- Ne butáskodj.

- Akkor miért ellenőriztek mindig?

- Mert én is voltam tini - mosolyodott el. Levette a szemüvegét, így máris barátságosabb kinézetet biztosítva magának. - Én is lázadtam minden ellen. Szerencsém van, hogy te nem teszed ezt - fogott a kezemre. Oh anya, ha tudnád, mennyire szeretnék... És találtam valakit, aki ebben tud nekem segíteni. - Azért vagyunk ilyen szigorúak, hogy ne kövess el hibákat. Mint például azzal a fiúval.

A szívem kihagyott egy ütemet. Anya megszorította a kezem, tudtam, hogy nem hátrálhatok ki előle.

- Milyen fiúval?

- Akit Ran mondott, a tanulótársad. Nem tetszik ez a dolog, elvonja a figyelmed.

- Nem, ez nem igaz. Segít nekem máshogy látni a dolgokat. Könnyebben rájövök az ő módszerével - miért kell hazudnom azért, hogy ne kapjak ki? Miért olyan nagy baj, hogy mással tanulok, hogy keresem a társaságot?

- Értem - bólintott. - És mit gondolsz, meddig kell még elviselned?

Mintha ez akkora nyűg lenne nekem. Képzeld, anya, nagyon is élvezem!

- Talán két-három hét. Elég nagy az anyagrész, és szeretnék jó értékelést kapni rá, ezért alaposak vagyunk minden téren.

- Nagyon helyes. De ez az időintervallum kicsit soknak tűnik. Ezért azt mondom, maradj, amíg kell az iskolában.

- Hogy mi? - lepődtem meg.

- Tudom, hogy most a szakkörök miatt kevesebb időd lesz a könyvtárba járni tanulni. Mindig is jobban szerettem, ha itthon tanultál, de tény, hogy egy könyvtárban több a lehetőség. A szakköröd után nyugodtan maradj az iskolában, ha ezzel gyorsabban végeztek, és végre nem kell azzal a fiúval lenned.

- Köszönöm! - térdeltem fel, és öleltem át, ami nagyon meglepte. Nem is hallottam a sok negatívumot, amit mondott, csak azt a hatalmas és meghökkentő engedményt. Soha nem csinált még ilyet. Addig maradhatok, ameddig akarok. Alig várom, hogy elmondjam Jungkooknak!

Miért van most is ő a fejemben? Miért kell minden pillanatban rá gondolnom? Mintha beköltözött volna a fejembe.

- Anya! - szóltam utána, mikor a kilincsre fogott, és kinyitotta az ajtót. - Te voltál szerelmes, ugye? Azért vagy apával.

Kérdésem hidegzuhanyként tört rám. Elvesztette a higgadtságát, kikerekedett szemekkel vágta be maga mögött az ajtót, és támaszkodott neki.

- Ne legyél ostoba, Nayeli - felelte hidegvérrel. - Apád volt a legjobb választás. Mind a ketten kimagaslóak voltunk minden téren, tudtuk, hogy nekünk gyereket kell nemzenünk ahhoz, hogy a világon ne népesedjenek el az ostoba emberek. És lám, itt van két gyönyörű, okos, és engedelmes gyermekem. Nem kellett olyan silány érzelem, mint a szerelem. Elég volt józanul átgondolni.

Te jó ég! Ez most szíven ütött. Meg akartam kérdezni, milyen az, mikor szerelmes vagy valakibe, mert a könyvek elég jól leírják, ugyanakkor nem tudok teljesen egyetérteni. De bárcsak ne kérdeztem volna semmit. Anya nem szereti apát. Apa csak egy jó választás volt számára. Mintha ez így működne, ne röhögtessenek már!

Másnap nem volt túl jó kedvem, amit Jungkook észre is vett. Egész nap kérdezgette, mi bajom van, de mindig elkerültem valahogy. A könyvtárba érve viszont, amint beléptem a szobába, lelökött a kanapéra, és feltérdelt a két combom közé. Fejemet hátra hajtottam a támlának, így néztem fel rá.

- Mi a baj? Miért kell sarokba szorítanom téged ahhoz, hogy beszélj?

- Ez elég személyes téma. Nincs baj, csak szíven ütött.

- Mond el, hátha tudok segíteni.

- Azon, ami már megtörtént, nem tudsz, még te se - nevettem el magam. Ám őt ez nem érdekelte, továbbra is úgy nézett rám, mintha azt mondaná a tekintetével, hogy ,,de azért mondd el". - Anyám közölte, hogy ő sose volt szerelmes. Apával csak azért álltak össze, hogy létrehozzák a tökéletes gyerekeket. Azaz minket - fintorodtam el. Mintha csak eszközök lennénk a sakkjátszmájukban.

- És? - vont vállat. - Neked nem kell ilyennek lenned. Sőt, még csak hasonlítani se kell rájuk.

- Nem érted. Ezért nem engednek semmit. Mert tudják, hogy én képes lennék ilyenre, de ha kiölnek belőlem mindent, ha nem engedik, hogy tapasztaljak az életben, ugyan olyan leszek, mint ők.

- De ez miért ijeszt meg téged? Hisz már nem vagy olyan. Kilógtál éjszaka, most is szakkörön kéne lenned, de nem vagy.

- Igen, tudom. Mégis félek. Egyedül vagyok.

Hogy is tudnám ezt elmagyarázni neki? Itt van velem, támogat engem, segít nekem, de mégis azt érzem, hogy nem tud mindenben. Egyedül vagyok a megoldhatatlan szituációban. És félek.

- Majd meglátod, hogy nem is vagy olyan egyedül, mint képzeled. Segítek neked - tenyerét az arcomra simította, és úgy emelte a fejem, hogy csak rá nézzek. Melegséget és gyengédséget sugárzott mosolygó szeme. Megnyugtatott.

- Oh, és még valami - jutott eszembe. Leszállt rólam, és leült mellém. - Anya megengedte, hogy addig maradjak a suliban, ameddig akarok. Szerinte nem tesz jót nekem, hogy mással tanulok, ezért ha gyorsabban kész leszünk a töri beadandóval akkor, ha sokáig maradok, akkor maradjak.

- Ez remek. Van egy csomó időnk minden nap rosszalkodni. És még a drága fiú barátod sem fog zavarni.

- Ez így van - helyeseltem, elvégre nekem is ez jutott eszembe, mikor kiderült, hogy nem velem lesz egy szakkörön.

Alig várom, miket fog Jungkook kitalálni.