Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 5

Nem mondtam el senkinek. Anyának se, aki megszidott, mert késtünk, apának se, aki újabb ütésekkel nyugtázta a napot, és az öcsémnek se. Bár ő egész úton azt kérdezgette, hogy mi bajom van. Vele többet beszélek, mint bárki mással, észreveszi, ha valami megváltozik. Ahogy én is rajta. És ő is eltitkol valamit.

Egész este nem aludtam. Nem is akartam menni iskolába, de még egyszer nem adom be azt a szüleimnek, hogy beteg lettem. Az orvos, az a sok gyógyszer, és amiket anyám ilyenkor a fejemhez vág nem hiányzik a hétköznapjaimból.

Az iskolában nem is néztem senkire, csak amilyen gyorsan tudtam, a legrövidebb úton bementem a terembe. Molly még nem volt itt, pedig megkérdeztem volna, hogy van. Jungkook pedig a padon aludt, nem akartam felébreszteni. Egyedül maradtam, mint mindig. Átolvastam a jegyzeteket, de nem tudtam arra figyelni. Igazából azt se tudtam, milyen óra lesz, amíg meg nem láttam a tanárt.

- Hallottad a hírt? Amiért Molly ma nem jött? - súgott össze a mellettem levő sorban két lány. - Állítólag a könyvtárba ment, és sírva szaladt ki onnan. Utána meg rögtön Jungkook is követte. Vajon a friss húsra fáj a foga? - kuncogtak.

- Molly azért nem jött, mert megerőszakolta? - esett le végül a másiknak. Ökölbe szorított kézzel fordultam meg. Láttam, hogy Jungkooknak nyitva van a szeme, mindent hallott, mégse tett semmit. Csak felsóhajtott, és a fal felé fordult. Miért nem mond semmit? Miért hagyja, hogy rágalmazzák? Mióta idejött annyi mindent mondtak róla, ő mégse végi meg magát. Túlkoros, öreg, pedofil, gengszter... És még ki tudja mit képzelnek róla.

Az óra elkezdődött, muszáj volt koncentrálnom. Ma valahogy nehezebben ment, mint eddig bármikor. Valóságos megváltásként kezeltem a tényt, hogy az utolsó óráról is kicsöngettek, és mehetek haza. Már épp pakoltam volna össze a holmimat a táskámba, mikor Jungkook kilépett mögülem, és az asztalom elé sétált.

- Tanulunk ma? Négyig ráérek a könyvtárban - mosolyra húztam a számat, de mielőtt válaszolhattam volna, már megtette helyettem.

- Szó sem lehet róla! - jött be Ran. Olyan hangos volt, hogy a teremben maradt diákok ránk szegezték a tekintetüket. - Hogy őt is sírva kergesd ki? Ebből nem eszel - Ran fogta az összes cuccom, és behajította a táskámba, majd megragadta a karom, és megint kirángatott a teremből. Visszanéztem Jungkookra, aki lehajtott fejjel, behajlított ujjakkal állt az üres pad előtt.

Ám nem hagytam neki. A lépcsőfordulóban megálltam, és hagytam, hogy a lendület tovább vigye. Két lépcsőfok után megállt, és visszanézett. Letérdeltem, és elkezdtem rendezgetni a füzeteimet.

- Idióta vagy!

- Most védtelek meg! - vágta vissza harsányan.

- Tudod nagyon jól, hogy mit kapok otthon, ha a füzeteim piszkosak vagy szamárfülesek lesznek!