Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 12

- Komolyan? - préseltem ki magamból nagy nehezen a kérdésem. Igen, én ajánlottam fel neki, és titkon reméltem is, hogy valamikor majd elfogadja, de ez most nagyon meglepett. Megmutatnám e neki? A legnagyobb örömmel. De még mindig bizonytalan, és fél, ez látszódott azon, ahogy bólintott. Óvatosnak kell lennem, ahogy Lola is mondta. Nehogy összetörjem. - Rendben. De akkor az én szabályaim szerint.

Ha nem adok neki teret, vajon megállítana, ha túl sok lenne neki? Mondaná, hogy ne csináljam, vagy belemenne csak azért is? Elvégre neki egy ölelés is újdonság, és nagy élmény lehet, most viszont kicsit távolabb akarom vinni. Meg kell tudnom. Teljesen lázba hozott az, amit elképzeltem róla.

- Akkor gyere - felsegítettem, de rögtön utána lehúztam az ölembe. Teste hamar reagált, szétnyitotta a combjait, és lehuppant rám, ám a kezeivel nem tudott mit csinálni, ezért azokat oldalra engedte.

Először levettem a szemüvegét, és a kanapé másik oldalára hajítottam. Óvatosan felsimítottam tarkóján keresztül a hajgumijához, és kihúztam. Ujjaimat puha tincsei közé bújtattam, és kicsit megborzoltam a haját. Már-már azt lehetett volna mondani, hogy összekócoltam.

Ennyit terveztem csak, már ettől is nagyokat pislogott, és elpirult, de eszembe jutott az a nyavalyás kötés. Csak egy valamire kellhet, és talán ez bosszant a legjobban. Mert férfi vagyok, és látni szeretném? Lehet, simán benne van a pakliban. De jelenleg még ez se tud annyira érdekelni, hogy visszatartson.

Hátán keresztül a pólója alá nyúltam, és felsimítottam a gerince mentén. Megugrott, hátrálni akart, de tenyeremmel visszalöktem magamhoz.

- Nyugi, nem foglak bántani.

Mielőtt még tovább gondolhatta volna azt, ami most az eszébe jutott, megragadtam a kötést, és elkezdtem kiengedni. Nagyot nyelt, lehunyta a szemét, és ha lehet - bár azt hittem, ez képtelenség - csak még jobban elpirult.

- Erről.. Honnan tudsz? - Az öccse nem említette volna neki a beszélgetésünket? Vagy csak tőlem akarja hallani az igazságot?

- Mondtam már. Szeretek figyelni a részletekre. Erre pedig különösképp - mikor levettem róla, összecsíptem a pólóját a lapockájánál, így a mell része a pólónak teljesen megfeszült. A lapos nőből kaptam egy majdnem B-s méretű mellet. Azt hittem, kiesik a szemem, ha tovább nézem, de muszáj volt. - Nem fájnak, hogy minden nap eltünteted őket?

- De igen, nagyon - nyöszörögte erősen lehunyt szemekkel. Te jó ég Jeon, mit csinálsz, térj már észhez! Elengedtem, és hátradőltem.

- Ne haragudj - suttogtam, ő pedig megingatta a fejét. De ezek után nem nézett rám. Kellemetlen helyzetbe hoztam, és tudtam, hogy ez lesz, mégis megtettem. Én vagyok a legrosszabb. - Miért hordod, ha fáj? - Azon kívül pedig, bár nem értek hozzá, de nem hiszem, hogy olyan kurva egészséges lenne.

- A szüleim nem akarják, hogy a férfiak rám nézzenek. Ezért vágatták le mindig a hajam és ezért kell... Teljesen eltakarnom magam.

- Ez is ezért van rajtad? - emeltem fel a kezét, miközben lehúztam a kesztyűjét. Akkorát sikított, hogy elengedtem, és még hátra is hőköltem. Bár magához szorította, és kicsit előre is görnyedt rajtam, nem tudta elrejteni a kékeszöld csuklóját. - Te jó ég! - vállára fogva eltoltam, és óvatosabban, mint az előbb, magam elé vontam a karját. - Ez meg... Mi?

- Elestem.

- Nem igaz - vágtam rá. Ahogy mondta, ahogy megremegett a hangja, biztosan nem lehet igaz. Hisz annyira figyel mindenre. - Megvertek, ugye?

- Jungkook - sóhajtotta lemondóan.

- Mutasd a másikat is! - már vettem is volna a kezembe, mikor maga mögé rántotta, és a mellkasomra fogva visszadöntött a kanapé háttámlájának.

- Nem! - emelte feljebb a hangját. Határozott volt, de csak egy pillanatra. Amint észrevette magát, ugyan olyanná vált, mint eddig. - Azt nem nézheted meg.

- Miért?

- Azon nincs ilyen sérülés.

- Hanem? Miért takargatod? - Valójában tudtam. Az öccse mesélte a tűz balesetet, hogy LiNa utána nyúlt. Össze tudtam rakni a képet.

- Áldozatot kellett hoznom. De nem akarom, hogy mások meglássák. Undorító, ahogy kinéz. Utálom - felelte halkan.

Lehunytam a szemem, megragadtam a fejét, és magamra húztam. Szorosan öleltem, mégis figyeltem, nehogy fájdalmat okozzak neki. A háta, a melle, a karja... Mégis hogy viseli el ezeket ez a csöpp lány?

- Megmentettél valakit, LiNa. Nem kéne szégyellned. Pláne előttem nem. Én nem ítélek el senkit, és a teste miatt senkinek sem lenne szabad. Az, hogy a világ olyan, amilyen ne befolyásoljon. Ne érdekeljen mások véleménye - kérleltem. Szipogva bólintott, de nem hiszem, hogy megfogadja a tanácsomat. Nem is... Inkább nem hiszem, hogy képes lenne megfogadni. Nem tudja, hogy kell, ezért vagyok itt neki én. - Amúgy nagyon jól áll. A tökéletlenség.

- Erről beszéltél? Ilyen lenne, mikor... Segítesz átlépni a határaimat?

- Ez csak egy kis részlet volt - simítottam végig a haján. - Magadtól sose jutottál volna idáig, ugye? De igen, ilyen lenne.

- Jó érzés. Ilyen ziláltnak lenni. Csak reggel hordom így a hajam, a szobámtól a fürdőig. Ha anya így látna meg, tuti levágná, és inkább aggatna rám parókát. - A szülei maximalisták, és nem mellesleg betegek! Még hogy a nap huszonnégy órájában tökéletesnek kéne lennie? Egy frászt!

- Bárcsak többet segíthetnék - sóhajtottam fel. Kezem az arcára emeltem, ő pedig mint egy kismacska, jobban hozzám bújt. Az idő jócskán eljárt, nem akartam, hogy megint felriadjon, ha esetleg elaludna. De nem ez történt, ami meglepett.

- Jungkook te engem... Észrevettél. Köszönöm ezt, akármiért is van így. Soha senki nem beszélt vagy volt velem ennyit, mint most te. Mindenkit... Elijesztettek tőlem. A tanárok, a szüleim, vagy épp Ran akadékoskodása. És az, amilyen vagyok - tette hozzá nagy nehezen. - Te is el fogsz pártolni mellőlem egyszer, tudom. De... Köszönöm, hogy itt voltál.

- Hazudsz - nevettem fel. Te jó ég, utoljára a húgomat hallottam ilyen szarul hazudni, és nála is csak nevetni tudtam. - Mikor őszintén beszélsz, dadogsz, és összefüggéstelenül beszélsz. Pláne ilyen témában - tettem hozzá. - De mikor hazudsz, úgy jönnek a szavak mint a vízfolyás. Könnyedén. Lehet, hogy örülsz, de nem esne jól, ha tényleg elhagynálak. Valójában nem is akarlak. Tetszik az ötlet, hogy én vigyelek bele a rosszba. Persze amíg te azt nem mondod, hogy elég.

Most már biztos, megkedveltem. Különben miért akarnék ennyire foglalkozni vele?