Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 26

A gyomrom kavargott, a fejem zsibbadt, nem tudtam tisztán gondolkodni. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy ki kell mentenem onnan, de tilosban jártam megint. És egyedül voltam. Anyáék úgy tudják, iskolában vagyok, én mégis most léptem be a rendőrségre, és kértem meg az egyik nőt, hogy küldje ide hozzám azt a rendőrt, aki Jungkook ügyét kapta.

- Pár perc türelmét kérném, a nyomozó épp elfoglalt.

- Köszönöm - biccentettem. Mögöttem többen is ültek, de én nem társultam hozzájuk. A falhoz szorultam, igyekeztem annyira összehúzni magam, amennyire csak tudtam, és megnyugodni. De a következő percekben egy lány felállt, és egyenesen felém sétált. Magasabb volt, mint én, fekete haja a vállát simogatta, ajkában piercing volt, ami folyton mozgott a rágója miatt.

- Te vagy Nayeli - jelentette ki. Meg se kellett kérdeznie, rögtön leszűrte.

- Honnan tudod?

- Jungkook miattad van itt - mutatott beljebb, ahol nyilván a cellák voltak.

- Ki fogom hozni. Ez az egész egy félreértés, amibe a szüleim kényszerítették bele. Azért vagyok itt, hogy segítsek neki.

- Ajánlom is - bólintott. - Ha valaki, akkor ő aztán nem érdemli meg, hogy itt legyen megint.

- Megint? - kérdeztem vissza. A lány megállt a rágásban, és felém fordult.

- Lola vagyok - nyújtott kezet, amit el is fogadtam. - Jungkook régi barátja. Onnan ismerlek, hogy mindent tudok rólatok. Jungkooknak elég nagy fejfájást okoztál, most meg rajong érted. Igen, ült már, de ne aggódj, nem bűnöző.

- Akkor miért volt itt? - értetlenkedtem, de úgy láttam, nem bánja. Sóhajtott egyet, és megdörzsölte a nyakát.

- A nyomozó az apjuk barátja volt. Sokáig ő vigyázott rájuk a színfalak mögül, mikor az öreg meghalt. Jungkook nem engedte neki, hogy átvegye az apa szerepet, mégis voltak olyan dolgok, amikben rá kellett, hogy támaszkodjanak. Viszont annak érdekében, hogy a húgának mindene meglegyen, eléggé kicsapongó életet élt a munka mellett. Egyszer rajtakapták lopásért. Nem volt nagy dolog, még csak nagy értékű sem, a nyomozó mégis bezáratta ide egy hétre. Azt akarta, hogy tanuljon belőle, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért. És minden eszköze megvolt hozzá - vont vállat és nevetett fel. - Kook azóta nem csinál ilyet. Bármennyire is nem akarta, mégis apja helyett apja volt.

- És most neki kellett letartóztatnia? - Lola bólintott. Ezt hallva egyre jobban elszorult a szívem. Nehéz gyerekkora volt neki is, mégis ilyen élettel teli vidám felnőtt lett belőle. Hogy tud ennyire fittyet hányni a múlt sérelmeire? Bárcsak én is ilyen lennék.

- Na mindegy, én már beszéltem vele, már amennyit engedtek egy látogatónak, úgyhogy mennem kell. Hozd ki innen, és beszélgessünk majd egy kellemesebb helyen. Mondjuk egy jó whisky társaságában - kacsintott. Nem is várt választ, megveregette a vállam, és elment. Abban a pillanatban lépett egy férfi a recepcióshoz, aki felém mutatott. Ő lesz az.

- Lee nyomozó vagyok, miben segíthetek?

- A nevem Choi Nayeli. Vallomást szeretnék tenni Jeon Jungkook védelmében.

- Az ügyet már lezártuk kisasszony.

- Hamis vádakkal - feleltem, mert tudtam, hogy erre fel fogja kapni a fejét.

- Ez elég súlyos kijelentés. Menjünk beljebb, ott mindent elmesélhet.

Egyszer olvastam egy könyvet, amiben a főszereplőnek be kellett mennie a rendőrségre. De nem gondoltam volna, hogy ijesztőbb lesz az életben, mint amit leírtak, pedig az sem volt leányálom. Szürke falak, gyér fény, hatalmas tükör, aminek tudom, hogy a másik oldalán hallgatóznak.

- Nem tudom, a szüleim mennyit hazudtak Önnek - kezdtem bele, mikor leültünk.

- A szülei azzal kezdték, hogy Ön nem tud vallomást tenni annyira sokkolta a dolog. Érvényes látlelet, feljelentés, nagy bajban van a kölyök - utalt Jungkookra.

- Segítsen kérem! Fogalmam sincs, mit tudnék tenni, de egy ujjal sem ért hozzám. Bármit megteszek, hogy ezt bizonyítsam. Nem bántott!

- Nos, Nayeli kisasszony - könyökölt fel az asztalra, és jött közelebb. Mintha nem akarná hangosan mondani, ezért én is az asztal közepe felé húzódtam. - Én sem akartam elhinni, hogy Jungkook szándékosan bántott volna egy gyereket. De nem tehettem mást, nem volt semmi olyan a kezemben, ami segíthetett volna neki. Most viszont van - mutatott rám.

- Mit kell tennem?

- Annak fényében amit mondott, gyanítom a látlelet hamis. A rendőrség félrevezetése igen súlyos ügy. De ezzel Ön ne foglalkozzon. A lényeg, hogy el kell mennie egy orvoshoz, aki készít egy újabb leletet. Viszont ki kell küldenem Önnel egy női kollégát, aki mindezt felügyeli, hogy ne történjen megint csalás.

- Bármit - erősítettem meg, nem is neki, inkább magamnak. Ez az egész nagyon ijesztő volt, mert tudtam, milyen orvosról beszélt. De nem hagyhatom, hogy Jungkook egy nappal is többet töltsön itt, mint amiennyit kellene neki.

- Akkor kérem várjon itt, amíg ezt elintézem, és a kolléga nő még ma elkíséri Önt.

- És Jungkook?

- Felülvizsgálat után azt hiszem holnap ki is engedik.

***

- Izgulsz? - kérdezte a rendőrnő, mikor leparkoltunk az orvosi rendelő előtt. - Jajj ne haragudj, de olyan fiatalnak tűnsz, nem akartalak magázni - nevetett fel.

- Semmi gond. Kicsit félek ettől.

- Nagyon bátor vagy, hogy bejöttél vallomást tenni. Segítettél egy ártatlan embernek. És ne aggódj, hamar meglesz a dolog. Csak vegyél egy mély levegőt, csukd be a szemed, és ne gondolj rá.

- Oké - suttogtam magam elé. A sírás kerülgetett.

A rendelő szag sose volt a kedvencem. A doktorok pedig még annyira se. Mikor felültem az ágyra és szétettem a lábam, azt hittem ott süllyedek el szégyenemben. Feszengtem, nem tudtam, mi vár rám. Csak arra gondoltam, hogy Jungkookért meg kell tennem, ha már én juttattam ide.

Nem volt kellemes, de igaza volt a rendőrnőnek, nem tartott sokáig. Az orvos kijelentette, hogy nem történt erőszak, sem behatolás, és megírta a papírokat. Alig vártam, hogy visszamenjünk az őrsre, de engem mégis rögtön hazavitt. Azt mondta, innen megoldják, és ne aggódjak, Jungkookot holnap biztosan ki fogják engedni.

Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a házba. De a kedvem rögtön elszállt, mikor megláttam apámat az övvel a kezében.

- Mit kerestél te abban a kocsiban?

- Megtettem, amit meg kellett. Túl messzire mentetek, egy ártatlan embert juttattatok rács mögé.

- Tudtam, hogy nem kellett volna megtartsunk! - ordította, miközben rám vágott a fém résszel. Annyira fájt, hogy letérdeltem, és összehúztam magam. De nem hagyta abba. Ilyen ideges még sosem volt, minden egyes ütése égetett, fájt. Mindegy volt, hogy kiabáltam. Csak azért imádkoztam, hogy Dae ne jöjjön le, mert akkor ő is kapott volna.

Szerencsére hamar elájultam. De ahelyett, hogy a nappali hideg kövén tértem volna magamhoz, egy sokkal rosszabb dolog történt, amire tényleg nem számítottam, még tőlük sem.