Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 4

Hibátlan. És ez kikészít.

Semmi galiba nem csúszhat a gépezetbe, ha róla van szó. Eddig nem vettem észre, csak túl akartam lenni ezen a szarságon, hogy rendes melót találjak. De ez a nő kikészít. Egy hete figyelem. És egyre aggasztóbb, amit látok.

Már az is furcsa volt számomra, hogy egy olyan kis semmiség miatt kibukott, mint a lezárt folyosón való sétálás. Ami amúgy megjegyzem, nem volt lezárva. Teljesen kikészült. Aztán másnap, mikor beért, felfigyeltem, mennyire aprólékos.

A haja mindig tökéletes, soha nem áll el egy tincs se, amit nem igazán tudom, hogy ér el. Megnézném, akkor is ilyen-e, mikor reggel felkel. A ruhája makulátlan, ha hasonlítanom kellene valamihez a régi módi rendszer egyenruhája lenne az. A táskáját mindig felakasztja a padon levő fémre, nehogy piszkos legyen. A tollai akárhányszor megyek el az asztala mellett, egy centire állnak egymástól, nyíl egyenesen. A múltkor láttam, hogy ír. Ilyen gyöngybetűket a bibliában se találnék. És az a kesztyű... Mint aki fél a bacilusoktól, vagy az emberi érintéstől. Sose veszi le.

A mondandója mindig kimért és pontos. És mégis mikor utánam jött, dadogott, alig mert megszólalni. Félt. Ha az igazgatóiba törtünk volna be még megérteném, de ez a ki semmiség miért volt rá ilyen hatással? Szereti a szabályokat? Ekkora szarságot! Legjobb dolog megszegni őket, és érezni, hogy szabad vagy.

De ebben az egy hétben volt időm észrevenni. Ő inkább a szabályok rabja. Pontosan érkezik, és pontosan távozik. Minden nap, mikor a könyvtárban tanulunk, ő elém ül, de a fiú, aki a múltkor is elvitte érte jön. Olyan szemekkel néz rám, ha ovis lennék talán megijednék, de így csak nevetni van kedvem kínomban.

Nem szól senkihez, de a szünetekben néha el szokott kalandozni a tekintete. Sóvárgó szemmel nézi a többieket, ahogy galacsinokkal dobálóznak, ahogy beszélgetnek. Mintha ő nem tehetné meg! Hallottam a többieket, szeretik őt, és tisztelik, amiért ilyen okos. Az a lány, talán Molly, többször is említette őt, nagyon szeretne barátkozni vele, de a fiúja mindig lebeszéli. ,,Neki tanulnia kell, békén kell hagynunk". Ráadásul a szüleit is említette. Vajon mi folyhat náluk otthon?

De az öccse is ilyen. A nővér szobában, egy pillanatra meg akarta fogni az ájult lány kezét. Látszott rajta, hogy bántja a dolog, és szeretne rajta segíteni. De nem tette. Rám akart nézni, de nem tette. Pedig értelmes kis kölyök, elvégre a kérdéseim után kicsit feloldódva válaszolt

- Te húzzunk már meg valakit - kaptam el egy beszélgetést. Egy nyitott ajtó mellett suhantam el, de megálltam, és visszalépkedtem.

- Jó ötlet. Tudod kire gondoltam? Az alattunk levő osztályban van egy nagy mellű lány. Aranyos meg minden, répára való.

- Ja, de másra nem is - nevetett fel a másik. Felfordul a gyomrom, mi sosem ,,játszottunk" ilyet mikor középiskolás voltam. Egy nőt kihasználni a legundorítóbb dolog a világon.