Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 6

Vajon miért hagyja, hogy az a pupák a karjánál fogva rángassa? Én ott csaptam volna agyon, amint az első húzásnál Nayeli majdnem elesett. Ha ilyenek veszik körül, nem csoda, ha kesztyűt visel. Ki lehet egyáltalán az a gyerek? Nagyon védeni akarja, de semmi tekintélye nincs. Legalább tököket növeszthetne. És úgy tűnt, Nayeli se kifejezetten rajong érte. Pedig szoktam őket együtt látni. Mint egy levakarhatatlan pióca rá van tapadva a lányra.

Ma ki fogom elégíteni a kíváncsiságomat. Nem találkoztam még ilyen emberrel, talán ezért is érdekel, és húz fel de iszonyúan. Ha nincs kényszerítve a szabályaihoz, vajon akkor is ilyen merev és berögzött a viselkedése? Bár tény, ez az eset a srácokkal segített neki, hogy közelebb kerüljön Molly-hoz. Aki ma is mellé ült.

Nem is kellett semmit mondanom, meg volt beszélve a találka. Csak ki kellett várnom. Nem volt túl könnyű, de kitaláltam, mi lesz az a dolog, amivel elvonom a figyelmét. Még nem tudok eleget róla, de ha neki az piros listán van, hogy a hátsó folyosóra menjen délután, biztos, hogy ilyet se szokott csinálni.

A könyvtárba érve, ő már ott várt rám. Jobban mondva gondolom, hogy várt, mert nem ült le tanulni, csak a polcok előtt sétált. Elvettem a kezében tartott könyveket, mire felnézett rám, és elmosolyodott. Ő az egyetlen, aki nem gyárt rólam teóriákat, meg kell becsülnöm, még akkor is, ha nem értem, miért pont ő. Neki kéne a legjobban félnie tőlem, én vagyok számára a legrosszabb. A szabályszegő, kicsapongónak látszódó srác. Mégse hagy békén.

- Várj! - fogtam rá a vállára, de rögtön utána el is engedtem. Nem akartam, hogy úgy érezze, én is kényszeríteni akarom, mint az a srác. - Ma tanuljunk máshol.

- Hogy érted? - vonta fel a szemöldökét, és nézett szét. - Miért?

- Mert az én időmben, az a hely kurva jó volt szunyálásra, vagy épp olvasásra, ti meg szinte nem is használjátok. Gyere, jó lesz - intettem.

Ám amint az ajtó elé értem, megállt, és elnyílt ajkakkal, aggódó tekintettel figyelte a kilincset. Hát persze, megijedt, hisz ide csábították be azok a szemetek is. Anyám, ezt hogyan magyarázom meg neki?

Nem foglalkoztam vele, bementem, lepakoltam a kanapé előtti asztalra, és lehuppantam. Ő az ajtóból figyelt, a küszöböt nem lépte át. Félt, láttam rajta.

- Gyere nyugodtan, én nem fogok rád mászni. Emlékszel? Megtehettem volna, de nem tettem. Most se fogom. De ez a hely sokkal nyugisabb és kényelmesebb, mint kint ücsörögni a fa székeken.

Beharapta az alsó ajkát, sóhajtott egyet, és kihúzva magát belépett. Az ajtót azonban nem csukta be, csak éppen, hogy résnyire hagyta. Ravasz, hagy magának menekülő vonalat. Kinyitottam egy könyvet, és elkezdtem jegyzetelni. Egy felől igaza van, nem kéne elmaradni. Nem akarom, hogy miattam rossz jegyet kapjon.

Viszont nem is sikerülhetett volna jobban a tervem. Ő maga mártotta bele magát tudatlanul, mikor elálmosodva felállt, és kinyitotta az ablakot, hogy egy kis friss levegőt engedjen be. Visszaült, de laposakat pislogott, nem tudott koncentrálni.

Elővettem a fülesemet, bedugtam a telefonba, és elindítottam egy számot. Közelebb húzódtam hozzá, amit észre se vett, és beraktam a fülébe. Rögtön kipattant a szeme, de nem állt fel, csak felém nézett.

- Így nem tudok tanulni - közölte hidegen.

- Öt perc szünet belefér, nem? - hátradőltem, kezem a tarkómhoz emeltem, és lehunytam a szemem. Ő is hátradőlt, de nem tudta elengedni magát. Feszengett, rázta a lábát, harapta az alsó ajkát, és ide-oda biccentgette a fejét, ami már esküszöm aranyos volt.

A szám felénél elgondolkodtam. Tényleg ennyire nem áll másból a napja? Ő az a lány a filmekből, akinek nincs élete, mert amint belép a szobájába a könyvekbe temetkezik, és elalvásig csak tanul? Semmi hobbi, semmi szórakozás? Ezek szerint igen. Már azt se bírja, hogy zenét hallgasson velem. Élvezi, mert néha megjelenik egy halvány mosoly az arcán, mégse tud feloldódni.

Cseppet sem olyan, mint vártam. Azt jól észrevette, nem szeretek belefolyni a dolgokba, sokkal inkább hallgatok. Én is hallottam róla ezt-azt. Azt hittem, egy beképzelt, okoskodó luvnya lesz, a legfőbb pletykafészek. Ehhez képest még összeszedni se tudja magát, ha beszél valakivel, aki nem tanár.

És azok a szemek, amikkel rám tud nézni! Olyan ártatlan, olyan tiszta. Nagyjából így tudom elképzelni a mesékben szereplő őzikeszemű hercegnőket. Azt hittem, az érettségiig tartó utam unalmas lesz. De találtam szórakozást. Meg fogom neki mutatni, milyen igazán élni, hogy később nehogy kihasználják őt ezért.

Szépen lassan kicsúszott a könyv a kezéből, feje előrebukott, de még ébren volt. Ráncolta a homlokát. Óvatosan a vállára fogtam, és magamhoz húztam, hogy legalább rám támaszkodjon. Kivettem a könyvet az ujjai közül, ő pedig sóhajtott egyet.

- Még meg se köszöntem - suttogta alig hallhatóan.

- Mit? - kérdeztem ugyan ilyen lágysággal. Nem akartam kiszakítani, hadd pihenjen.

- Hogy akkor megmentettél.

- Dehogynem. Még ott helyben.

- Nem - rázta meg a fejét. - Rendesen meg akartam. De sose tudom, hogyan szóljak az... Emberek..hez - szaggatott beszéde után teljesen elernyedt. Elaludt.

- Próbáltad már normálisan? Senki se fog megróni azért, mert nem vagy összeszedett, és senki se fog bántani, amiért nem az a véleményed, ami másoknak. Mégis milyen családod van, hogy ilyenektől tartasz?

Tudtam, hogy nem hallotta. Talán jobb is még. Eldöntöttem, segíteni akarok neki. Kicsit a húgom barátnőjére emlékeztet. Neki is szüksége volt valakire, aki segített neki, hogy teljes életet éljen. Én pedig, ha már kéznél vagyok, miért ne próbálhatnám meg?

Megmagyarázni se tudom, de látom rajta, hogy érdeklődik. Érdekli az a világ, ahol a szabályok csak gyenge vonalak, amiket bárki bármikor átléphet. De talán még magának se vallja be. Ezért nem megy oda senkihez, ezért nézi sóvárogva az osztálytársait, és ezért aludt most el. Akarja, de valamiért nem lehet az övé.

Amíg ebből neki nem származik baja, segítek. Elvégre tanuló társak vagyunk.