Not so bad guy [Jungkook ff]

Part 9

El kell kapnom az öccsét. Basszus, mi az, hogy nincs telefonja, mert a szülei nem engedik? Még tegnap, mikor ment volna haza feldobtam neki az ötletet, hogy fotózza le a könyvet, és otthon este olvassa el. Mire nagy nehezen kinyögte, hogy nincs telefonja, mert a szülei szerint elvonná a figyelmét a tanulásról. Mintha egy kicseszett robotról beszélnénk! Nincs más dolga, mint tanulni? Ekkora faszságot, de komolyan!

Kicsit kérdezősködtem az öcskös iránt. Még jó, hogy a végzősök szóba állnak velem, nem úgy, mint az aktuális osztályom. Legalább egy kis tiszteletet mutathatnának felém, ha már idősebb vagyok. A többiek mind azt mondták, hogy a kölyök egy zseni, ha kütyükről van szó. Bármit összeszerel és megjavít.

Milyen jó, hogy nekem van egy laptopom, amivel már négy éve vissza kellett volna jutnom a szervízbe, csak basztam rá, mert volt helyette telefon. Most pont kapóra jött.

Órák után, amíg Nayeli általában a könyvtárban szokott olvasni, az öccse az osztálytársaival lóg. Ezt kihasználva még a folyosón kaptam el, és kérdeztem rá, hogy vállalja e ezt nekem. Arra viszont nem számoltam, hogy nem a maszk lesz rajta, hanem egy telerajzolt papírzacskó. Egy animéből szabadult ez a kölyök, vagy mi?

Kissé meglepődött, de nem mondott nemet, így bementünk az egyik üres terembe, és már neki is látott. Még én is meglepődtem, mik voltak a táskájában. Rejtett zsebek tömkelege. Vajon Nayeli-nek is van ilyenje? Nem hiszem, ő túlságosan szabálykövető.

- Seperc lesz az egész.

- Kérdezhetek valamit? - szólaltunk fel egyszerre. Felnézett rám, és sóhajtva hátradőlt.

- Köze van a kérdésednek a fejemen levő zacskóhoz?

- Nagyon is.

- Akkor ne - vont vállat. Ma nem volt kedvem maszkot húzni, ennyi.

- Én ezt értem, de miért takarod el az arcod?

- Nem láttál a múltkor, mikor belém jöttél?

- Nem téged figyeltelek - vallottam be. Sokkal jobban érdekelt a sikoltozó ájult lány.

- Muszáj eltakarnom. Láttad, mi történt a lánnyal, aki meglátott. Örök életemre meg lettem jelölve. De nem akarok undort kelteni az emberekben a megjelenésemmel, ezért inkább eltakarom. Ők bírják a stílusom, szerintük a vicc kedvéért csinálom. - Hallottam a hangjában, hogy neki cseppet sem jó így, de igyekszik.

- Mi történt veled?

- Nem tudom pontosan - rántott vállat. - Nagyon kicsi voltam. Tűz ütött ki a házban. Nayeli volt az egyetlen, aki visszajött. Megmentett azzal, hogy tűzbe vetette a kezét, és kihúzott a lángok közül. Mielőtt a ház ránk szakadt volna, kiértünk, de innentől már ő sem emlékszik. Ezeket mesélték nekem innen-onnan, többet nem tudok.

Na várjunk csak. Nayeli mindig kesztyűt hord. Először azt hittem, hogy csak fél a bacilusoktól, aztán meg azt gondoltam tetszik neki a csipke. De közben mindvégig csak szégyelli a kezét megmutatni a világnak, és ő is így van vele, hogy el kell takarnia?

- Veletek... Minden oké otthon? - nagyot nyeltem. Elgondolkodtam, hogy megkérdezzem e ezt, de végül csak kibukott belőlem.

- Mondott valamit a nővérem? - kérdezte vissza sejtelmes fejjel. Gyanakszik, ez nem jó. - Mit akarsz tudni?

- Nem kertelsz, hát én sem fogok. Láttam a hátát.

Tudtam! Lesütötte a szemét, és megállt a munkájában.

- És a kötést is. Milyen sérülése van még?

- Az nem sérülés - ingatta meg a fejét. - Neki - nagy levegőt vett, behunyta a szemét, de nem folytatta. - Ne haragudj, de erről az egyről nekem erről nagyon kellemetlen lenne beszélnem. Otthon pedig... Minden rendben. A szüleink szigorúak, de már megszoktuk.

Még csak felém sem néz. Fél, hogy ha rám emelné a tekintetét megtudnám, hogy hazudik. Pedig annyi árulkodó jele van még így is. Szorong, tördeli a kezét, harapdálja az ajkát. Lényegében mintha Nayeli lenne itt előttem fiatalabban és fiúban.

- De vernek, nem igaz? Miért nem kértek segítséget, ha ez így nektek nem jó?

- Nekem Nayeli-n kívül nincs másom. A szüleim már rég nem foglalkoznak velem úgy, mintha a gyerekük lennék. És Nayával sem. Számukra csak eszközök vagyunk. Ha őt elveszíteném... Nem tudom, hova jutnék. Kérlek, ne szólj erről senkinek - pillantott fel rám. A szemei jól kivehetőek voltak, alig bírta visszatartani a sírást.

- Rendben. Biztonságban van a titkotok.

Egyelőre. De látom már, miért nem akarta elmondani ezt Nayeli. Miért nem akarta, hogy belefolyjak. Ez tényleg elég nagy falat.

Én pedig sajnos, imádom a kihívásokat.

***

- Üss agyon, most megengedem - tártam szét a karom, mikor Lola betért a nappaliba. Meglepődve huppant le mellém, és emelte magához a már kitöltött kóláját, miközben törökülésbe vágta lábait.

- Most nincs kedvem. De majd még eldöntöm annak fényében, mit akarsz mondani. A kiscsajhoz van köze, mi?

Azt a ráhibázós kurva életbe! Hogy lehet ilyen jó az ösztöne. Mindig is ilyen volt, mintha itt lakna a fejemben, csak néha kivetülne a gondolataimból beszélgetni.

- Mi változott? - folytatta, mikor látta, hogy nagyon elmerültem a gondolataimban. Be akarom avatni, nincs előtte semmi titkolnivalóm, ebbe mégis nehezemre esik. Pedig semmiség az egész.

- Többet szeretnék vele foglalkozni. De nem tudom miért. Ha csak sajnálatból tenném, én is rosszul érezném magam, és ha rá jön, ő is. Ezt nem akarom.

- Tehát nem vagy szerelmes.

- Nem - nevettem fel. - Csak... Érdeklődöm. Szívesen vagyok vele.

- Mondom, én csak arra az egyre tudok gondolni, hogy a hobbid miatt. Megláttál benne valami szépet, amit nem tudsz képen megörökíteni, ezért akarsz foglalkozni vele. Csak kérlek, arra figyelj, hogy össze ne törd. Elmondásod alapján nem túl stabil az alap, amin jár. És hát valljuk be, te nem tudsz finoman bánni a nőkkel.

- Tudom - bólintottam. Jobban ismer, mint én magamat. Ráadásul most is igaza van. Nehezemre esik nem Nayeli-re ugrani, mikor nem érti a viccet, amit feldobok, vagy csak ártatlanul pislog rám. - Nem tudom, mit csinálok - temettem arcom a tenyereimbe. - Olyan mintha védeni akarnám, de nem tudom, mert nem engedi.

- Csak rád ne fogják, hogy pedofil vagy - kuncogta. Megigazította fekete tincseit, és elnyújtózott hátrafelé.

- Azért nincs akkora korkülönbség.