Már semmi nem lesz ugyanolyan/+18/

1/5.

-Hát...apám maximalista és tőlem is elvárja, hogy a maximumot nyújtsam. Azért játszom a jó fiút mert így egyszerűbb. Ha a tanárok bírnak, már előrébb vagy. Muszáj jó jegyeket szereznem, muszáj dolgoznom, máskülönben apám kirak és nincs hova mennem.

-Anyukáddal mi a helyzet?-kérdeztem rá kicsit félve.

-Anyu tavaly elhagyott minket. Borzasztóan haragszok rá emiatt, de közben meg hiányzik. Ezt persze mindenki előtt tagadom szóval érezd magad kivételesnek. És ha kérdeznéd miért hagyott el, azért mert kapott egy jó állást. Legalábbis elvileg, de én nem vagyok ennyire biztos benne. Nem tudom Sarah, talán apám bántotta, de akkor meg nem hagyott volna vele engem.-Olivernek kiült a fájdalom az arcára.-Utálom az egészet egyébként. Utálom, hogy nem lehetek önmagam, utálom, hogy szinte senki nincs mellettem, utálom amúgy az egész életem. Apámtól egy jó szót sem kapok, teljesen bele van betegedve abba, hogy anyám elment, engem pedig észre sem vesz. Néha...ha jó jegyet kapok megdicsér és ennyi. Soha nem kérdezi mi van velem, vagy hogy merre vagyok, mit csinálok. Olyan mintha egyedül élnék, ugyanis haza is csak későn jön és tudom, hogy kurvákhoz jár. Oh bocsánat csak...-nézett rám a hirtelen kimondott szavai miatt.

-Semmi baj, tisztában vagyok azzal, hogy anyám mit csinál és hidd el már megszoktam. Együtt tudok veled érezni, hiszen én is hasonlóan vagyok. Örülök, hogy kimentem azért a tejért reggel.-nevettem fel enyhén, mire ő is így tett. Úgy érzem megtaláltam a lelki társam.

✨✨✨

Oliverrel az egész estét átbeszéltük és nem lepett meg, hogy senki nem érdeklődött a jóllétem felől. Se anyám se Nick. Persze most az egyszer nem is bántam mert sokkal jobb volt az estém mint máskor. Most pedig csak nézem ahogy Oliver engem átölelve szuszog mellettem. Örülök, hogy hétvége van és nem kell sehova sietnem.

-Jó reggelt, királylány. Érdekes vagyok?-kérdezte mély, reggeli hangján barátom. Azt hiszem már nevezhetem annak.

-Jó reggelt!-nevettem fel a másik kérdését figyelmen kívül hagyva. Lassan ülő helyzetbe tornászta magát és szemeit megdörzsölve próbált felébredni.

-Ahhh kell egy kávé.-mondta vinnyogva.

-Akkor kellj fel és gyere le velem kávézni. Legalább megnézed azt a buzit.

-Ohh ez az, imádok buzikat nézni.-mosolyogva tápászkodtunk ki mindketten az ágyból és sétáltunk ki a konyhába. Oliver a pultnak támaszkodva próbált éledezni, de gondolom kell neki hozzá a koffein.

-Enni?

-No, csak inni kell.

-Az nem egészséges. Csinálok rántottát.-mondtam, majd előbb neki láttam a tojásnak, hogy semmiképpen ne a kávét fogyassza el előbb. Nagyot sóhajtott, majd elmormolt egy jolvan-t. Felvágtam még pár zöldséget hozzá, megfűszereztem, majd szedtem mindkettőnknek. Szeltem még hozzá kenyeret és odaraktam mindent az asztalra. Ezután már nyugodtan megcsináltam a kávét és odaadtam Olivernek.

-Előbb egyél.-néztem rá csúnyán, mire mosolyogva kezdte enni a rántottát. Nem hiszem, hogy otthon bárki is csinál neki kaját és nyilván ő nem áll neki főzőcskézni.

-Ah isteni!

-Micsoda?-a hangra barátom és én is felkaptuk a fejünket és megláttuk Nicket egy köntösbe,  miközben félvállal a falnak támaszkodva vizslat minket.

-Üdv, Uram! Ez a lány csodás rántottát készít.-barátom felém fordulva elismerően eltátogott nekem egy wao-t úgy, hogy csak én lássam.

-Tegeződjünk. Mi a neved?-Nick rideg volt, de mégis normálisan állt Oliverhez.-Ehetek én is?-szánta ezt a kérdést már nekem.

-Oliver Goodwin.

-Örülök Oliver. Nick vagyok.-kezet fogtak, majd újra rám került a sor. Várta a válaszom.

-Nem. Csinálj magadnak.-a serpenyőhöz léptem, hogy letakarjam a kaját, viszont arra nem számítottam, hogy Nick mögém lépve akar levenni egy poharat a polcról. Úgy nekem passzírozta magát, hogy éreztem minden egyes testrészét. Eszembe jutott, hogy mekkora is neki ott lent, ezért full vörös színbe borult az arcom.

-Igazán kedves vagy, akkor megkóstolom.-vett le egy tányért is és a kezemhez nyúlva emelte le a fóliát az ételről. Én pedig kaptam az alkalmon és visszaültem a helyemre. Inkább egyen belőle, csak engem hagyjon békén. Oliver piszkos mosollyal nézett rám, mire az asztal alatt megrúgtam.

-Aucs!-adott hangot a kicsi fájdalomnak, bár szerintem túljátszotta. A telefont a kezébe véve kezdett gépelni és itt már tudtam, hogy nekem ír.

Oliver: Wao ez aztán igen. Meddig bírsz neki ellenkezni?

Me: Kitartok ameddig csak tudok. 😂

Oliver: 😂😂😂
Oliver: Minden tiszteletem én nem vagyok meleg de ha lány lennék tuti aláfeküdnék. 😳

-Ti komolyan telefonon beszélgettek?

Oliver: Fogadjunk hogy nem mered húzni az agyát😉😏

Először lefagytam ahogy elolvastam az üzenetet, de utána amolyan "fogd meg a söröm" fejjel elfogadtam a kihívást.