Végre újra esik az eső, néma csendbe borul a táj.
Remeg a szív, remeg a kéz, reszket a félhomály.
Szívemre sötét árnyék borul... Valami fáj.
Nehéz bánat nyomja vérző szívemet,
évek hosszú, keserves sora, mit feledni nem lehet.
Hibák még hosszabb sora, miket nem lehet elégszer bánni,
egy menthetetlen lélek, kit nem restelltél megszánni.
Eltűnt a virágos mező, gazdag rétek;
eltűnt minden, pedig mennyit álmodtunk, oly sok szépet.
Az idő egyre távolabb görgeti a múltat,
s a keserves napokat mindig felváltja egy újabb.
Most nem tehetek mást, mint hogy imádkozom érted.
Hogy teljesüljön minden vágyad, úgy kapd, ahogy kérted.
Még mindig esik az eső. Olyan békés minden.
Emlékezem rád... Mintha még látnálak is innen.
Figyelem minden mozdulatod, merre visz lépted.
Már nem vagy bánatos, lépted könnyed,
arcodon már nyoma sincs a régi könnynek.
Megnyugodtál.
Látom két szép, tiszta szemed,
szinte érzem puha hajad, finom, meleg kezed.
De az én kezem mocskos, többé nem érhet már hozzád -
a történetnek örökre vége szakadt mostmár.
Az eső lassan eláll... Látom még a rétet.
A virágok közt megpillantalak téged.
Visszanézel, mosolyogsz, olyan jó látni újra...
S én visszamosolygok, miként boldogan gondolok a keserves múltra.
YOU ARE READING
Éjszaka van (Verseim)
Poetry"Ha egyszer majd összeülünk, és megkérded én majd elmesélem Lesz egy szar sztorim, hogy végig maradandót akartam, de maradt a pantomim." Kedves olvasók! Ebben a "kötetben" a verseimet olvashatjátok. Hogy miért is osztom meg veletek? Talán...
