Újabban nem mertem írni, de most megtöröm a csöndet;
a hallgatás volt, mi gátat szabott a felszín alatt rekedt könnynek.
De most rájöttem, ha kerülök, nem lesz könnyebb;
hiába járom, az ilyen út nem nekem van kövezve.
Jöjjön az igazság, most már nem fogok félni,
se félrenézni, sem pedig mellébeszélni,
Belátom és elfogadom árulásod,
- mérgezett tőr, melyet hátamba döftél minden hazugságod.
Hiányod felemészt, érintésed büntet,
tekinteted látványa gyűlöletet, puszta dühöt ébreszt.
Ne nézz többé rám.
Ne érints meg többet.
Tudod jól, hogy úgyis megtagadnám.
Mondd ki inkább az igazságot;
ma nem akarom a csönded.
De te csak hallgatsz továbbra is. Mit is vártam.
Árnyékként merülsz végtelenbe nyúló önsajnálatba.
Ez vagy te.
Mit is vártam.
Bánom a napot Herceg, és átkozok minden percet
mit arra pazaroltam, hogy felfedezzem benned a társat.
Fejezem is.
Emléked sötét palástként ölel körbe
s én a boldog pillanatokkal együtt veszek el a ködben.
Ne gyere utánam.
Magad maradtál. Nincs több barátod.
Az utadat magadnak kell megtalálnod;
nehéz út, nem mondom, aminek már az elején felemészt magányod.
Magadnak választottad, hát menj most Isten hírével;
távozz a szívemmel, a napok minden színeivel,
Csak jusson néha eszedbe,
honnan és hogyan jutottál e sűrű rengetegbe.
ESTÁS LEYENDO
Éjszaka van (Verseim)
Poesía"Ha egyszer majd összeülünk, és megkérded én majd elmesélem Lesz egy szar sztorim, hogy végig maradandót akartam, de maradt a pantomim." Kedves olvasók! Ebben a "kötetben" a verseimet olvashatjátok. Hogy miért is osztom meg veletek? Talán...
