Őszi éjjel
vérző ajakkal
álltál
a szűk
szabadkai utcán.
Védtelen barátodnak segítettél,
vissza nem ütöttél,
Nemesen félreálltál -
véreset köptél.
Félelmem ölelésekkel oszlattad el,
homlokomra véres csókot hintettél,
álomszerű volt, szinte el sem hittem,
mégis ott ég homlokomon, velem marad egy életre.
Óvó ölelésbe vontál,
baráti volt-e, vagy szerelem -
csak a jóisten tudja már.
Napról-napra magadévá teszed lelkem,
s hogy én erre mit cselekszem?
Küzdök, tehetetlenül kapálózok ár ellen -
újra kétfelé húz a szívem.
Fáj ez a viszonzatlan szerelem -
plátói, tudom, nem lesz semmi sem.
Ha lehetne is, tudom, helytelen volna,
olyan közel vagy... De tudom, nem tehetem.
Olyan közel vagy, a szíved mégis messze,
de ez így helyes.
Nem tudom, mi ez az érzés,
hogy honnan ered, vagy hová megy.
Én is megcsókolnám homlokod,
csak hogy megköszönjem.
Hogy vigyáztál rám, hogy vagy nekem -
de szót se többet; nem teszem.
Álltál
a szabadkai sztrádán
Sebeid begyógyultak már -
csak az én szívem fáj.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Éjszaka van (Verseim)
Poesia"Ha egyszer majd összeülünk, és megkérded én majd elmesélem Lesz egy szar sztorim, hogy végig maradandót akartam, de maradt a pantomim." Kedves olvasók! Ebben a "kötetben" a verseimet olvashatjátok. Hogy miért is osztom meg veletek? Talán...
