Öreg éjszaka, vaksötét nyári éj;
csak a tücsök zenél,
ismerős dallamot hoz a szél,
bár csak én értem, mit beszél,
Hisz csakis Rólunk mesél.
Egy olyan történetet, amely csak kettőnké, és amit csak mi tudunk;
hogy hogyan lett a két élet eggyé, hogyan fonódott össze a mi utunk.
Érzem az illatod, azt is a szél hozta.
Kellemes, tiszta, benne marad az orromban.
Hallom nyugtató hangod, ahogy átölelve engem szép szavakat suttogsz...
"...és én ezt most higgyem is el?" - kérdeztem tőled csendesen.
"El akarod hinni?" - suttogtad ajkaimra szerelmesen.
Igen... Én el akarom hinni.
Hogy az a két szomorú, csodaszép szem nem hazudik.
Hogy az a nemes szív nem éri be mással és nem alkuszik.
A szívem, akár a madár, úgy remeg a két erős tenyér között,
mégis oda rakja fészkét, bordáid közé költözött.
Az élet érdekes forgatókönyveket ír,
hisz mikor legjobban hagy el a remény,
ő akkor egy új szerelmet útnak indít.
Valamit, ami mindent felülír, s új reménnyel tölt el.
Valamit, ami újjáépít, és egyenlővé tesz a földdel.
Lassan új nap virrad,
a tücsök is elhallgat, már ő sem zenél;
De a szél azóta is csak Rólunk mesél,
S én csak hallgatom, és azt kívánom;
így vigye szerelmünk hírét szerte-szét.
YOU ARE READING
Éjszaka van (Verseim)
Poetry"Ha egyszer majd összeülünk, és megkérded én majd elmesélem Lesz egy szar sztorim, hogy végig maradandót akartam, de maradt a pantomim." Kedves olvasók! Ebben a "kötetben" a verseimet olvashatjátok. Hogy miért is osztom meg veletek? Talán...
