Minden csillag ég, ez a legsötétebb este,
itt fekszem melletted, a biztonságban reszketve.
Ráz a zokogás, a szívembe nyilall egy késhegynyi fájdalom;
ennyi pont elég, míg neked édes az álmod.
Te édes álomban szenderegsz, míg én némán a halált kiáltom;
lelkem teljes valóját most a sötétben feltárom, pellengérre állítom.
Idelent a sötétben most nincs több hazugság, nincs menekvés,
itt most nem jön a várva várt felmentés.
Bárcsak felébrednél most, bárcsak betakarnál.
Elképzelem, hogy erős karjaiddal ölelésedbe s szívedbe zársz.
Hogy most felébredsz, s könnyeimet ezer csókkal szárítod fel.
De te nem ölelsz.
Minden porcikám érted kiált, téged követel.
Fejed ernyedten pihen a könnyáztatta párnán, melyen fekszem,
s én csak remegek,
szakadatlanul reszketek.
Erősnek kéne lennem, de mégis hogy, ha nem tér vissza az erő pihenő karodba,
s nem zár engem minden félelmet eloszlató, meleg oltalomba.
Ébredj fel, ölelj magadhoz, suttogd, hogy minden rendben,
hogy nincs baj, és nem kell félnem,
had fúrjam a nyakadba arcom jó mélyen...
A te tested takarjon be,
Vedd át Te a helyet
A fájdalom és a félelem helyett.
YOU ARE READING
Éjszaka van (Verseim)
Poetry"Ha egyszer majd összeülünk, és megkérded én majd elmesélem Lesz egy szar sztorim, hogy végig maradandót akartam, de maradt a pantomim." Kedves olvasók! Ebben a "kötetben" a verseimet olvashatjátok. Hogy miért is osztom meg veletek? Talán...
