Nem érdekel, csak szeress! || Taeyoonkook ff (Befejezett)

28.rész

Jungkook szemszögéből:

Egy hét telt el azóta a vallomás óta, ami még mindig megviseli a lelkemet. Egyszerűen képtelen vagyok aludni éjszaka. Úgy érzem hatalmas súly nehezedik rám, amit senki sem lenne képes elcipelni a végtelenségekig.

A munkába temettem a bánatot. Ez lehet kissé abszurdan hangzik, de talán ez az egyetlen kiút, ebből az állandó körforgásból. Taehyung vajon sosem fog engem igazán szeretni? Yoongi mindig közöttünk fog állni? Meddig fog ez így lenni? Amíg a föld el nem nyeli a testünket, s, a mennyország el nem csalja a lelkünket?

Taehyunggal már pár napja, csak minimális szóváltás történik. Igazából én magam is tudom, hogy nem lehet menekülni a problémák elől, de ha szemébe nézek, úgy érzem ripityára török. Egy alfától ez igen gyáván hangzik, de félek. Félek a csalódástól. Félek, hogy elveszítem. Az pedig Yoongi lelkén fog száradni.

-Jungkook. - Hallom meg szerelmem, lágy, melodikus hangját, de nem nézek rá. Nem tudok, mert kibaszottul fáj. A szerelemnél nincs nagyobb fájdalom, csak a hamis remény.

Nem szólok semmit, csak folytatom az elém rakott papírok tömkelegét. Tele vagyok adminisztratív feladatokkal. Na jó mondjuk úgy, hogy az asszisztens munkáját is magamra vállaltam. Nem volnék normális? Én magam is tudom, hogy nem. De meg kell szabadulnom a folytonos túlgondolástól, ami szép lassan felemészt.

-Már éjfél van. Nem rég fektettem le Jeonguk-ot. Nem jössz aludni? - Kérdezi. Hangjában a kíváncsiság cseng. Továbbra is néma gyermeket játszom, próbálva nem foglalkozni azzal sem, hogy illatát szemérmetlenül ereszti ki, ezzel is csábítva magához.

-Jó, feladom, csináld ezt örökké. - Motyogja maga elé szomorúan, majd már csak hűlt helyét vélem felfedezni. Az illat és mellette az érzések is úgy illannak el, mint maga a teste.

Felsóhajtok, félre rakva a pár darab papírlapot, ami megmaradt, és a helyemről felkelve a fürdőszobába indulok. De lépéseim azonnal megfagynak, ahogy az idősebb hangját hallom meg.

-Direkt csinálod, mi? Ugye tudod, hogy ezzel kikészíted Taehyung-ot, te bolond?! - Morogja idegesen, és hirtelen neki lök a falapnak. -Ha nem hagyod abba ezt a gyerekes viselkedést, megcsókollak! -Nyom neki jobban az ajtónak, már szinte felpasszíroz. A menta illat erősen kúszik a szaglójáratomban. Alfám kezd egyre-egyre idegesebb lenni. Legszívesebben megölném, de testem még sem mozdul. Mintha a föld erősen rántana, tartana magához. Most mi a fene történt velem? Nem viselkedhetek így! Ezt nem hiszem el! Hová lett az erőm?

-Hallgatás, csókot jelent. -Érinti össze ajkunkat, kezeimet összefogva, melyet fejem fölött helyez el, hogy ne tudjak szabadulni. Megremegek, ahogy felhúzza a pólómat, izmos hasamon simítva végig, melytől a hideg is kiráz, mégis kellemes érzés járja át a testemet.

Ekkor hirtelen riadok fel. Remeg az egész testem, lever a víz, erőteljes zihálással társulva.
-Picsába. - Morgom magam elé, majd Taehyung kíváncsi íriszeivel nézek farkas szemet.

-Mi a baj Kook? - Simít végig az arcomon, feltornázva magát az ágyon. - Valami rosszat álmodtál? - Cirógatja az arcomat.

-Semmit. Hagyj. - Lököm el a kezét, másik oldalamra fordulva. Nem tudom hogy érezzem magamat. Nem tudok a fájdalom és kellemetlenség között dönteni.

Yoongi szemszögéből:

Komótosan sétálok a folyosón, a konyha felé tartva, hogy igyak egy kis vizet, de nem telik el pár perc, sírást hallok meg. Ez Taehyung. Mi történhetett?

Oda is sietek a szobájukhoz. A földön ül, összekuporodva, keservesen itatva az egereket. Rögtön megfájdul a szívem. Leguggolok hozzá, és szorosan magamhoz ölelem. - Miért sírsz angyalom? Jungkook tett veled valamit? - Kérdezem, hajába puszilva.

Rám kapja könny áztatott íriszeit, és csak bámul rám. Nem szól semmit, én pedig a némaságában érzem még a legnagyobb fájdalmat. - Gondolom Jungkook tett valamit. Beszélek vele. -Puszilok lágyan az ajkára. - Ez így nem állapot. Nem maradhatunk így. Meg kell beszélni ezt az egészet. Menj addig a kisfiadhoz. - Cirógatom lágyan a haját.

Egy aprót bólint, és felkelve, elindul a másik szobába.

Sóhajtok egy nagyot, és nem finomkodva nyitom ki az előttem elhelyezkedő falapot. Remegek az idegességtől. -Elmagyaráznád, hogy meddig fogod folytatni, ezt a gyerekes viselkedést? - Kiáltom, az ágyon fekvő fiatalabbnak, aki csak ködös szemekkel bámul rám.

Ökölbe szorítom a kezemet, és az ágyba mászva, elkapom a torkát. - Ha nem hagyod abba ezt az egészet, megcsókollak. - Figyelem vörös íriszekkel, melynek színét az övéi is felveszik. Elhatalmasodik az ingerült érzés a szobában, dühös illatainkkal keveredve. Elég!

-Addig, amíg békén nem hagyod az omegámat, és míg nem el nem húzol a picsába!-Morogja, mire jobban megszorítom a nyakát.

- Rendben legyen. Az ilyen szitkozódások, csak üres szavak. De mivel ellen állsz ezért megkapod a méltó büntetésed- Hajolok az ajkára, durva csókot kezdeményezve, az összes negatív érzelmet, és szót belé rekesztve.

Most megmutatom neki, hol a helye. De abban nem lesz kegyelem...

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, kissé idegesen, mert még a suliban megírtam a részt, erre a felét nem mentette el, így Taehyung szemszöge odaveszett. Átírtam az eredetitől, egy kicsit minimálisan, másképpen, így majd a folytatásban lesz Taehyung. Köszönöm a várakozásotokat. További szép késő délutánt!