Radioactive

40. fejezet

Az aréna elcsendesült Hannibal szavai nyomán, Balthazar értetlenül figyelte őt.

Méghogy Daniel, miről beszél az öreg, ennek semmi értelme nem volt! Azonban nem sok ideje jutott arra, hogy elmerengjen idős vezére szavain, mert Hannibal intett neki, hogy vegye át Elyse-t, aztán elindultak vissza a központi irányítóba. Skylert a Kényszerítők Hannibal utasítására szintén felvitték.

Odafent a fémajtó lágyan surrant arrébb az útjukból, Elyse szapora légzése csengett Balthazar fülébe, a mellkasánál érezte a nő még mindig heves szívverését. Fogalma sem volt arról, mégis mi volt ez az előbb, össze volt zavarodva és nem segítette a helyzetet az sem, hogy Hannibal végig csendben volt, mégis az az apró mosoly, ami a máskor komor arcot keretezte, a hideg futkosott ettől a hátán. Hannibal tudott valamit, amit ő nem és ez zavarta, rossz érzés kerítette hatalmába a kialakult helyzet miatt.

Balthazar Elyse-t óvatosan letette az irányítópanel szabad részére, bár tudta, hogy ebben az ájult állapotban azt sem érezné meg a nő, ha megsimogatná az arcát. Még mindig gyönyörű volt, szerette őt, ahogy csak tudta, azonban ez nem volt elég.

Közben megérkezett a másik hat Kényszerítő is Skyler ájult, véres testével. Most látta a többieken is, hogy bár felhozták, de nem szívesen nyúltak hozzá még most sem, miközben ez a másik hat ember is volt olyan szörnyeteg, mint a férfi. Most mégis megváltozott valami, a feszültség tapintható volt az irányító szobában, Hannibal pedig csak állt és elrévedő tekintettel, karba tett kézzel nézte hol Elyse-t, hol Skylert.

– Ami most elhangzik, nem hagyhatja el ezt a szobát. Értették? – kezdett bele csendesen a Tábornok, a Kényszerítők és Balthazar pedig feszülten figyeltek, miután mindannyian bólintottak a férfi kérdésére. Még mielőtt azonban a vezér tájékoztathatott volna bárkit is az elmúlt percek történéseiről, megszólaltak a légvédelmi szirénák és vele együtt vörösre váltott az irányító szoba fehérsége.

– Jelentést! – Hannibal szavaira mindenki ösztönösen tette a dolgát. A Kényszerítők felsorakoztak, addig Balthazar leült a gép elé, s pár kattintással a kivetítő panelre hívta elő az utcai kamerák képeit.

– Ez lehetetlen – halkan, mégis érthetően beszélt, de erre egyikük sem készült fel. Ismeretlen fegyveres alakok törtek be Başkent utcáira, több különböző irányból. Lövések és sikolyok zaja vegyült a délutáni naplementében, füst és por szállt a levegőben, ahogy a fegyveresek szervezetten és módszeresen haladtak előre. Csak a katonákat iktatták ki, civileket azonban nem bántottak. Balthazar ujjai sebesen szelték az irányítópanelt, közben egyre több kamera képét osztotta meg a kivetítőn. – Mindenhol ott vannak!

– Kényszerítők! Fegyverkezni és takarítani. Induljanak! – adott utasítást Hannibal még mindig nyugodt hangon. Balthazar is ugrásra készen indult volna a többiekkel, de a Tábornok kinyújtott karja megállította. Amikor távoztak a többiek és csak ketten maradtak az irányítóban, úgy pillantott Balthazar feszülten sötét tekintetével a nyugodt férfira. – Maximilien és szedett-vedett hordája megérkezett. Ha a vezér megvan, megállnak a többiek is. Szervezettek, sokat tanultak Skylertől, ezért óvatosnak kell lennünk! Miattuk vannak itt. – Szavai nyomán Hannibal a még mindig ájult Elyse-re és Skylerre pillantott, majd újra vissza Balthazarra.

– Mi a parancs, uram?

– Kapja el a vezért, de ne ölje meg! Még hasznos lehet számunkra – felelt Hannibal, kinyújtott karját visszahúzta utat engedve Balthazarnak, hogy a katona magához vegye a felszerelését és tegye a dolgát, amire kiképezték. Nem tudta, hogyan juthattak be egy olyan erődítménybe, mint Başkent, de sejtése szerint Skyler nem csak a kiképzésükben és tanácsokkal segítette a lázadókat, hanem a biztonsági kódok és a menekülő alagutak ismertetésével is.