Radioactive

22. fejezet

Teltek a napok, egyre jobban érezte magát, de Maximilian nem engedte, hogy bármivel is megerőltesse vagy túlterhelje a szívét. Időre volt szüksége, illetve rengeteg türelemre, de már alig fért meg a bőrében. Mozogni akart, újra harcolni, segíteni a csapatoknak, de csak a háttérből támogathatta őket. Rengeteg megbeszélésen vett részt azóta, technikai és hadászati tippekkel látta el az embereket. Lassan, de biztosan kezdték megszokni a jelenlétét, még ha nem is volt ínyükre, hogy ott volt, attól függetlenül a tanácsaival sikereket értek el. Utált a háttérben dolgozni, megszokta, hogy a frontvonalon harcol, azonban most várnia kellett.

– Mi a helyzet, sikerült már elérniük a támaszpontot? – lépett be a parancsnoki eligazító szobába, miközben az egyik koordinátorhoz intézte szavait. A férfi meglepve felnézett rá, aztán visszapillantott a kijelzőre maga előtt, amin koordináták és apró pontok mutatták, hol jár a csapat.

– Tíz percre vannak a megadott koordinátáktól. Jól haladnak, viszont volt pár apróbb baleset az út során – válaszolt a férfi, fején fejhallgatós headsettel, miközben átküldte a csapat képét a holografikus kivetítőre. Sky ahhoz sétált, felvette a kesztyűt, ami segítségével háromdimenzióssá alakíthatta a képet maga előtt, hogy rácsatlakozzon a kamerákra, amiket az emberek viseltek magukon. Pár mozdulat volt csupán, de rutinosan használta a szerkezetet, bár kissé elavultabb volt, mint amit Hannibál használt az eligazítóban, nem figyelt a csodálkozó hangokra maga mögött.

– Mik voltak a problémák? Sorban akarom hallani.

– Több kihelyezett csapdába futottak, volt olyan, amitől páran megsérültek; de sikerült hatástalanítani őket. Valószínűleg a vadászok hagyták kinn ezeket, hogy élelmet szerezzenek.

– Látja, ezért nem maga vezeti őket – fordult hátra egy pillanatra, úgy nézett áz a válla fölött, mire a férfi döbbenten lesett rá. Nagyot sóhajtott és visszafordult a kivetítőhöz. – Mikor kezdődtek a balesetek?

– Pontosan kilenc óra negyvenötkor – válaszolt a férfi, végül Sky visszatekerte az órát pontosan arra az időszakra, amit a másik mondott, onnantól indította el a felvételt. Alaposan felmért mindent, váltogatta a képeket a holografikus kivetítőn, próbált rájönni a mintázatra, ami végül sikerült is. – Kapcsolja azonnal a vezetőt, hadd beszéljek vele! – szólt a férfihoz, aki visszafordult a gépéhez, ujjai pörögtek a sima felületen, akár a motolla, mire átnyújtotta a fejhallgatót. Ahogy meghallotta Max hangját, nem is várt tovább. – Figyelj! Ez csapda, most azonnal forduljatok vissza, amíg még éltek!

– Mégis miről beszélsz, Sky, ezt hogy érted? – recsegve ugyan, de válaszolt Max. Látta az apró pontokból, hogy a csapat azonnal megállt.

– Az apróbb balesetek. Felvilágosítalak, hogy ez Balthazar műve! Ha élni akartok, most azonnal visszafordultok, megértetted?!

– Biztos vagy ebben, nem lehet, hogy csak összekevered a dolgot valami mással? – kérdezett vissza bizonytalanul Max, mire hatalmasat csapott az asztalra, úgy válaszolt a férfinak. Látta, hogy többen is felé fordultak, nem tudták mire vélni a dolgot.

– Ennél biztosabb nem is lehetnék, pontosan tudom, mire képes! Nem akarsz vele ujjat húzni, úgyhogy hátraarc és gyertek vissza! – fejezte be mondanivalóját, lekapta magáról a fejhallgatót és visszanyújtotta a koordinátornak. – Ha két percen belül nem fordulnak vissza, azonnal hívjon. Addig tartsa szemmel őket. Megértette?

– Igen, uram! – válaszolt a férfi, aztán visszafordult a kijelzőhöz. Sky lehúzta a kezéről a kesztyűt, ledobta az asztalra és otthagyta a parancsnoki szobát. Nagyon remélte, hogy soha nem kerül újra szembe Balthazárral, erre most pontosan sikerült belefutni a pók hálójába. Az az alak már a kiképzés alatt sem volt normális és valószínűleg az elmúlt években még rosszabb lett a természete, mint amilyen akkor volt. Lendületes léptekkel haladt végig a folyosókon, nem figyelt az emberekre, csak ment előre céltalanul. Mikor végre megállt, Elyse ajtaja előtt találta magát. Ideje lenne beszélni a nővel, hogy vegye le róla a bilincset. Már a szerkezet nélkül is segítene neki, nem kellene hozzá semmilyen kényszerítő szerkezet. Persze, voltak titkaik egymás előtt, ahogy mindig is lesznek ilyenek, azonban a bizalom már kialakult Elyse irányába. Remélni tudta csak, hogy a nő is hasonlóan érez. Az elmúlt napokban pontosan ez lett világos előtte, de hallania is kellett erről.