Radioactive

6. fejezet

Korán reggel ébredt, Elyse még szuszogott a pokróc alatt, a környék is csendes volt körülöttük. Nem tudta, mi ébresztette fel, de valami nem hagyta nyugodni. Nyögve kelt fel a földről, hogy kiropogtassa magát és elindítsa a vérkeringést a testében. Sokkal jobban érezte magát, de tudta, hogy szüksége lesz később rendes ételre is, persze amiben nincs olyan anyag, ami neki méreg. Nem is értette, hogy nem vette észre, vagy már lehet, annyira kimerült volt és éhes, hogy oda sem figyelt arra, mit eszik és iszik. Végül is, most már mindegy volt, túlélte és ez a fontos! Érdeklődve nézett körül, de nem érzett semmilyen változást, minden békésnek tűnt, mégis valami nem hagyta nyugodni. Valami felébresztette és nem tudta, mi volt az. Elyse-re pillantott, de a lány békésen aludt a földön, tehát nem ő volt a bűnös.

Elindult az egyik irányba, hogy körülnézzen, hátha rájön, mi volt a gond. Csendesen haladt, alig keltett némi zajt bakancsos lába, de nem talált semmit. Pedig tudta, hogy kell itt lennie valaminek, valami olyannak, ami veszélyt rejt mindkettejük számára, mégsem jött rá, mi a hiba az egészben. Túl csendes volt minden, amolyan vihar előtti csend.

– Csend? – motyogott az orra alatt értetlenül, hogy aztán fejbe csapja a felismerés. Túl nagy volt a csend, valami nem volt itt rendben. Este még hallotta a környező állatok neszezését, a tűz pattogását, mindent, de most hirtelen túlságosan csendes volt minden. Rohant vissza, ahogy csak tudott. Észre sem vette, hogy több métert eltávolodott a lány közeléből, pedig nem lett volna szabad. Magára hagyta teljesen védtelenül! Az elé táruló látványtól azt hitte, a szíve is megáll. Két fegyveres alak rángatta fel a fáradt nőt a földről, fegyvert nyomtak a testének és csendre intették.

Még épp időben érkezett, nem vették észre a közeledését. Látta őket, ahogy dulakodnak a nővel, a lány próbált kiszabadulni a fogásukból, de ez nem volt olyan egyszerű, mint azt sokan gondolták. Elyse erős volt, de ha nem élhetett a meglepetés erejével, akkor aztán megnézhette magát. Gyorsan felmérte a két férfit, valamiért ismerős volt a mozgásuk, de nem tudta, miért, hogy végül megtalálja a rést, amire szüksége volt. Egyikük sem figyelt, így meglepetésként érte őket, hogy hátulról elkapta az egyiket és elrántotta Elyse-től. Oda sem figyelt arra, mit tesz, ösztönös volt minden mozdulata. A katonai kiképzés tökéletes volt, a több évnyi tapasztalattal és rengeteg munkával töltött óra után könnyű szerrel lefegyverezte az ismeretleneket.

Az egyik kezét hátra csavarta és belerúgott egyet, hogy elterült a földön, aztán következett a másik. Elkapta a karját és rántott rajta egyet, hogy az ismeretlen férfi megperdült előtte, majd egy mozdulattal egyszerűen kitörte a nyakát. Nem is fogta fel, mit tesz, odasétált a földön fetrengő alakhoz, aki most könyörögve nézett rá.

– Ne bánts, esküszöm; nem akartuk, csak megbíztak ezzel!

– Mégis kicsoda?! – mordult a férfira, miközben elkapta a nyakánál fogva, úgy szorította az ujjaival a torkát, hogy az ismeretlen fulladozni kezdett és kapálózott, de egyszerűen csak beletérdelt a gyomrába és lenyomta őt a földre. Fel sem fogta, hogy Elyse tőle alig pár méterre halálra rémülve nézte végig a jelenetet. – Beszélj!

– Akh... Gary és... egy ismeretlen! Nem... nem kapok... – Ujjai még szorosabban feszültek a férfi nyakára, dühös volt, amiért így meglepték és majdnem az életük bánta. Frusztrált azért, mert szolgát csináltak belőle, nem érdekelte már senki és semmi.

– Na, mi van?! Nem kapsz levegőt? Oh, el is felejtettem, ne haragudj – váltott át negédes hanghordozásra, miközben elengedte a férfi nyakát, aki köhögve és fulladozva fetrengett a földön. Megvető pillantással mérte végig, vajon többet is ki tudna szedni belőle? Bár itt, az erdőben... ki tudja. Ajkai gonosz, kegyetlen mosolyra húzódtak. – Játszunk egy kicsit. Ha elmondasz mindent, amit csak tudni akarok; akkor lehet, hogy nem öllek meg.