i'm worse | azahriah novels.

hol talállak ébren?

a tudat, amikor akármit teszel, sosem lesz elég, nem hogy jó. amikor dühből ülsz le írni, abból sosem születhet pozitív novella. ahogyan most sem fog ez történni.

külön vagytok egy darabig, merthogy az jó lesz mindkettőtöknek. de hideg az ihlet, hiszen nem azért vetem papírra a soraimat, mert boldoggá tettél. sokkal inkább, mert felcsesztél. ismét.

egy toxikus maszlag az, amit kialakítottunk magunknak és ebben mindketten hibásak vagyunk. te pont annyira, mint én, ha te nem jobban. nem tudjuk, mit akarunk, mégis itt vagyunk egymásnak. 

minden egyes kételkedéssel elveszel egy darabot belőlem, én pedig élvezem ezt a játékot. élvezem, mert miattad találtam menedéket itt lent. miattad kezdtem el újra érezni azt, hogy lehet szeretni valakit teljes szívből és feltétel nélkül. de az, hogy bizonytalanok vagyunk, mindig beleront ebbe a képbe. ettől függetlenül már rég nem bánom, ha elrontod ma is a világom. hiszen nekem csak úgy megy az írás, nem igaz? hozzászoktam már ehhez a viselkedéshez előtted sokkal korábban is. 

mindig megesküszünk, hogy ez lesz az utolsó...amikor sírunk. amikor kételkedünk a másikban. amikor egy szót sem szólunk. amikor nem foglalkozunk magunkkal. egyikünk sem akarja ezt. mégsem akad egy olyan nap sem, amikor valaki ne kezdené el megint a negatív szart tolni a másik felé. most ismét te voltál a soros. végülis, neked köszönhetem most is, hogy publikálhatok, bár ismételten csak a korántsem pozitív érzéseimet. mindig rossz embernél akarnék jó lenni. örülnék, ha te lennél a kivétel...

akárhányszor belenézel a szemembe, látom, ahogyan a bűntudat és a tűz egyszerre éget téged. vágysz rám, tüzelsz, ölelnél és csókolnál, mintha a mai nap lenne az utolsó lehetőséged erre... de közben ott a bűntudat a szemedben, mivel tudod, hogy nem bízol bennem. mi jön most, kik leszünk, mondd barátom? én továbbra is szeretni akarlak téged. minden egyes pánikroham után, miattad érzem, hogy élek ma éjjel. utálja ekkor a lelkem a testem. mégis mellettem vagy és segíteni próbálsz. miért rontod el?

mai napig lüktet a vérem egy gyógyuló sebben. a szívemnek hívják. százszor összetört, még annyiszor megragasztott, de miattad kényelmet találtam itt lent...ezért nem hagynak el az érzéseim téged.

hányszor csináljuk még ezt, drágám? végtelen alkalom lesz ebből. inkább szenvedünk, minthogy odébb álljunk. végleg. a szeretet egy olyan kapocs, mely örökre sosem fog teljesen elszakítani a másiktól. ha még egyszer látlak, tudom, elfelejtek én mindent. a mosolyod engem is erre késztet, magam mögött hagyva a világ összes problémáját. de tudom, hogy így nem lesz jó vége....

a jövő nem vár. cselekednünk kell, mielőtt mocskos depresszióst nevelnénk magunkból. három éve magamnak építem világom, tudom, kire várok, de azt akarom, hogy a részese legyél. hol máshol lehetnénk, mint együtt, egy végtelenül boldog helyen?

hiába beszélünk meg mindent, barátom. holnap a szép lesz újra kegyetlen. elmenekülsz, elbújsz, elfutsz a problémáid elől. füves cigit szívva, whiskey-t kortyolgatva fogsz a kollégium udvarán ücsörögni. én pedig emiatt tudom, hogy hol talállak mindig ébren...

ez egy összeszedetlen valami, de ki kellett írnom magamból az érzéseimet. a novellát a dalból vett sorok (is) ihlették.